Médianapló

Cikizhet-e a szóvivő?

2015. június 04. 10:31 - Zöldi László

A menekült-ügyben alighanem családi okból vagyok érzékenyebb az átlagosnál. Apámnak 1940 őszén kellett a sorozó bizottság elé állnia. Azon tépelődött, vajon Dél-Erdélyben, román állampolgárként legyen-e katona, vagy lépjen át a tizenkét kilométernyire lévő zöld határon Észak-Erdélybe, és a magyar hadseregbe vonuljon-e be. Itt is háború várt rá, ott is, szívesebben vette azonban, ha anyanyelvén hallja a vezényszavakat.  1945 februárjában szökött meg a szovjet hadifogságból, utána lett apám az ismét 93 ezer négyzetkilométernyire soványodott Magyarországon.

Aligha várható el tőlem, hogy örömmel fogadjam az Orbán Viktor kezdeményezte nemzeti konzultációt a gazdasági bevándorlókról, illetve a politikai menekültekről. A 930 milliót kóstáló levelezést 333 óriásplakát 381 milliós költsége is terheli - ez sem javítja adófizető közérzetemet. Ráadásul Kovács Zoltán, az állami magatartást magyarázó kormány-szóvivő sem az a behízelgő típus, de őt legalább meg tudom érteni. Elvégre részérdeket képvisel, sokak véleményével ellentétben hitelesen, bár egyre kevésbé elviselhető módon. Szále László újságíró örökbecsű meghatározása szerint „Szóvivő az, akinek nincs saját véleménye, de jó színvonalon tudja visszaadni a másét.” (Magyar Hírlap, 2005.09.13.) Borókai Gábor, az első Orbán-kormány szóvivője pedig így fogalmazott: „Fontos, hogy a kormányszóvivő ismerje ’főnöke’ szinte minden gondolatát.” (Békés Megyei Hírlap, 1998.07.10.)

Az a benyomásom, hogy Kovács úr pontosan tolmácsolja Orbán Viktor gondolatait, egy tolmácstól ennél többet nem is érdemes várni. Legföljebb a hangvételét, stílusát vehetjük zokon. Ma például ezt állította egy reggeli tévéműsorban: „Az újságírókat nem egyszerű rávenni, hogy figyeljenek arra is, amit az ember mond.” Oké, már csak ilyenek azok a fránya újságírók, bár ezt talán mégse kéne a képükbe vágni. Kisvártatva azonban a műsorvezetőt is megtalálta: „Ha egy picit figyelt, akkor ezt már elmondtam.” Magam szintén ironikus alkat vagyok, nem is fogadnám el, ha államtitkári fizetést ajánlanának havi egymillió forinttal a szóvivőségért. Az alábecsülés, cikizés, csipkelődés, élcelődés, gúnyolódás, leereszkedés, lefitymálás, lekezelés, lekicsinylés, lenézés ugyanis nem alkalmas arra, hogy a nyilvánosság megdolgozására kijelölt főhivatalnok elnyerje az újságírók rokonszenvét. Különösen akkor nem, ha - mint ma reggel is - a nyilvánosságot egy női műsorvezető képviselte a tévéstúdióban.    

1 komment
süti beállítások módosítása