Médianapló

Médianapló - Ki tér be a nyilvánosságba?

2015. május 07. 10:42 - Zöldi László

Akad olyan bejegyzés, amelyben minden tapasztalatom benne rejlik. Feltételezhető róla, hogy élénk visszhangot vált ki, mégis úgy tűnik el a világhálón, mintha sosem létezett volna. És van az a téma, melyet szakmai kötelességem megírni, bár nem számíthat különösebb érdeklődésre. Mégis sokan olvassák el, és tartalmas hozzászólásokat vált ki. Ez történt a tegnapi bejegyzéssel is. Pedig csupán arról tűnődtem, vajon az interjúalanyok miért minősítgetik az újságírók kérdéseit.

Az idézett mondatok közül az keltette a legnagyobb érdeklődést a többnyire szakmabeli hozzászólók körében, hogy mit jelent, ha az interjúalany jónak vagy pláne nagyon jónak minősíti az újságíró kérdését. Leginkább a vállon veregetés retorikai fogása, de a behízelgés átlátszó eszközének is vélhető. A bejegyzést követő vitában óvatlanul megemlítettem a nyilvánosházat, ahol a betérő vendég csütörtököt mond, az élvezetügyi munkatársnő azonban agyba-főbe dicséri, még tán liheg is hozzá. A metafora külön életet kezdett élni, egyik kollégám például tovább is gondolta. Ez késztet most arra, hogy megnézzem, vajon mi sül ki belőle. Van-e összefüggés a nyilvánosság és a nyilvánosház között?

Kik térnek be a nyilvánosházba? Azok, akiknek van pénzük ama szolgáltatásokra, amelyeket otthon nem kapnak meg. Érzelmekre aligha számíthatnak, szakmai felkészültségre annál inkább. És kik térnek be a nyilvánosságba? Akiknek van pénzük ama információkra, amelyeket a többi halandó azért nem kaphat meg, mert csak arra telik a bukszájából, hogy a tartalomszolgáltató legolcsóbb csomagjára fizessen elő. Amiben szinte kizárólag „mértékadó információk” találhatóak (az idézőjeles szókapcsolat miniszterelnökünk szíves közlése). A sokoldalú tájékozódás azok kiváltsága tehát, akik többre vágynak az alapcsomagból kikandikáló információknál, és van is pénzük megfizetni a szakemberek által nyújtott külön szolgáltatásokat.

Igen ám, csakhogy eredetileg az interjút adó volt a mondatszolgáltató, és az interjút készítő a lekezelt vagy biztatott betérő. A kibontott metaforában viszont a nyilvánosság képviselőjéből lett a szolgáltató, és a médiafogyasztóból az igényes információkra áhítozó. A folyamatból eltűnt az interjúalany, és az újságírókat akaratlanul is lekurváztam. A metafora pedig azért nem felel meg a valóságnak, mert az Orbán-rendszer nyilvánossága nem a kuplerájra emlékeztet, hanem a kaszárnyára.

komment
süti beállítások módosítása