Tanulságos történet játszódott le ma reggel a Magyar Rádió stúdiójában. A 180 perc című közéleti magazin műsorvezetője egy politikussal beszélgetett. Mindegy, hogy miről, mert az uniós képviselő nem válaszolt neki. Szerinte vannak a témánál fontosabb kérdések is. Például egy észak-magyarországi éhségmenet, vagy a fiatalok munkához juttatása, melyről épp tegnap este vitatkoztak az európai parlamentben. A politikust Ujhelyi Istvánnak hívják, és a Szeged melletti Szőregről jár Brüsszelbe.

Valaha az MSZP médiapolitikájával foglalkozott, és bizonyára hallott már harangozni a média működéséről. Például arról, hogy egy interjú témáját az újságíró határozza meg, és a politikus eldöntheti, tudomásul veszi-e a kérdezősködés irányát, vagy nem kér az érdeklődésből. Egyet nem tehet: nem beszélhet mellé, és nem ajánlhat az újságíró figyelmébe más kérdéseket. Mindezt akkor is szóvá tenném, ha a történetben szereplő politikus nem szocialista volna. A helyzet félreismerése ugyanis nem kötődik pártokhoz, a magyar politikusok világnézetre való tekintet nélkül szokták félretolni a kérdéseket.

Mégsem teljesen pártfüggetlen a berzenkedés, dohogás, duzzogás, méltatlankodás, mérgelődés. A Magyar Szocialista Párt számára szokatlan helyzetben leledzik, nem találja helyét a hazai nyilvánosságban. Korántsem Ujhelyi az egyetlen politikusa, aki kikéri magának, ha olyasmit kérdeznek tőle, amire nem akar válaszolni, és olyasmit nem kérdeznek tőle, amire szívesen válaszolna. Adott egy patinás tömörülés, amely a legutóbbi negyedszázad felét hatalomban töltötte, tavaly viszont három választási vereség után a váltópárti státuszát is elvesztette, és azóta kis pártként hébe-hóba jut nyilvánossághoz. Nehéz megbékülni a helyzettel, amelyből azonban agresszivitással aligha lehet kikecmeregni.

Ha MSZP volnék, újragondolnám például a módszereket. Vajon érdemes-e nyakra-főre sajtótájékoztatót tartani, amelyen néhány újságíró kornyadozik? Esély sincs rá, hogy a többnyire nyögvenyelős téma betörjön a nyilvánosságba. Még a párthoz barátságosabb sajtó is fanyalogva közli, mondjuk, a közvetlen elnökválasztásra vonatkozó javaslatot. Ráadásul az elavult módszer alkalmatlan az életszerűbb témák tálalására is. Nem ártana a módszereken és a médiaszemléleten változtatni, a nyilvánosságot pedig feltérképezni. Máskülönben marad a félreszorítottság érzete és a berzenkedés, dohogás, duzzogás, méltatlankodás, mérgelődés.