Médianapló

Médianapló - Kutyagumi

2015. január 27. 10:34 - Zöldi László

A szovjet csapatok ma hetven éve szabadították föl az auschwitzi haláltábort. A kerek évforduló alkalmából az újságcikkek szerzői nem mulasztják el megemlíteni, hogy a Krakkó melletti Vernichtungslager „a legnagyobb magyar temető”. 1944/45-ben körülbelül négyszázezer magyar állampolgár lelte itt a halálát. De ha már állampolgár, hadd tűnődjek harmincsornyit a polgári mentalitásról.

A tűnődésre az ad okot, hogy a Népszabadság mai számában Vári György hozza szóba Kertész Imre ama írását, amelyben a Tanító úr átadja az ételadagját az ugyancsak koncentrációs táborba hurcolt fiúnak, a későbbi Nobel-díjas írónak. Bár a sovány adagon élet vagy halál múlik, a kölcsön visszajár. A tanító épp attól tanító, hogy a válságos pillanatban is figyelmeztesse ifjú fogolytársát a polgári mentalitás közmondásba foglalt szabályára. Erről az életfelfogásról nekem is van egy tanulságos történetem.

Hajdani munkahelyemen, az irodalmi hetilap szerkesztőségében Frank János írt a képzőművészetről. Bűbájos ember volt Janó, mi, egy nemzedéknyivel fiatalabbak szívesen hallgattuk. Ültünk a Podmaniczky téri kocsma piros kockás terítőjű asztalánál, és ittuk a szavait. A második világháborúról, az átélt megpróbáltatásokról ritkán beszélt, egyszer mégis kicsúszott a száján, hogy munkaszolgálatosként megjárta a szerbiai rézbányákat. Például Radnóti Miklóssal néhány hétig együtt volt a bori táborban, sőt, ugyanarra a priccsre vetette őket a sors. Elmesélte, hogy a deszkákon éjszakánként csak akkor lehetett a másik oldalra fordulni, ha a többi rab is ezzel egy ütemben fordult. Beszélgetés közben kiderült, hogy Radnóti Miklós és Frank János magázta egymást. Meg is kérdeztem a túlélőtől: még a közös priccs sem késztette őket tegezésre? Mire Janó ezt válaszolta: „Nem mutattak be bennünket egymásnak.”

A polgár meghatározásai közül az tetszik, amit Jankovics Marcell filmrendező fejtegetett. Szerinte „Az a polgár, aki lehajol, és hajlandó fölszedni a kutyapiszkot.” (Magyar Nemzet, 1998. május 22.) Csaknem két évtizedig laktam a Józsefvárosban, és séta közben egyszer sem láttam kutyás embert, aki lehajolt volna, hogy a magával hozott nejlon zacskóba kotorja azt, amit a házi állat hagyott maga után. Négy hónapja élek Újlipótvárosban, Pest állítólag legpolgáriasultabb részében. Az iménti jelzőben lehet valami, mert már ötször láttam környékbelit, aki fölszedte kutyája után a piszkot.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr887114279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.