Lehullott az első hó. Tegnap este tizenegy körül jöttünk ki a ferencvárosi Trafóból, és miközben a zsúfolt terem melegében fölhevült arcomon elolvadtak a szállingózó hópelyhek, azon tűnődtem, vajon mit mondjak, ha a fiam vagy a menyem netán megkérdi, miként vélekedem Little G. Weevil koncertjéről.

Írtam néhány ezer kritikát rádió- és tévéműsorokról, filmekről, könyvekről, ebben a műfajban érzem magam a legotthonosabbnak, mégis gyakran gyűlt meg a bajom az iménti kérdéssel. Nekem aludni kell egyet, hogy másnapra leülepedjen az élmény. Ráadásul nem is értek a zenéhez, bár a blues-ról szólván elboldogulok. Épp most keltem föl, a kinti háztetők megőrizték a tegnapi havat, és a mozaikokból kezd összeállni a kép. Van egy magyar zenész, aki csakugyan rangot vívott ki magának a nemzetközi mezőnyben. Elvis Presley szűkebb pátriájában, Memphisben például megválasztották a legjobb blues-gitárosnak, és hazajött zsűrizni egy tehetségkutató versenyen, ő látszott legrokonszenvesebbnek a képernyőn. A búcsúkoncertjére pedig nemzetközi bandát szedett össze, mielőtt visszautazik Amerikába.

Vegyesek a benyomásaim: fantasztikusan gitározik, de kellemetlenül éles az énekhangja, és olyan billentyűst fogott ki a szomszédos Ausztriából, aki szívesebben játszik orgonán, mint zongorán, csakhogy nem szeretem blues-ban az orgonát (bocs). Azt vettem észre, hogy az angol művésznév mögött rejtőző Szűcs Gábor tisztában van az erényeivel és a fogyatékosságaival. Nem esik kétségbe, ha gitárszólóval csilloghat a színpadon, miután azonban megfürdött a tapsban, alázatosan játszik alá angol vendégének, a nála jobb hangú és előadókészségű Ian Siegal-nak, holott szakember lévén tudja, hogy az összehasonlításból csak ő jöhet ki rosszabbul. S ami kifejezetten üdítő, a tehetségkutatóból magával hozta négy tanítványát, két szép lányt és két fiút, velük játszott még félórányi ráadást.

Egyébként a magával ragadó magyar blues-harmonikás, Szabó Tamás és együttese, a Mojo Workings volt az előzenekar, és a hármas tagoltságú összejövetelről azzal léptem ki a hóesésbe, hogy nincs baj kedvenc zenei műfajom hazai kultúrájával. Mára már az a tanulság is leülepedett, hogy van egy remek, világjáró gitárosunk, aki szeret tehetségeket fölfedezni, és megengedi magának, hogy kiváló énekhangú művészeket hívjon meg a búcsúkoncertjére.