Médianapló

Médianapló - Hazudott-e L. Simon?

2014. november 11. 10:31 - Zöldi László

Az államtitkár becsületére válik, hogy nem fut el a mikrofont tartó kéz elől. L. Simon László egyike ama keveseknek a kormánypárti oldalon, akik nem félnek a nyilvánosság képviselőitől. Szinte az egyedüli, aki kihívásként éli meg az újságírói kérdéseket. Erre fázott rá most.

Tegnap kifejtette az ATV Start című műsorában: „Én nem mondtam, hogy elkeveredett Vida levele a postán.” Arra utalt, hogy mielőtt az adóhivatali elnök eltűnt volna az országból, közölte a kormány egyik tagjával, nem kívánatos személy lett az Egyesült Államokban. (Főnöke, Varga Mihály tagadta, hogy hetek óta tudna erről.) Pénteken hallottam, hogy L. Simon ezt mondta az ATV-s feliratú mikrofont tartó kéznek: „Nézze, olyasmi is lehet, hogy egy levél elveszik a postán.” Csakugyan nem említette Vida Ildikót, kínos azonban, hogy az újságíró az adóhivatali elnök perdöntő jelentőségű megnyilvánulása iránt érdeklődött.

Nem állítom, hogy L. Simon László államtitkár hétfőn meghazudtolta pénteki önmagát. Start-beli cáfolata legföljebb csúsztatásnak nevezhető. Ez bocsánatos vétek egy politikus eszköztárában, különösen akkor, ha csippent is a szemével. Félmosolyos metakommunikációja nekem ezt sugallta: Nem értitek, ti pupákok, hogy ebben a helyzetben föl kell oldanom az ellentmondást, amely az adóhivatali elnök és főnöke, a nemzetgazdasági miniszter kijelentése között feszül? Az idézőjelet azért nem tettem ki, mert nem vagyok gondolatolvasó. L. Simon amúgy is másként magyarázta korábbi szavait, ő hétfőn ironikusnak nevezte a pénteki megjegyzését. Oké, induljunk ki ebből.

Az irónia értelmiségi látásmódot tükröz. Alkalmas arra, hogy kimutassa valaminek a fonákját, képtelenségét. Én például nem átallok azzal kezdeni egy világhálós bejegyzést, hogy „Az államtitkár becsületére válik.” Minél inkább dicsérek valakit, e szakmai rovat értelmiségi olvasói annál kevésbé hiszik el, hogy ezt is gondolom róla. Igen ám, de a Médianaplót naponta mindössze ezren futják át, megengedhetem magamnak az ironikus túlzást. Az a politikus azonban, aki naponta jelenik meg a nyilvánosság előtt, és még az ATV híradójában is félmillió emberhez beszél, ironikus megjegyzésével könnyen keveredhet a hazugság látszatába. Holott csupán csúsztatott, ráadásul az adóhivatali elnök és a nemzetgazdasági miniszter közti ellentmondást sem sikerült feloldania.        

komment
süti beállítások módosítása