Médianapló

Médianapló - Kik alkotják a fikakultúrát?

2014. augusztus 26. 10:51 - Zöldi László

Átlagosan napi harminc kommentet könyvelhet el a Médianapló, tegnap azonban 253 érkezett a Mit mondott Orbán Tusnádfürdőn? című bejegyzéshez. Észrevettem valamit, ami eddig elkerülte a figyelmem. A Blog.hu közvetítő-rendszer grafikonnal ábrázolja az olvasottság hullámzását. Ezúttal azt jelezte, hogy az Index hajnali négy körül tette föl a jegyzetet, és délután négy körül vette le.

Reggel nyolcig, a munkaidő kezdetéig elég sokan szóltak hozzá, és még este is csordogáltak a vélemények. Munkaidőn kívül folyt el tehát mintegy ezer komment. A többi kétezer munkaidőben látott napvilágot. Amiből azt a következtetést vonnám le, hogy akadtak olyanok is, akik a munkahelyükön néztek bele az Index kínálatába, és ha valamelyik blog érdekelte őket, írtak hozzá valamit. Egyiküket se ítélném el, általában rövid hozzászólásukat bocsánatos véteknek tartanám (a kommentjükkel már szigorúbb volnék). De mit kezdjünk ama tucatnyi hozzászólóval, aki reggel nyolc és délután négy között tíznél többször fejtette ki az álláspontját?

Vajon kik lehetnek az álnév mögé bújt kommentelők? Némelyiket ismerni vélem a hozzászólásokban elszórt személyes mozzanatok alapján. Íme, három archetípus. Kisvárosi tanárember, aki bevallja, hogy zsidó, de nem cionista. Szélsőjobboldali portál szerkesztője, aki antiszemita trollként is hasznosítja magát a digitális sajtóban. Papír alapú szerkesztőségben megöregedett újságíró, aki kiszorult a szakmából, és ezt a gyakran közlő kollégáin veri le. Csakhogy még mindig nincs válasz arra, vajon honnan van idejük, hogy nap közben kísérjék figyelemmel egy közéleti disputa minden rezdülését, és akár félszavakról is vitába bonyolódjanak egymással. Itt már nem bocsánatos vétek, hogy a munkaidejükből pazarolnak el néhány órát, ez azonban legyen a főnökeik gondja.

A kommentek alapján mégis az a benyomásom, hogy leginkább otthon ülnek, és nincs más dolguk. Szabadúszók vagy munkanélküliek - nyugdíjból tengődnek, vagy a szakmájukból félretolva várják, hogy elérjék a korhatárt. Igen ám, de egy fölmérés szerint a hatvan fölöttiek 3,9 százaléka használja a számítógépet, és közülük nincs mindenkinek hozzáférése a világhálóhoz. Márpedig akkor tegnap alighanem a 3,9 maradéka élte ki rossz kedvét, sértettségét, fájdalmát a miniszterelnök tusványosi beszédét értelmező jegyzeten. Magánérzet-javító szempontból örömmel tölt el, hogy akaratlanul is lehetőséget teremtettem erre.           

komment
süti beállítások módosítása