Médianapló

Médianapló - A reklámadó ráfér-e a söralátétre?

2014. augusztus 17. 11:20 - Zöldi László

Tegnapelőtt, szinte észrevétlenül lopózott be hétköznapjainkba a hirdetési bevételeket megsarcoló jogszabály. Az augusztus 15-én hatályba lépett reklámadó különböző részleteiről legalább tucatszor írtam e rovatban, föl sem ötlött azonban, hogy beleborsódzik majd a kisvállalkozók háta. A Zalai Hírlap gazdasági ügyekkel foglalkozó munkatársa, Hajdu Péter, aki rövid u-val írja a vezetéknevét, nehogy véletlenül összetévesszük a képernyőről ismert bulvár újságíróval, fölnyitotta a szemem. Kiderítette, hogy záros határidőn belül, augusztus 21-ig mi mindenről kell értesíteni az adóhivatalt.

Ha például egy vendéglős vagy kocsmáros a vele kapcsolatban álló italgyártó cégek nevét fölragasztja a falra, a pultra, az asztallapra, talán még a vécéülőkére is, vagy mágnessel tapasztja a hűtőszekrényre, netán olyan poharakat használ, amelyeken olvasható a cég és a termék neve, esetleg rá is nyomtatja a nap ellen védő ernyőre, nos, akkor pórul járhat. Mindez az állam szerint reklámtevékenységnek minősül. De példánknál maradva, a vendéglátóipari kisvállalkozónak azt is be kell vallania, ha nem pénzt kap a márka népszerűsítéséért, hanem csak valamilyen szolgáltatást. Vagy olcsóbban kapja a terméket. S ami a legkülönösebb: ha a saját termékeit, szolgáltatásait, betéti vagy korlátolt felelősségű társaságát hirdeti, akkor a reklámhordozó molinó vagy szórólap beszerzése, elkészítése is beleszámít az adóalapba.

Sok értelmező, köztük e sorok írója is azon tűnődött, vajon az L. Simon László Fidesz-politikus nevéhez fűződő és villámgyorsan megszavazott törvénytervezet milyen célt szolgálhat. A várható haszon, nyolc-tízmilliárd forint ugyanis nincs arányban azzal, amilyen kedvezőtlen visszhangot kelthet a nyilvánosságban. Most már nyilvánvaló, amire egyikünk sem gondolt: az új jogszabály nemcsak a milliárdos reklámbevételekhez szokott médiumoknál veri ki a biztosítékot, hanem a mintegy félmillió kisvállalkozó életét is megkeseríti. Az utóbbiaknak valószínűleg egy fillért sem kell átutalniuk az államkincstárba, de ha a törvény hatályba lépése utáni hatodik napon nem érkezik be a nullás adóbevallásuk, akkor megnézhetik magukat. Számíthatnak az adóhivatal példás büntetésére.

Ennyit arról az új világról, amit Orbán Viktor négy és fél évvel ezelőtt úgy harangozott be, hogy az adóbevallás elfér majd egy söralátéten.         

12 komment
süti beállítások módosítása