Médianapló

Médianapló - Melyik a mihasznább tévé?

2014. június 20. 10:28 - Zöldi László

A kedélyek idestova három hete viharzanak a reklámadó körül. Feltűnt, hogy a Fidesz Gulyás Gergelyt állította a frontvonalba. Nem csoda. Értelmes fiatalember, következetesen képviseli a végrehajtó hatalom álláspontját. Itt van például a 168 Óra című hetilap legfrissebb számában megjelent mondata, amelynek révén megvilágítja az Orbán-kormány homályban maradt szándékát: „Sehol nem engedtek rá egyidejűleg két országos kereskedelmi tévét a közmédiára.” Hadd siessek a segítségére, hátha sikerül árnyalni a médiapolitikai helyzetet.

1994 közepén hiába győzött a szociálliberális koalíció, 1995 végéig elvitatkozgatott egymással az MSZP és az SZDSZ. A médiatörvény-tervezetet végül úgy fogadta el az országgyűlés 91 százalékos többséggel, hogy csupán a Független Kisgazdapárt lógott ki a sorból. (A Fidesz is megszavazta, bizony.) E jogszabály teremtette meg a plurális médiarendszert Magyarországot, és a lényegét így foglalta össze Magyar Bálint: az a legfontosabb, hogy legyen magántelevízió és magánrádió Magyarországon, a többi mellékes. Ama két kereskedelmi tévé pedig, amit a parlamenti pártok ráengedtek a köztévére, három volt: a később tv2-nek, TV3-nak és RTL Klubnak elkeresztelt vállalkozások.

Az már a médiatörténet fintora, hogy bár egyedül a TV3 dolgozott ki az egész országra kiterjedő tájékoztatási koncepciót, a Horn-kormány nem adott neki országos sugárzási lehetőséget. Tartott ugyanis attól, hogy a Baló-féle cég mögött álló amerikai befektető, a Lauder-család épp úgy elhappolja a hirdetési bevételeket a köztévétől, mint ahogy Csehországban tette. A közszolgálati televízió anyagi „tehermentesítése” a tv2-re és az RTL Klubra várt. A fejlemények tükrében az látszik, hogy az utóbbi ügyesebben hajtotta végre ezt az érdekes akciót. Gulyás Gergely megjegyzése alapján úgy rémlik, hogy a méltatlan helyzetet akarja most, utólag adópolitikai eszközzel megváltoztatni a Fidesz.

A reklámadó úgy is értelmezhető tehát, hogy a harmadik Orbán-kormány igyekszik helyre hozni az első és a második Orbán-kormány tétovaságát, amennyiben nem sietett kijavítani a Horn-kormány médiapolitikai hibáját. Csakugyan sok a két nagy kereskedelmi televízió egy pöttömnyi országban. A jelenlegi kormányzat magyar nemzet iránti felelősségét bizonyítaná, ha a maga sajátos hatalmi eszközeivel a nyereséges RTL Klub és a milliárdos veszteségeket termelő tv2 közül a mihasznábbat segítené át a másvilágra.

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr946388735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

♔bаtyu♔ 2014.06.20. 15:05:15

RTL, TV2, és a többi hasonló. Ezeket egyértelműen meg kell adóztatni, sőt az RTL-t nyugodtan ki lehet utálni.

Ballibsiknek írom, a HírTV reklámblokkját is jól meg kell adóztatni.

Gyorgy Nagy 2014.06.20. 15:41:30

1.A közszolgálatit (79milliárda kerül a termelési sikereket lihegő ).2 ECHO . 3. TV 2.Kivelük!

_most_ 2014.06.20. 20:51:31

szerintem jó hogy van két kereskedelmi tévé, mert a verseny jót tesz a tv műsorok színvonalának, egyre jobb és jobb műsorok készítésére ösztönzi egymást a két csatorna, például ősszel már indul a big brother új évada is, így nem csak a való világot lehet majd nézni, hanem lehet választani is, ezzel szemben ott van a köztévé, aminek nem kell versenyeznie senkivel, mert az adófizetők pénzéből működik, és teljesen nézhetetlen műsorok vannak rajta, a sportot kivéve.

J.László 2014.06.20. 20:53:25

Engem egészen megdöbbentett, hogy ez elmúlt 10-15 év alatt, amíg nem láttam a képernyőn, mennyire kiütköztek Kolosin a letagadhatatlan rasszjegyek.

Nzoltan 2014.06.20. 21:10:06

@_most_: Hàt tényleg egyre jobb mūsorok vannak. :-P

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2014.06.20. 22:10:01

@_most_: "egyre jobb és jobb műsorok készítésére ösztönzi egymást a két csatorna, például ősszel már indul a big brother új évada is, így nem csak a való világot lehet majd nézni"

a végén kiderül, hogy egész jó humorod van :)

gizmo26 2014.06.21. 01:17:19

A magyar emberek egy része erdendően alávaló és ostoba, A kereskedelmi csatornák az ő szórakozásukat kielégítő műsorokat produkálnak. Nem a kereskedelmi csatorna hülyíti el az embereket. Ők már eleve hülyék, a csatorna csak hozzájuk igazodik a műsoraival.

gizmo26 2014.06.21. 01:19:22

ÉN eleve az állami tévét tiltanám be, mert ugyanolyan hulladék műsorokat sugároz mint a kereskedelmi csatornák, csak jóval drágábban.

♔bаtyu♔ 2014.06.21. 08:30:37

@gizmo26: Azokon a "hulladék" adókon nagyon is jó filmek vannak, ráadásul reklám nélkül.

Persze kinek mi a hulladék, az nyilván relatív. Van akinek a Mansfeld, van akinek a Mónika show. Én csak remélem, hogy ballibsiknek is nagyrészt az utóbbi.

♔bаtyu♔ 2014.06.21. 08:33:55

@gizmo26: Ez is baromság, ugyanis a ker.csatornák nézői elsősorban a fiatalok. Márpedig az ő ízlésük még nem alakult ki, szelekciós szakaszban vannak.

Szerencsére ma már korábban érnek mint akár 15 éve, a ker.TV-k által alkalmazott technikák "későiek" számukra, így sokuk eleve nem is néz ker.TV-t, sőt el is utasítja. Azaz látja, hogy milyen gagyi és miért káros.

nemszólokmégegyszer 2014.06.21. 09:16:10

1. Köztévék 2. TV2 3. RTL KLUB

1. Nívótlan, benyalós, fos, kritikátlan propaganda tv 80 milliárd adófizetői pénzből

2-3. Tényleg azonos színvonalon vannak: műbalhés valóvilágsók, álságos dokurealitik /tudom hogyan kell írni/, fosnál fosabb semmiről nem szőlő török és dél-amerikai sorozatok, stb.

Egyikért sem hullatnék könyvet, ha holnaptól megszűnnének.

mrZ (törölt) 2014.06.21. 09:45:40

Az összes tv mihaszna.

Van még elég sok mihaszna dolog az életben, szükséges a figyelem eltereléshez, nehogy az emberek sem érzékeljék a tényleges helyzetüket.

Jobb az élet tv nélkül, a realitás messze érdekesebb mint a propaganda egyhangúsága.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2014.06.21. 10:45:05

@gizmo26: "A magyar emberek egy része erdendően alávaló és ostoba, A kereskedelmi csatornák az ő szórakozásukat kielégítő műsorokat produkálnak"

nyugodtan kiveheted belőle a magyarozást, ez igaz minden országra. Nem hazánkban találják fel ezeket az ótvarszar műsorokat, hozzánk már ugy kerülnek liszenszként, hogy fejlett nyugaton nagy sikert aratnak előtte az ottani ostobarétegben.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2014.06.21. 10:49:56

Egyébként meg amig nézik a tömegek a hígfost addig fognak fizetni a reklámozók a reklámidőért és dől a higfos. Akit zavar tegyen ellene, ne nézze. Ha majd nem nézik annyian, hogy megérje fizetni és/vagy senki nem veszi meg azokat a termékeket amiket a hígfos közé ágyazva reklámoznak akkor majd megszűnik.

vénkujon 2014.06.21. 13:35:32

@♔bаtyu♔:
"...a HírTV reklámblokkját is jól meg kell adóztatni."
ó, azért ennyire ne told már túl.

nu pagagyí 2014.06.22. 08:44:02

@eßemfaßom meg áll: Azért kíváncsi lennék, neked milyen műsor felelne meg. Alpári beszédmódodat elnézve nem panaszkodhatsz az általános színvonalra és neked bónuszként ott van a Kossuth-díjas Bayer Zsolti is világítótoronyként.

nu pagagyí 2014.06.22. 08:47:12

@♔bаtyu♔: Ezért is kell megóvni a fiatalokat a hazudozó műsoroktól, nehogy olyan cinikusak legyenek felnőve, mint Ti. A köztévére 60-as karikát kell applikálni.