A kivetítőn elmosódtak a betűk, mert a nyár eleji napfény bevilágította a budapesti Goethe-intézet konferenciatermét. Aztán az egyik szervező kiment, és gombnyomásra leereszkedett a redőny, elsötétült a tágas helyiség. Így nem lehetett ugyan jegyzetelni, de a Berlinből érkezett előadó mögötti vásznon kirajzolódtak a betűk meg az ábrák. Az utóbbiakból kiderült, hogy Németországban is kusza, már-már áttekinthetetlen a médiacégek hálózata.

Ami azért figyelemre méltó, mert a tegnap délutáni vita a magyarországi médiapiac átláthatóságáról szólt. Márpedig a rendszerváltás után nálunk is nagyjából ugyanezek a cégek rendezkedtek be. A nyomtatott sajtóról legalábbis elmondható, hogy német médiabefektetők uralják, és az elektronikusban meg a digitálisban szintén jelentős szerepet vállaltak. Például az Origo szerkesztőségében kirobbant skandalum mögött fölsejlik a német-magyar Telekom és az Orbán-kormány forintmilliárdok sorsát eldöntő egyezsége. A szervezők azonban nem azzal a szándékkal hozzák tető alá ezeket a beszélgetéseket, hogy értelmeztessék az éppen aktuális botrányt. Inkább az a benyomásom, hogy bármilyen témát választanak is, mire megkezdődik az összejövetel, a kormány áldásos médiapolitikája következtében aktuálpolitikai jelentéssel telítődik. Ezúttal óhatatlanul terítékre került a reklámadó-tervezet, amelyet zokon vett az egész szakma, tekintet nélkül a szerkesztőségek politikai beállítódására.

A legérdekesebb előadást Incze Kinga, a Mrs. White Media Consulting ügyvezetője tartotta. Az angolszász elnevezés egy magyar médiatermékek regisztrálásával foglalkozó céget takar. Efféle szakmai tanácskozáson először hallottam olyan okfejtést, amelyben az előadó nem azzal intézte el a helyi médiumokat, hogy kétségkívül fontos szeletét alkotják a hazai nyilvánosságnak, hanem számba is vette őket. Kifejtette, hogy „a nem piaci indíttatású médiumok - és a polgármesterek nótáját fújó önkormányzati szerkesztőségekre utalt - bele-beleharapnak a médiapiacba”. Azt már Kovács Tibor, a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke fűzte hozzá, hogy ezzel bizony zavarják a piaci célzattal működő és már most is jócskán adózó cégek köreit.

Mellesleg az is kiderült, hogy a két különböző szándékú vállalkozási forma aránya 70:30 százalék a közpénzből működő és nem föltétlenül nyereségre törekvő szerkesztőségek javára. Ez pedig aligha vet jó fényt a jelek szerint egyelőre fogyatékos médiapiacunkra.