Bartus László az Egyesült Államok keleti partvidékén él. New York közelében szerkeszti az Amerikai Népszavát, amelyben Magyarországot fasiszta államnak, Orbán Viktort pedig diktátornak írja le. Az a benyomásom, hogy még nem tartunk itt, mindazonáltal el szoktam gondolkozni a magyar publicista álláspontján. Hátha a fáktól nem látom az erdőt, hátha az óceán túlsó partjáról szélesebb kilátás nyílik. A véleménye tehát figyelemre méltó, szerkesztői szempontból azonban van egy kis bibije. Egy-egy cikkben négyszer-ötször tér vissza ugyanarra a gondolatra, és ettől egyhangúvá válnak az eszmefuttatásai.

A jelenség azokra az újságírókra jellemző, akik megjelenés előtt nem olvastatják el a kéziratukat. Pedig hajlamosak vagyunk belepistulni a gondolatainkba, és nem vesszük észre a stiláris fáktól a stiláris erdőt. Itt van például Bartus tegnapi cikke Orbán Viktorról, amelynek A csókkirály címet adta. Még mellékelt is hozzá egy videót, amelyen Fenyő Miklós adja elő azonos című rock and roll számát. Továbbá összegyűjtött tizennégy fényképet a kézcsókról. Kettőn Orbánnak csókolnak kezet, ezek csakugyan borzasztóak. Tizenkettőn ő csókol női kacsót. S bár az okfejtésből kiderül, hogy ezt nem illik, sőt egy „faragatlan mitugrász” macsósága, felcsútisága tükröződik benne, a szerző nem vette észre, hogy a hölgyek arcán korántsem megbotránkozás látszik. Inkább azt olvasom le róluk, hogy jól esik nekik az a fránya kisztihand.

E figyelmetlenségtől eltekintve akár még igaza is lehet Bartus Lászlónak abban, hogy Sonia Gandhinak, az indiai kormánypárt vezetőjének speciel nem kellett volna a keze fölé hajolni, az ottani szokások szerint ugyanis nem szabad idegen nőt megérinteni. (A miniszterelnök nem is érintette meg, elképzelhető azonban, hogy ez nem rajta múlt, hanem vendéglátóján, ráadásul már a szándék is árulkodó.) De ha a cikkíró ennyi energiát fordított a kép- és hangfelvételes körítésre, igazán utánanézhetett volna annak is, hogy az indiai politikusnő olasz származású, és jóindulatú feltételezésem szerint a magyar kormányfő a jelképes kézcsókkal csupán emlékeztetni akarta az ifjúságára.

Nem biztos, hogy így gondolta Orbán Viktor, de sem én, sem Bartus nem vagyunk gondolatolvasók. Márpedig jó- vagy rosszindulatú feltételezésre nem építhető nemzeti sorskérdéssé súlyosbodó eszmefuttatás. A publicisztikában gyümölcsözőbb a tényekre alapozott elemzés, mint az indulatokból elősistergő állítás.