Vajon milyen teljesítményre képesek az ellenzékbe szorult politikusok, ha eltűnik mögülük az apparátus? A Népszava Szép Szó melléklete alkalmat ad a méricskélésre. Az MSZP két volt elnöke, közlési sorrendben Kovács László és Lendvai Ildikó fejti ki véleményét Horn Gyuláról, a magyar szocialisták talán leghíresebb elnökéről.

Ránézésre is feltűnik az oldal rendezettsége. A szerzők fejenként két és fél hasábot kaptak, ami háromra kerekedik ki, ha hozzávesszük a néhai pártelnök szövegeik között megosztott gyászfényképét. Valami mégis hiányzik - a betűtengert nem tarkítják alcímek. A cikkek olvastán kiderül, hogy miért nem. Lendvai Ildikó megtanulta, hogy megszólalás előtt végig kell gondolnia, miről akar írni vagy beszélni. Cikkében aláhúzható az a három mondat, amelyet a szerkesztő kiemelhetett volna egy-egy hasáb élére, hogy segítsen az olvasóknak. De megoldhatatlan helyzetbe hozta, hogy a szomszédos eszmefuttatásban egyetlen aláhúzásra-kiemelésre alkalmas mondat sincs. A gondolatoknak itt is van elejük, közepük és végük, látványos hibákat se vettem észre, csak éppen nem forrósodik át a szöveg - olyan hűvösen csörgedezik, mint a hegyi patak.

Számomra az rajzolódik ki belőle, hogy Horn Gyula akárhová került is, mindig vitte magával Kovács Lászlót, aki azért örökölte az ő régebbi pozícióját, mert nyugodtan hátat fordíthatott neki - nem döfött kést belé. Ez is portré, persze, de inkább a szerzőről szól, mint az elhunytról. Lendvai Ildikó sem spórolja ki magát a cikkből, csak éppen azt írja meg, hogy a fenntartástól miként jutott el a megértésig. Meri vállalni, hogy a legnépesebb (fővárosi) pártszervezet vezetőjeként olykor más érdekeket képviselt, mint az országos szervezet irányítója és az államrezon megtestesítője. Nem esik le fejéről a korona, ha legalább utólag bevallja, hogy Hornnak többször volt igaza, mint neki.

A két jellemzés közti különbséget nem az emberben vélem fölfedezni, inkább a szakmában. Mindketten a Kádár-kori nyilvánosságban szocializálódtak, amelynek lényege: a nyilvánosság nem arra való, hogy vállaljuk a gondolatainkat-érzéseinket, hanem hogy eltitkoljuk. Kovács László a rendszerváltás után is folytatta diplomáciai pályafutását, márpedig a diplomáciában sok a nyilvánosságot kizáró mozzanat. Lendvai Ildikó viszont médiapolitikusként együtt változhatott a hazai nyilvánossággal. Ez a különbség teszi érdekesebbé és emberibbé a Horn-portréját.