Ha olykor idézek a Magyar Nemzet Köznapló című rovatából, el-eltűnődöm, vajon hogyan nevezzem meg az idézetek szerzőjét. Újságírónak? Már nem az, elvégre Végh Alpár Sándor a Dunakanyarból küldi az újságírásnál alaposabb megfigyeléseit. Ugyanakkor szépirodalmi munkásságát nem ismerem, ezért írónak se nevezhetem. A közíró egész jól hangzana, csakhogy ő magáról ír inkább, magáníró pedig aligha létezik. Szívesen használnám a literátus újságíró kifejezést, amit magam is vállalnék.

Legutóbb olyan témát választott a jegyzetíró, amely elvezet a kávéházba, ahol skriblerek múlatják az időt. Szóba hozta azokat, akik viszont „nem pusztították idejüket és tüdejüket a füstös kávéházban”. Az orosz irodalomból Dosztojevszkijt, Tolsztojt, Csehovot, Babelt, Pausztovszkijt említi, az amerikaiból Faulknert, Hemingwayt és Henry Millert, akik otthon dolgoztak. Megírták a napi penzumukat, és ha társaságra vágytak, beültek egy kávéházba. Azt már én fűzöm hozzá, hogy ők híres írók voltak, és megengedhették maguknak, hogy otthon szorgoskodjanak az életművükön.

Egy évszázada 352 kávéházat számoltak össze Budapesten. Annak köszönhették virágzásukat, hogy ősztől tavaszig bennük leltek menedékre a firkászok a sötétség és a hideg ellen. Nem volt pénzük villanyra és tüzelőre, nem érezték jól magukat kicsi, sötét és fűtetlen albérletükben. A kávéházban egész nap feketekávé és vizeszsömle mellett üldögélhettek, tintába mártott tollal írhattak a kutyanyelvre, e hosszában kettévágott kézirat-papírra, és ha éppen nem volt pénzük, a főpincér hitelezett nekik. Végh Alpár Sándor fölfigyelhetett volna egyik mondatára, amikor Millerről azt fejtegette, hogy „otthon püfölte az írógépet”. Az írógép ugyanis mérföldkő a kávéház viszontagságos történetében.

A szabadúszásból lassanként státuszba vett újságírók jobb anyagi helyzetbe kerültek a múlt század húszas éveitől, és megvehették az emeletes Remingtont. A leütött billentyűk nyomán azonban kopogott volna az írógép a kávéházi márványasztalon. Az írófélék ezért húzódtak vissza az immár saját lakásukba, amelyet sikerült megvilágítaniuk és befűteniük. Napjainkban a hangos írógépet felváltotta a hangtalan és hordozható számítógép, ráadásul a wifit bevezették a kávéházba. Mintha az újságírók kezdenének visszaszokni a nyilvánosság talán legpolgáribb fórumára. A sors iróniája, hogy egyre több közöttük a szabadúszó, és ismét keveset keresnek. Nem telik nekik ősztől tavaszig a villany- és gázszámlára.