Az új hang akkor jelentkezett a hazai sajtóban, amikor Torgyán miniszter úr vidékre utazott. Szolgálati gépkocsijában hívták föl a Magyar Narancs szerkesztőségéből, majd nemcsak szó, hanem betű szerint közölték azt, amit mondott. Ennél szórakoztatóbb interjút azóta se olvastam. Most ugyanezt a módszert alkalmazta a Mandiner nevű utánközlő portál. Betűhíven hozta Novák Előd Facebook-bejegyzését, amelyben a Jobbik-politikus tudatta velünk, hogy hajdani barátja és párttársa, Szegedi Csanád beperelte.

Nem akartam hinni a szememnek, ezért a közösségi oldalon is megnéztem a szöveget. Ugyancsak harminchárom sor, ugyanazok a hibák. Ekkor már ceruzáért nyúltam, és striguláztam az átlagostól eltérő stíluselemeket. Korántsem a teljesség igényével néhány idézet, bár félő, hogy helyesen írom le azt, amit a képviselő úr sajátos módon örökített meg az üzenőfalon. Íme: „aFidesz, aJobbik, akkormégis, benyújtottkereset, engemkártérítésért, előttegy, ezsikerült, hangfelvételkiszivárogtatás, jajj,szegény, közé.Igénytelen, leírtalperes, nemlett, pl.Orbán, tagadjazsidóságát, védhetetlenhangfelvétel”.

Miközben másoltam, a gyanútlan számítógép annyira bepirosozta a szöveget, hogy vörösbe borult a képernyő - ezt a kormánytól is jobbra álló honatya aligha akarhatta. Mindazonáltal most már elmondhatja magáról, hogy országos csúcsot állított fel. Szerkesztőként olvastam már néhány tízezer kéziratot, de harminchárom sorban hatvanhat hibát még nem találtam. Novák Előd huszonnyolcszor írta egybe azt, amit külön kellett volna, huszonhétszer felejtett el kihagyni egy betűhelyet az írásjel után, ráadásul még tizenegy stílushibát is vétett.

Eljárása mégsem lepett meg. Pontosan ugyanazt tapasztaltam nála, mint az elsőéves kommunikáció szakosoknál. A középiskolában, egymás között úgy számítógépeztek, hogy nem törődtek a helyesírással, majd szembesültek azzal a fránya felnőtt korral, amely mindenféle szabályokat kényszerítene rájuk az egybe- meg a különírásban. Ez nem azt jelenti persze, hogy funkcionális analfabéták. A jelzős szerkezet azokat minősíti, akik képesek ugyan egymás mellé helyezni a betűket, de nem értik, amit olvasnak. Ez az országlakosság huszonhét százaléka, körülbelül két és félmillió ember. A képviselő úr spontán módon megnyilvánult íráskészsége viszont csupán néhány ezer főiskolást, egyetemistát és legföljebb tucatnyi honatyát jellemez. Őket hívjuk digitális analfabétának.