Médianapló

Médianapló - Vájt füleknek való beszéd

2013. április 11. 11:41 - Zöldi László

Szigetvári Viktor tehetséges, talán már több is ennél. Gyurcsány Ferencnél bizalmi állást kapott az ifjúsági és sportminisztériumban, majd a  miniszterelnökségen is, utána pedig Bajnai Gordon miniszterelnök kabinetfőnöke lett. Jelenleg az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Pártszövetség társelnöke, de érthetőbb, ha azt írom, hogy Bajnai vezérkari főnöke, mert ő irányítja az apparátust. Még sokat fogunk hallani róla.

 

Kedden este megszólaltatták az Egyenes beszéd című ATV-műsorban, az interjú tizenhat percig tartott. Az amúgy szerényen (normálisan) viselkedő fiatalember a következőket mondta: „A francia baloldal inkább kapitalizált; a kormánynak sok lehetősége van arra, hogy emelje a transzparenciát; azt is lehet definiálni; direkt exportja van a pártpolitikának; expressis verbis arról szól a törvény; irracionális kényszer; konfliktusos meccs;  konszolidálják a politikai helyzetet; lex Békemenet; nem elég transzparens a jelenlegi helyzet; pro forma;  speciális választókerület; szociális populizmus; transzparens csatorna; trianoni trauma, választási bizottságokba dedikál a törvényhozó.”

 

Tizenhat mondat, jelzős szerkezet vagy csupán szó, amelyet akár magyarul is meg lehetett volna fogalmazni. Minden percre jutott tehát egy idegen kifejezés, mellesleg abban a műsorban, amelyet körülbelül félmilliónyian néznek. Miközben hallgattam a társadalomtudományosan kiművelt fiatalembert, arra gondoltam, hogy harmincéves koromban én is sok idegen kifejezést használtam. Aztán lassanként leszoktam róluk, mert rájöttem: elég bő a szókincsem ahhoz, hogy az anyanyelvemen is érthetően fogalmazzak. Gondolom, előbb-utóbb Szigetvári Viktor szintén eljut erre a felismerésre.

 

Addig is hadd kérdezzem meg, vajon mi az, hogy a francia baloldal inkább kapitalizált. Értsem úgy, hogy feltőkésítette magát? Esetleg csak tőkét képzett, képezgetett? A nyilatkozó talán ezt ajánlja a magyar baloldalnak is? És mi az, hogy a törvényhozó választási bizottságokba dedikál? Értsem úgy, hogy a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja jövő tavasszal kivonul a szavazóhelyiségekbe, és a kormánypárti honatyák Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott jelenlétében kézjegyükkel látják el az alaptörvény díszkiadását? Vagy inkább azt akarta mondani az Egyenes beszéd nem mindig érthetően fogalmazó interjúalanya, hogy az a fránya törvényhozó vele egyívású tagokat delegál (küld) a választási bizottságokba?       

1 komment
süti beállítások módosítása