Médianapló

Médianapló - Miért az állam díjazza az újságírókat?

2013. március 21. 11:23 - Zöldi László

Tegnap este végighallgattam Szaniszló Ferenc aránytévesztését az Echo Televízióban. Egy tévés arra használta fel a műsorát, hogy húsz percen át önmagáról beszéljen. Egy újságíró úgy érezte, hogy összeesküdött ellene a világ. A szánalmas magyarázkodás nyomán ötlött fel, hogy újra kéne gondolni a sajtódíjakat.

 

Nem most először fordult elő, hogy az éppen regnáló kormány kipiszkálta a legnépesebb újságíró szövetség képviselőjét az ökumenikus bírálóbizottságból. Az első Orbán-kormány idején a magát illetékesnek vélő minisztérium kifogásolta a személyemet. Akkor még nem lett ebből baj, a MÚOSZ küldött mást, és az államtól megkapta a maga Táncsics-díjasát. A különbség az, hogy a második Orbán-kormány már a zsűriből is kihagyta a négyezer tagot számláló szervezet képviselőjét, ráadásul egy képzelődő újságíró állami piedesztálra emelésével kicsapta a biztosítékot. (Nemcsak a baloldalon, hanem a mérsékelt jobbon is.)

 

De miért az állam tünteti ki a nyilvánosság képviselőit? Ezt akár egy Fidesz-politikus is kérdezhetné, például Ivanics Ferenc, a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat hajdani elnöke, aki e szavakkal köszöntötte az ünnepelt újságírót: „A politikus számára minden sajtókitüntetés átadása olyan, mintha fácánként a legjobb vadásznak adna díjat.” (Kisalföld, 2002.03.14.) Azon tűnődöm, vajon mi volna, ha a különböző újságíró-szervezetek a Táncsics-díjat ráhagynák az államra - csináljon vele azt, amit akar.  Ők pedig olyan díjat alapítanának, amely szakmai értékítéletet fejez ki.

 

Eddig két sajtódíjat osztogatott az állam: a Kádár-korszakban Rózsa Ferencről, a rendszerváltás után Táncsics Mihályról nevezte el. Az illegális Szabad Nép szerkesztője életét adta egy ügyért, és Táncsicsot is politikai esemény, 1848. március 15-e tette ismertté. Nagyra becsülöm az emberi kiállásukat, a magyar sajtó történetével foglalkozóként mégis azt állítom, hogy rossz újságírók voltak. Keresni kéne olyan írástudót, akinek a cikkeit élvezettel olvashatnánk, és rácsodálkozhatnánk az időszerűségükre. Beugrik Bálint György neve, akit a két világháború közti sajtó legjobbjának tartok. Csakhogy a másik oldalon lévő kollégák aligha fogadnák el.

 

Végül két maradandó érték mellett kötöttem ki, Mikszáth Kálmánnál és Ady Endrénél. Igaz, hogy íróként könyvelik el őket, de az újságírásból nőttek ki. Példájuk azt sugallná a nyilvánosság mai képviselőinek, hogy ha igényesebben művelik a szakmájukat, talán még író is lehet belőlük.

41 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr805157919

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért az állam díjazza az újságírókat? 2013.03.21. 17:52:01

Azon tűnődöm, vajon mi volna, ha a különböző újságíró-szervezetek a Táncsics-díjat ráhagynák az államra – csináljon vele azt, amit akar.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vezér01 2013.03.21. 13:58:11

Zöldikém,napozz sokat,egyszer csak beérsz !

Jenyei 2013.03.21. 14:03:29

Szerintem pedig Szaniszló igenis nagyon pontosan sorolta fel, hogy ki mindenki esküdött össze ellene. Egyetlen egyet hagyott ki, pont a legveszélyesebbet: a rézfaszú baglyot.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.21. 14:12:46

alapítsanak még újabb díjakat???

inkább ne.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.21. 14:29:22

"Hascsikarásban szenvedek,
érdemkeresztet küldenek.
Hogyha egy jót tojhatnám,
száz keresztért nem adnám."

Fejből idéztem, lehet, hogy nem pontos.
Kitől idéztem?

Rwindx 2013.03.21. 14:29:46

Szaniszló kérdéskörétől eltekintve teljesen jogos hogy ne az állam adományozzon újságíró díjakat. Vannak újságírószervezetek, alapítványok az ő dolguk lenne.

De ha már Szaniszló szóba került, akkor a MUOSZ is megéri a pénzét, már ha nem tűnne el náluk mindig rejtélyesen... és valahogy mindig maszop kötődésű a vezetése.

Fejesrob 2013.03.21. 14:31:14

Én sem értem.
Izraelnek, USA-nak és az EU-nak kellene, végül is önrendelkezés, vagy mi a lófasz.

Bezzeg ezekkel az égvilágon semmi gond:

www.friderikusz.hu/em/pulitzer/dijasok.php3

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.21. 14:32:10

Ha már médianapló.
Ki tolja Berente Mariannt a Kossuthon?

Mert előttünk, hallgatók előtt tanult meg beszélni és felolvasni az elmúlt nyolc évben, bár tagoltan és értelmezhetően tájékoztatni még nem tanult meg.

Most is hall(gat)om, fáj a fülem.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.03.21. 14:52:34

Jellemző, hogy amíg magyargyűlölő bolsik kapják a díjakat, addig azok az európaiság, a demokratizmus és a mindenre kiterjedő bölcsesség megtestesítői, de amint egy gój kapja meg, máris megy a hibakeresés, hogy hol szelel a rendszer.

A MÚOSZ-nál talán csak a színházi Szakma a belterjesebb és ocsmányabb.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.03.21. 14:55:51

Na kit kéne bebörtönözni vagy legalább lecserélni, amiért nem Szakmabelinek is jutott egyszer az életben a Táncsics-díjból?

Szaniszlót? Szélest? Balogot? Kósa Csabát? A MÚK-ot? Orbánt? Vonát? A népet?

vladimir964 2013.03.21. 14:57:07

Azt én sem értem, egy szakmai díjról miért politikusok döntenek és adnak át, és főleg, miért állami pénzen működik a dolog.
Olyan ez, mintha az Oscar díjról Barack Obama döntene.
Mikszáth és Ady azért nem jó, mert túl nyíltan megmondták mindenkiről a véleményüket. Az a döbbenet, hogy a 100-150 éve általuk írottak szinte aktualizálás nélkül ráillenek erre a hányadékhalmazra, ami itt van.
Egyáltalán miért kell emberről elnevezni díjat? Miért nem lehet "A .... év legjobb magyar újságírója" díj? Visszatérve az Oscarra: annak sem az a neve, az csak "kollokviálisan" használatos, ugyanis hivatalosan "Academy Award" (akadémiai díj) a neve...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.21. 14:57:17

Ott van a Minőségi Újságírásért-díj vagy a Göbölyös Soma-díj. Egyiket se kapja se Echo TV-s, se blikkes :)

A Táncsics-díjat meg kellene szüntetni, ne pazaroljunk rá állami pénzt. 8 évig hallgattuk, hogy mekkora komcsi kitüntetés, a komcsi MÚOSZ osztogatja magának...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.21. 14:59:42

@vladimir964: Az Oscar-díjakba is eléggé beleszól a politika. Emlékszel még, hogy idén ki adta át a legjobb film díját és mi volt a gyengécske film témája? Vagy miről szólt ugyanennek a rendezőnek az előző díjazott filmje?

tatamin 2013.03.21. 15:02:52

Laci,
Miért pont az újságíróknak ne adjon díjat az állam?
Adjon csak, de nézze meg, kinek...
Egyébként tényleg lehetne jobb név, de akkor már inkább Móricz..

tundrazuzmo (törölt) 2013.03.21. 15:06:56

@Negyvenértelmiségi: "Na kit kéne bebörtönözni vagy legalább lecserélni, amiért nem Szakmabelinek is jutott egyszer az életben a Táncsics-díjból?

Szaniszlót? Szélest? Balogot? Kósa Csabát? A MÚK-ot? Orbánt? Vonát? A népet?"

Aszongya a Viktor (de lehet, hogy csak valamelyik tanácsadója) a Baloghnak:
- Te, adjunk már valamit a Szélesnek, mert ez a hülye még mindig ki van akadva, hogy miért nem ő lett a gazdasági miniszter. Azóta meg itt jár a nyakunkra a békemenettel is, nem hagy minket békén!
- Jó, dobok egy csontot az egyik ölebének. Keressetek valakit az ekhós tévéből, vagy a magyarhírlaptól, akinek oda tudok adni egy díjat.
- Jó, majd mondunk egy nevet találomra, akiről a legtöbb találatot dobja ki a gugli.

kézműves étcsokimikulás 2013.03.21. 15:29:19

milyen fura,hogy csak jobboldali kormanyok adnak "rossz" dijakat "arra nem melto"embereknek,a baloldali sajat akolbeli dijazottak soha nem erik el az ingerkuszobot,legyen az sajat zenesz,mediajomunkasember vagy megmondo...
abszurdisztan...

toronado 2013.03.21. 15:32:20

Hát ez amolyan Székhelyizés. A posztoló okot keres, hogy epét hányjon. Amellett hülyeségeket ír, ugyanis nem az állam tüntet ki, hanem az állam IS kitüntet. Szíves joga, ahogy például Bárándyék kitüntették anno a legvisszataszítóbb médiafigurát Tóta W-t Pulitzer éremmel, nem rég alapított dijat Paul Lendvai stb. stb. Egyébként az alkoholista, vérbajos és szabadkőműves Ady messze nem követendő példakép a szakmai megfelelőségre, és Pulitzer is csak emlékezetben olyan világítótorony...
A díjak beleértve az Oscar, Nobel díjat ma már inkább leértékelnek, mint fel. Csak egy példa a közelmúltból:
"...Kosslick, a Berlinale igazgatója megjegyezte, hogy Tarr Béla Torinói ló című filmjének kitüntetése egyben a magyar filmrendezők támogatása is a kormány médiapolitikája elleni harcban" - írja Screen International...."
És ezek után volt pofája elfogadni a díjat és eltűrni, hogy milyen ocsmány riportot adnak a szájába.

toronado 2013.03.21. 15:35:06

@Negyvenértelmiségi:
Ja hát erre jó példa Günther Grass. Ahogy szót mert emelni a "nemlétező" izraeli atombomba ügyében, rögtön elkezdték köpködni.
Botrányosan jellemtelen banda.

"...A ballibek többek között arról ismerszenek meg, hogy önös érdekeiket mindig hatalmas erkölcsi ködfelhőbe burkolják. Minél nemesebb a cél: világbéke, atommentes föld, kihaló fajok, állati jogok; gyermekszegénység; pedofília, nőellenesség, rasszizmus, antiszemitizmus elleni harc stb., minél nagyobb erkölcsi felhajtást rendeznek, annál nyilvánvalóbb, hogy még több PÉNZT, BEFOLYÁST, HATALMAT akarnak...."

Fejesrob 2013.03.21. 15:38:13

@toronado: El lehet képzelni, hogy a "Paul Lendvai" alapította díjat mekkora magyarbarátok kapják.

Ez a magyar Pulitzer díj sem semmi. OK, van benne pár tévedés, de alapvetően az utóbbi 30 év legszélsőségesebb figurái.

Persze előnye is van, ezek úgy szétbaszták a balliberális médiát, hogy azóta sem képes talpra állni.

toronado 2013.03.21. 15:48:15

@Fejesrob: Hát persze, de nem kellett szétb..ni, szétesett az magától is, ahogy megjelent az Echo Tv, Hírtv. Azt már nem tudják megcsinálni, hogy elhallgatnak valamit, helyette elkezdik "magyarázni" és akkor két perc alatt a elfűrészelik maguk alatt a fát és sírva rohannak Scheppeléhez, Cohn Bendithez...

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.03.21. 15:52:28

Csak szólnék, hogy Táncsics öszefirkált ezt-azt már 1848. márc. 18. előtt is.

Nem véletlenül nem Kovács XXIII. Bélát akarta kiszabadítani a tömeg, szóval Miska bátyánk már ismert volt azelőtt is. Mondjuk nem volt újságíró egy kicsit sem, nemhogy rossz újságíró lett volna. Költő volt a szerencsétlen.
Persze miért kéne ezt neked tudni, nem igaz?
Neked elég, ha írsz róla baromságokat.

Egyébként meg ha már újságíró, akkor voltak azért olyanok is, mint Kosztolányi, Karinthy, Heltai (itt a Jenőre gondolok) stb., stb...
Kár, hogy erről sincs fogalmad sem.

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.03.21. 16:05:53

@Rwindx:
Mint ahogy a MÚK-é meg fideszes kötődésű.
Talán egyik sem véletlen.

@Negyvenértelmiségi:
Hát tök jó lehet neked, mert nagyon tisztán láthatsz még éjjel is.

Legalábbis abból a sötétségből ítélve, ami a fejedben van.

@vladimir964:
Tavaly óta hivatalosan is Oscar a neve.

@étcsokinyuszi:
Lehet, hogy azért, mert a baloldaliak nem cigányoznak meg zsidóznak emelt óraszámban?
Amikor a gondolkodást tanították, te épp hiányoztál, mi?

@toronado:
Lehet, hogy Ady emberként nem követendő példakép (bár mondjuk ki tudja, mai példaképeid közül ki lenne szintén vérbajos, ha közben fel nem találják a Salvarsant), de minőségi újságíróként igen.
Költőként meg a második legnagyobb, a szintén komcsi József Attilától alig lemaradva.

"annál nyilvánvalóbb, hogy még több PÉNZT, BEFOLYÁST, HATALMAT akarnak"
Hát ez a kormányodat elnézve legalábbis vicces. Ja nem is, inkább röhejes.
Nem is bagoly verébnek, hanem egyenesen kék bálna mondja kolibrinek, hogy nagyfejű.

Az elhallgatnak valamit alatt azt érted, amikor tavaly januárban a M1 nem találta az Opera előtt az 50 ezres tömeget?

Ja, Scheppele-hez, mert sepelnek ejtik.

Fejesrob 2013.03.21. 16:10:22

@toronado: Végül is elég volt a tőkét belepumpálni, az újságírókat pedig lehetőleg nem a balliberális iskolákból szedni.

Már meg is volt a siker receptje.

Fejesrob 2013.03.21. 16:14:48

@dr. Közbiztonság Szilárd: "Költőként meg a második legnagyobb, a szintén komcsi József Attilától alig lemaradva."

Ami persze nyilván így általánosan megmondva jókora baromság.

Van egy gyanúm, inkább erre a kettőre emlékszel általános iskolai tanulmányaidból.

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.03.21. 16:18:35

@Fejesrob:
Cicamica, ha rád zuhanna egyszer a könyvmennyiség, amit elolvastam, a menőalakulat el sem kezdene keresni, mert úgyis éhen halnál, mire kiásnának alóla.

Ne magadból indulj ki, hogy két könyved van összesen otthon, és az egyiket már kiszínezted azok közül is.

Fejesrob 2013.03.21. 16:22:46

@dr. Közbiztonság Szilárd: Persze, hogyne tudnám ezt Cicamica. Mint általában a hozzád hasonlóknak.

mrZ (törölt) 2013.03.21. 16:23:31

És az most miért baj hogy a szolgákat megjutalmazzák, és megsimogatják a buksijukat?
Ha csak a pénzért csinálnák prostinak kellene hívni, így viszont használhatjuk a szaralakot is.

toronado 2013.03.21. 16:27:09

@dr. Közbiztonság Szilárd:
Az elhallgatnak valamit alatt azt érted, amikor tavaly januárban a M1 nem találta az Opera előtt az 50 ezres tömeget?"

Nam. Sokkal inkább azt értem, hogy nem találták meg a TV-t "ostromló" tömeget.

"Ja, Scheppele-hez, mert sepelnek ejtik."
Észben fogom tartani.

toronado 2013.03.21. 16:28:39

@dr. Közbiztonság Szilárd:
Helyesen: Nem. Sokkal inkább azt értem, hogy nem találták meg a TV-t "ostromló" tömeget.

toronado 2013.03.21. 16:32:12

@dr. Közbiztonság Szilárd:
Íme Ady a példakép:

Vörös csillag, ragyogj és trónolj,
Mióta ember néz az égre,
Vörös csillag volt a reménye.

Aki ennyire zakkant volt, az ne legyen példakép.

toronado 2013.03.21. 16:34:35

@Fejesrob: Most már járványosan terjed a ballibáknál ez a gusztustalan cicamicázás.

kézműves étcsokimikulás 2013.03.21. 16:38:29

@dr. Közbiztonság Szilárd: "Lehet, hogy azért, mert a baloldaliak nem cigányoznak meg zsidóznak emelt óraszámban?"
megengeded cicamica,hogy arkot rohogjek kored???
:DDDDDDD

toronado 2013.03.21. 16:42:27

@dr. Közbiztonság Szilárd: Aztán még mondok pár "elhallgatást"
-Például elhallgatták, hogy Iraknak nincs tömegpusztító fegyvere
-Elhallgatták, hogy a WTC bontás nem az Al Kaida műve
-Folyamatosan elhallgatják, hogy Izraelnek van atombombája
-Elhallgatják az izraeli rasszizmust
-Totálisan elhallgatják a "világválság" valódi okait
stb. stb.

mrZ (törölt) 2013.03.21. 17:02:56

@toronado:
>>Például elhallgatták, hogy Iraknak nincs tömegpusztító fegyvere
Találtak volna más okot

>>Elhallgatták, hogy a WTC bontás nem az Al Kaida műve
Miért baj hogy felgyorsították a bontási munkákat? Arrafelé ez a szokásos ügymenet.

>>Folyamatosan elhallgatják, hogy Izraelnek van atombombája
Psszt. Másnak is van. Arról is hallgatnak.

>>Elhallgatják az izraeli rasszizmust
És kit érdekel hogy 7millió álszemita antiszemitál az ott élő valódi szemitákkal?

>>Totálisan elhallgatják a "világválság" valódi okait
Na jó, megsúgom, de csak neked: internet

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.03.21. 17:45:53

Miért ne az állam tüntesse ki?!

Talán ezt is a magyargyűlölő neonáci csűrhe maffiának kellene?!

A rasszista barmok, már azért is kiabálnak, ha véletlen egy színháznak az igazgatója egy magyar... mert a magyar csak egy állat mi?!

flippant 2013.03.21. 18:12:53

Miért nem Izrael díjazza az újságírókat? Így bármelyik regnáló kormány elkerülhetné az ilyen "kellemetlenségeket".

regress 2013.03.21. 19:25:51

@toronado: @Con Storm: @flippant: nem gondoltam,hogy szaniszló hülyesége fertőző.nagyon beteg állatok vagytok,kártékonyak.az ilyeneket irtani kell

toronado 2013.03.21. 22:23:36

regress erősödjön egy csöppet....

@regress:@Con Storm: @flippant: nem gondoltam,hogy szaniszló hülyesége fertőző.nagyon beteg állatok vagytok,kártékonyak.az ilyeneket irtani kell

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.03.22. 04:04:48

@toronado:
Azt mikor is nem találták meg?
Csak mert élőben volt közvetítés róla 2006-ban.

Amikor meg Ady írt, az még egy kicsit más korszak volt, de a hozzád hasonló agydeficitesektől nem lehet elvárni, hogy megértsék.

Amiket meg felsorolsz, ahhoz mi köze az M1-nek?
(Arról nem, is beszélve, hogy hozzád hasonló agybetegek hagymázos zsigerszüleményei - mert ugye az elmeszüleményeihez elme is kellene.)
Azt pedig senki nem hallgatja el, hogy Izraelnek van atombombája. Már vagy 30 (de lehet, hogy 40) éve köztudott. Nekem a hadseregben már biztosan mondták legalábbis. Oktatás (tömegpusztító fegyverek kiképzés) keretében, nem csak úgy fülbe suttogva.
Iraknak pedig van tömegpuszító fegyvere, csak te nem tudod, mi a tömegpusztító fegyver, ugyanis az ideggázok és a baktériumbombák is azok. Az pedig tutira van, mert ideg- és egyéb harci gáz (mustárgáz, VX, szarin, szomán stb.) már a Magyar Néphadseregnek is volt, ha csak kis mennyiségben is. Annyi mindenképp, hogy laborban bemutatókat tartsanak.
Irak meg a kurdok ellen használta is.
Atomfegyvere nincs Iraknak.
Nagyon nem ugyanaz.

@étcsokinyuszi:
Talán idézd, nácikám, hogy veletek ellentétben hol zsidóznak és cigányoznak.
Szóval röhögni lehet, ahhoz nem kell ész, úgyhogy te is meg tudod tenni.

@Con Storm:
Vidnyánszkyra gondolsz?
Igen, tipikus magyar név.

@regress:
Á, csak ennyit érnek fel azzal a kevés agysejtjükkel. A bonyolultabb gondolkodás már fájnak nekik.

toronado 2013.03.22. 09:14:42

@dr. Közbiztonság Szilárd: dr. Közbiztonság Szilárd 2013.03.22. 04:04:48
@toronado:
Azt mikor is nem találták meg?
Csak mert élőben volt közvetítés róla 2006-ban."

Tényleg? A köztévében? A TV ostromról?

Az iraki "tömegpusztító fegyverekről" szóló mesét pedig felejtse el, az ENSZ megbízottja sem találta, meg más sem. Legfeljebb Tom Lantos fejében volt.