Médianapló

Médianapló - Széljegyzet a bukaresti tévé magyar adásához

2013. március 09. 10:34 - Zöldi László

Az a benyomásom, hogy az Irodalmi Jelen legérdekesebb folyóirataink egyike. Böszörményi Zoltán. a szomszédos faluból, Simándról való író alapította Aradon tizenhárom évvel ezelőtt, nemrégiben jelent meg a 137. száma. Úgy könyvelem el, mint az emészthető posztmodern magyar fellegvárát. A legutóbbi összeállítás kettős örömmel szolgált. Hosszú idő után ismét jelentkezett benne öreg barátom, Bodor Pál, ráadásul egy mondatot szentelt kritikusi zsengéimnek.

 

Mielőtt a 83. évében járó író a múlt század nyolcvanas éveiben átköltözött Bukarestből Budapestre, sokáig vezette a román televízió nemzetiségi szerkesztőségét. Alighanem éppen papírra vetette az emlékeit, amikor értesült arról, hogy meghalt hajdani munkatársa, Csép Sándor szociográfus. Miközben köré szőtte a magyar adás mozzanatait, kifejtette: „Örömünkre máskor, más műsorunkról is írtak, elsőként például Zöldi László az Élet és Irodalomban.” Így volt, mégsem egészen így. 1975 elején léptem az ÉS kötelékébe, és akkor már Budapesten éltem, ahol nem lehetett fogni a bukaresti tévét. Lehetett viszont Kelet-Magyarországon, és ezt korábban, debreceni egyetemistaként ki is használtam. Két véletlen segített ebben.

 

A Magyar Televízió hétfőnként nem sugárzott műsorokat, és a nagybátyám, Z. Sándor debreceni cukrász szintén hétfőn tartott szünnapot. Ilyenkor meghívott ebédelni, én pedig boldogan szabadultam ki a menza egyhangú kínálatából. Sanyi bácsi csodálatosan főzött, és a kulináris élményt az sem halványította el, hogy evés közben hallgattuk a Jó ebédhez szól a nóta című rádióműsort. Majd a konyhából átmentünk a tisztaszobába, és megnéztük a bukaresti televízió magyar adását. (A nosztalgia oka, hogy családunk a második világháború után egy partiumi faluból, Erdőhegyről származott át Magyarországra.) Lassacskán megbarátkoztam a váltakozó színvonalú, de szokatlanul izgalmas műsorokkal, például Csép Sándor kitűnő riportjaival, és amikor alkalom kínálkozott, be is számoltam róluk a Hajdú-Bihari Napló olvasóinak. Egy-egy jegyzetért negyven forintot kaptam, ami jótékonyan egészítette ki az ösztöndíjat.

 

Kétségkívül az elsők között lehettem, akik hírt adtak a Bodor Pál köré szerveződött műhely figyelemre méltó munkájáról, de nem föltétlenül az ÉS-ben, inkább a debreceni újságban. Érdemes volna átnézni a kelet-magyarországi napilapokat, érdekes adalékokat fűzhetnők a bukaresti magyar adások történetéhez.     

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr385124293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.