A tegnap szakmai eseménye volt, hogy kiderült: megint rabosítottak egy újságírót. Nem történik meg gyakran, de mostanában mintha idegesebb volna a politikai hatalom. Az eset érdekessége az érintett kolléga bejelentése: „Én lehetek az első jobboldali újságíró, akit a Nemzeti Együttműködés Rendszerében rabosítottak.”

A 2010 őszén megválasztott zuglói polgármesterről, Papcsák Ferencről megírta a hvg.hu, hogy haveri alapon osztogatja a tanácsadói szerződéseket, amelyek összértéke nyolcvanmillió forintra rúgott. Ezt a hírt dolgozta át a Mandiner egyik szerkesztője, Rajcsányi Gellért, és őt perelte be a Fidesz-politikus polgármester. A rendőrségen három különböző nézőpontból fényképezték le az újságírót, a kezét befestették, és ujjlenyomatot vettek tőle, egyszóval megörökítették az utókor számára. Tanulságos az esete, bár nem előzmény nélküli. Az első Orbán-kormány idején még vita is kirobbant egy hasonlóról.

Vásárhelyi Mária szociológus Schmidt Máriáról kifejtette a Nyilvánosság-klub ülésén, hogy a miniszterelnöki főtanácsadó tagja lett az RTL Klub tanácsadó-testületének, és bele-beleszól a tévéhíradó készítésébe. Az ismert történész beperelte a tudósítást közlő Magyar Hírlapot, azt állítván, hogy ő nem szólt bele a hírműsor szerkesztésébe, ami tehát megjelent, az nem felel meg a valóságnak. Az első két ítélet a szerkesztőségnek kedvezett: nem felelős azért, ami egy nyilvános tanácskozáson elhangzik, ha korrekt módon tolmácsolja a megszólalók gondolatait. Harmadik fokon viszont a Legfelsőbb Bíróság helyreigazításra kötelezte az újságot.

A sajtóvitában Kis János filozófus fogalmazta meg a lényeget: ha a szerkesztőség közli, hogy esik az eső, akkor felelősséget vállal az állításért. De ha azt közli, hogy Mária szerint esik az eső, más állítását idézi. A tudósítás tehát lehetővé teszi a tájékozódást akkor is, amikor a média nem képes állást foglalni. Okfejtését így összegezte: „A tudósító azért vállal felelősséget, hogy amiről beszámol, az valóban elhangzott, úgy, ahogyan mondja. Azért már nem, hogy ami elhangzott, az úgy is van.”

Rajcsányi Gellért végül is megúszta, holott a Legfelsőbb Bíróság hajdani döntése alkalmat teremtett volna a megbüntetésére, s ami ezzel egyet jelent: a nyilvánosság korlátozására is. Ne feledjük azonban, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében hivatalt viselők bármikor elővehetik a változatlanul mértékadó döntést - és a magukat nem föltétlenül jobboldalinak valló újságírókat.