Médianapló

Médianapló - E. Fehér Pál fejfájára

2013. február 28. 11:31 - Zöldi László

Pali is meghalt, tíz évvel volt idősebb nálam. Amikor megtudtam a hírt, elhessegettem magamtól a gondolatot, hogy írjak róla. Aztán rájöttem, hogy annyi mindenkiről írtam már nekrológot - gyávaság volna éppen róla hallgatni.

 

1974 végén csípős cikkem jelent meg a Magyar Ifjúság kulturális rovatában. E. Fehér Pál kezébe került, és amikor barátja, Jovánovics Miklós, az Élet és Irodalom főszerkesztője publicisztikai rovatvezetőt keresett, engem ajánlott. Az ÉS-ből pedig hetente egyszer bedolgoztam Pali kulturális rovatába, vagy háromszáz filmkritikát írtam a Népszabadságba. A nyolcvanas évektől, az ÉS főszerkesztő-helyetteseként tudatosan építettem a terjedelmes okfejtéseire. Ma már talán megmosolyogtató, de taktikánk része volt, hogy ha Bertha Bulcsu vagy más publicista olyasmit pedzegetett, amiből botrány kerekedhetett, telefonáltam Palinak, hogy küldjön valamit ugyanabba a számba, dicsérje meg például Aczél György épp akkoriban megjelent tanulmánykötetét. A botránykőt Lakatos Ernő agitprop osztályvezető megrótta a pártközpontban tartott főszerkesztői értekezleten, csakhogy a szünet után Aczél is beállított, és anélkül, hogy hallotta volna a beosztottját, vele szemben védte meg az ÉS-t.

 

Amikor két éve utoljára találkoztunk, nem szólítottam meg Palit. Hárommal állt előttem a Keleti pályaudvar pénztáránál, és jegyet váltott Pozsonyba, ahol az utolsó éveit töltötte. Pedig jó lett volna beülni egy kocsmába, közénk telepedett azonban egy konfliktus, amelyről most számolok be először. 1988 decemberében elmesélte, hogy ő lesz a Népszabadság kulturális főszerkesztő-helyettese. Akkor már tudtam, hogy a következő hónap elsejétől én leszek, de tapintatból hallgattam. Haláláig nem bocsátotta meg, hogy szégyenben maradt előttem. Ha elmondtam volna neki, az is kiderült volna, hogy a kinevezésemnek két feltétele volt. Az egyik ellen talán nem lett volna kifogása, az ÉS sokkal nyitottabb vitakultúráját kellett meghonosítani a Népszabadság hasábjain. A másik viszont szíven ütötte volna: a kádártalanítás jegyében két rovatvezetőt kellett leváltani (hátrébb vonni, főmunkatárssá fölfelé buktatni), akik a rendszert jelképezték a nyilvánosság előtt. Az egyik a belpolitikás-kékfényes Szabó László volt, a másik pedig a kultúrpolitikás E. Fehér Pál.

 

Hát ezeket kellett volna megbeszélnünk a Kelet pályaudvar melletti kocsmában. Most már csupán annyit tehetek, hogy beismerem: a fölfedezést nem igazán háláltam meg.             

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr475109763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.