Médianapló

Médianapló - Kádár sakkozik, Aczél kibicel neki

2013. február 25. 11:38 - Zöldi László

Három ponton módosítanom kell ama jegyzetet, amelyet néhány napja írtam Bernáth Aurél híres pannójáról. Tegnap ugyanis bejutottam az országgyűlési képviselőknek irodákat kölcsönző Fehér Házba. Hatvanan néztük meg az előcsarnokban kiállított festményt, másfél óra alatt volt időm végigböngészni az idestova két évtizede látott alkotást.

 

Hát bizony nem száz négyzetméter, hanem „csak” kilencvenhat, és nem az a címe, hogy Munkásotthon, hanem Munkásállam. Ráadásul rosszul emlékeztem a sakkozó Kádár Jánosra is. A memóriám úgy őrizte meg, hogy a vászon legalsó szintjén üldögél, a táblán bal kézzel tologatva a fekete futót, valójában azonban a középső szintre festette a Mester. Ajtófélfához támaszkodva kibicel neki Aczél György, a pannó megrendelője. Vele egy vonalban éppen zajlik egy gyűlés, a résztvevők között felismerhető Illyés Gyula, Pátzay Pál, vélhetően Nagy Imre és talán még Déry Tibor is. Hallgatják az ismeretlen szónokot, akinek a festőművész „elfelejtett” szájat rajzolni. Micsoda gyűlés az, ahol az előadó tátogni sem képes, a górék pedig ott, hátul rá se bagóznak.

 

Tegnap délben érdekes kezdeményezésnek lehettünk szem- és fültanúi. Egy civil szervezet, a Budapesti Aszfalt Projekt városnéző túrát hirdetett, nem is titkoltan kultúrpolitikai felhanggal. Munkatársai - ezúttal egy művészettörténész és egy történész – alaposan felkészültek a Fehér Házból, Bernáth Aurélból, a sokat vitatott pannóból meg az aczéli kultúrpolitikából, és akadt körülbelül húsz korombéli, ugyanennyi középkorú és ugyancsak egyharmadnyi fiatal, aki két órát szánt az újlipótvárosi sétára.

 

Az előadók nevét azért nem említem, mert vétek volna megint tévedni. Mindketten harminc körüliek, és a negatív létben szenderegtek, amidőn az akkori pártközpont belterében befejeződött a mű. Okfejtésükből értettem meg, hogy mitől izgalmas. Távolról bontakozik ki a maga teljességében, és akár a Kádár-rendszer apoteózisának is felfogható. De ha közel megyünk hozzá, és a részleteket tanulmányozzuk, akkor kiviláglik, hogy a csalafinta és csúfondáros Mester bemutatta azt is, miként recsegnek-ropognak a rendszer eresztékei. Az a benyomásom, hogy az ironikus részletek mentették meg Bernáth Aurél alkotását a rendszerváltás utáni lebontástól. Sokáig függönyözték el, az akciót annak idején Halász János kezdeményezte. Remélem, hogy az újdonsült kulturális államtitkár most nem pattan föl a vesszőparipájára.            

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr295104008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.