Médianapló

Médianapló - Újságot írtunk a banánköztársaságban

2013. február 17. 09:04 - Zöldi László

Ami volt, elmúlt - előttem a jövő. Talán a korral jár, hogy néha mégis, egy-egy gesztus, mondat vagy kép nyomán feltörnek a tudatküszöb alá szorult emlékek. Zsuzsi lányom legjobb barátnője, az urbanisztikával foglalkozó Bori például meghívott egy bejárásra. A kétórás újlipótvárosi séta keretében a Fehér Háznak nevezett Duna-parti képviselőházba is betérünk, hogy megnézzük Bernáth Aurél Munkásotthon című freskóját. Bori nem tudhatja, hogy a száz négyzetméteres képpel ez lesz a sokadik találkozásom.

 

Bata Imre irodalomtörténész 1982-ben lett az Élet és Irodalom főszerkesztője. Kezdetben eljárt a hetilapok irányítói közé, ám egyre vörösebb fejjel tért vissza az akkor is Fehér Háznak csúfolt pártközpontból. Amikor elvállalta az új posztot, nem is sejtette, hogy minden hónapban közlünk valamit, amit az MSZMP KB illetékesei kipécéznek. Gondolt egyet, és a következő tanévben arra a napra tette át óráit a szegedi egyetemen, amelyen a leszúrást kellett volna elviselnie. Úgy rendelkezett, hogy egyik helyettese, Faragó Vilmos a szerkesztőségben tartja a frontot, a másik pedig részt vesz a főszerkesztői értekezleteken. Azért esett rám a választása, mert én feleltem a lap első nyolc oldaláért, és majdnem mindig az Élettel volt baj.

 

Havonta egyszer, csütörtök délelőttönként rendezték a rettegett összejövetelt. Reggel újra átolvastam az ÉS legutóbbi négy számát, és korábban érkeztem a pártközpont épületébe, hogy a hatalmas légterű földszinten beülhessek egy fotelbe. S miközben kalandozott tekintetem az egész falat kitöltő freskón, azon tűnődtem, vajon melyik lesz az a cikk, amelyről Knopp András, a kulturális osztály vagy Lakatos Ernő, az agitációs és propaganda osztály vezetője azt mondja, hogy túlléptük a hatalom ingerküszöbét. Feltűnt, hogy a magyar parasztságot jelképező földművelő vietnami papucsban szánt, de leginkább a freskó bal alsó sarkánál időztem, ahová a mester Kádár Jánost festette, aki éppen sakkozik valakivel. Aztán föllifteztem a hetedik emeletre, és vártam, hogy mikor kerül szóba a lapunk. Ilyenkor mindenki rám nézett, kajánul vagy sajnálkozva, és éreztem, hogy piroslik a fülem.

 

A kellemetlen élményt elviselhetőbbé tette, hogy lent, a Bernáth-freskó mögötti büfében banánt lehetett vásárolni. Szigorúan egy kilót, az épületen kívül azonban hiánycikknek számított a gyümölcs, márpedig rengeteg olyan vitamint tartalmazott, amire szüksége volt a csecsemő Zsuzsinak. A mamája ollóval vágott ketté egy-egy banánt, így a fürt kitartott a következő letolásig.      

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr245084555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.