Médianapló

Médianapló - Mire gyúr az MSZP?

2017. július 22. 09:59 - Zöldi László

A szocialisták sosem ágyazódtak be a falvakba. Azt viszont még az ellenfeleik is elismerték, hogy az iparvárosi  és a nagyvárosi lakosok bizalmát élvezik. Volt idő, amikor például a fővárosi szervezet elérte a 19 ezres létszámot. Most csodálkoznék, ha az MSZP országszerte megközelítené a budapesti szervezet hajdani csúcsformáját.

Szavazói elöregedtek, kihaltak, az úgynevezett szocialista iparvárosok lakossága tengődik, és inkább a Jobbikhoz húz, aktivistái pedig elenyésztek. Szanyi Tibor tavaly nyáron három és négyezer közé saccolta a „fix embereket”, az akkoriban pártelnökké választott Molnár Gyula pedig hat és félezerről beszélt. Ugyanakkor a Fidesz mind a tizenegyezer szavazókörbe küldhet ellenőrt, és még marad is ötezer aktivistája. A Jobbiknak már nem maradna, de azért ellenőrzésre jutna egy-egy fix embere. Az MSZP-nek ebben a közegben kéne kapcsolatot teremteni és tartani a médiával. Egyre több jel utal arra, hogy három részre osztja a média eszközrendszerét, a nyilvánosságot.

A barátságos, közvetlenül befolyásolható zónát tekinti a legszűkebbnek. A szocialista politikusok délelőtt sajtótájékoztatót tartanak néhány kornyadozó újságíró jelenlétében, este pedig behívják őket egy-egy stúdióba, hogy beszéljenek a délelőtti témáról. Kirajzolódik előttük egy szélesebb és szürkébb zóna, amely nagyjából megfelel a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből kivált Simicska-médiabirodalomnak. Ide is elmehetnek interjúalanynak, csakhogy némi előnyben részesülnek a Jobbik politikusai, ezért az egyébként kormánykritikus szerkesztőségeket ellenséges területnek, a konkurencia melegágyának tekintik az MSZP képviselői. A kormánypárti sajtót bojkottálják. Kivették azonban belőle a Mészáros Lőrinc-féle 13 megyei napilapot, üzeneteikkel ugyanis szeretnének eljutni a falvak és kisvárosok népéhez.

A nyilvánosság szelektív kezeléséből nem az következik, hogy az MSZP esélyesnek tartja magát a választási győzelemre. Kommunikációjában arra gyúr, hogy megelőzze a Jobbikot, és a „liberális kispártok” (by Botka László) beolvasztásával a 2018-as országgyűlés második pártja, a parlamenti ellenzék vezető ereje legyen. Ez kétségkívül realista elképzelés, még ha a szocialista politikusok nem kötik is az orrunkra. Ennek épp az ellenkezőjével kampányolnak, tisztában vannak azonban anyagi és szervezeti helyzetükkel. Az a benyomásom, hogy azzal is beérnék, ha legyőznék a Jobbikot, és megakadályoznák a Fidesz kétharmados győzelmét.          

Szólj hozzá!

Médianapló - Botka miért véli ellenségesnek a Magyar Nemzetet?

2017. július 21. 09:43 - Zöldi László

Tegnap az MSZP miniszterelnök-jelöltje sajtótájékoztatót tartott. A kormányon kérte számon, miért nem véd meg bennünket a digitális kiszolgáltatottságtól. Közlendőjével bekerült a Klubrádió műsorába is, Bolgár György egy Magyar Nemzet-cikk ürügyén hívta föl. Botka Lászlónak állítólag azt javasolták a tanácsadói, hogy mondjon le a szegedi polgármesterségről, máskülönben nem lesz elég ideje arra, hogy végigjárja az egész országot.

A szocialista politikus tagadta, hogy ilyesmit javasoltak volna neki, ő képesnek érzi magát mindkét munka ellátására. Hozzáfűzte, hogy „a jobboldali elkötelezettségű médiában” álhírek látnak róla napvilágot. A szövegösszefüggésből arra következtethettünk, hogy az esélyeit próbálja csökkenteni a Magyar Nemzet. Egy konzervatív napilapnak nem föltétlenül rokonszenves a baloldali fordulattal házaló politikus. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy olyan híreket is közöl, amelyek csakugyan csökkentik Botka választási esélyeit. Ezzel együtt az a benyomásom, hogy a Magyar Nemzet az úgynevezett G-nap után gyökeres fordulatot hajtott végre.

Több mint két éve, hogy nem az Orbán-kormány szócsöveként működik, hanem ellenzéki újságként, amely fürkésző szemmel figyeli a kormányzat tevékenységét. Még azt is megkockáztatom, hogy a valóság feltárását alaposabban, jobban műveli, mint az átalakulás nehézségeivel küszködő Népszava. Vajon a baloldali ellenzék legerősebb pártjának érdemes-é ellenségként elkönyvelnie a konzervatív ellenzéki napilapot? Vagy első számú politikusa jobban járna, ha elviselné a szórványos álhíreket, és rendszeresen kiaknázná az újságban rejlő lehetőségeket? Ha hatalomra törő politikus volnék, az esetleges álhírek olvastán csóválnám a fejem, de eszembe se jutna az ellenséges médiumok közé sorolni a Magyar Nemzetet.

Aki jövőre Magyarország miniszterelnöke akar lenni, a szándékát csak akkor valósíthatja meg, ha minél több embert ér el az üzeneteivel. Még akkor is így kéne gondolkodnia a Simicska-médiumokról, ha bizonyítható volna, hogy a Fidesz helyett a Jobbiknak csinálnának helyet a nyilvánosságban. De hogyan várhatnók Botka Lászlótól az árnyaltabb, gyakorlatiasabb médiaszemléletet, ha a vezetői tandem másik tagja, Molnár Gyula pártelnök még azt is zokon vette, hogy Vasárnapi Hírek az MSZP-n belüli véleménykülönbségekről cikkezett? Csak tán nem azt feltételezik, hogy a baloldali hetilap szintén álhírek gyártásával múlatja az időt?            

2 komment

Médianapló - Két miniszterelnök miért nézte levegőnek a magyar zsidók világi vezetőjét?

2017. július 20. 10:24 - Zöldi László

A kormány talált egy ellenséget, akivel kitapétázhatta az országot. A földkerekség 33. leggazdagabb emberét, akinek a vagyona, 25,2 milliárd dollár a tavaly 120 milliárd dollárnyi magyar nemzeti össztermék ötödrészével ér fel. A sors iróniája, hogy a Soros György elleni kampánnyal Orbán Viktor nem Botka László „Fizessenek a gazdagok!” kampányához csatlakozott. De mihez is?

A kerítésnél várakozó muzulmán bevándorlóknak üzent, az idegenek iránti ellenszenvet mélyítette, elhárította azonban a mögöttes tartalom hatását. Hát tehet ő arról, hogy a Magyarországról Amerikába elszármazott holokauszt-túlélő arcképe alá sokan írták oda a „büdös zsidó”-t is? A kormánypárti sajtóban pedig publicisták magyarázták, hogy a Soros elleni kampánynak semmi köze az antiszemitizmushoz. Váratlan helyről érkezett a segítség. Az izraeli miniszterelnök rendre utasította a kampány ellen tiltakozó nagykövetét, majd immár Budapesten, a Dohány-utcai zsinagógában nyilvánított véleményt időszerű politikai kérdésekről.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke a két barátkozó miniszterelnök jelenlétében fejtette ki, hogy „Magyarországon el lehetett indítani egy olyan totális propagandakampányt, amelynek nyelvi és képi eszköztársa bennünk, zsidókban rossz emlékeket keltett.” Ez volt az a pillanat, amidőn már azt figyeltem, vajon az utána következő két politikus reagál-e a keserű megállapításra. A magyar kormányfő dossziéval a hóna alatt ment föl a pódiumra. Előre megírt szöveget olvasott, egyetlen szóval sem válaszolt Heisler szemrehányására. Még arra sem vette a fáradságot, hogy átfogalmazzon egy korábban elmondott beszédet. Változatlanul „a zsidó élet reneszánszáról” szónokolt, miközben a Mazsihisz elnöke néhány perce ennek épp az ellenkezőjéről beszélt.

Az izraeli kormányfő becsületére válik, hogy nem olvasott föl, hanem rögtönzött, ráadásul nem is az anyanyelvén. Okfejtése gyakorlott szónokra vallott, kár, hogy egyetlen szóval sem reagált Heisler András kifakadására. A magyar zsidók világi vezetője hiába kérte számon tehát a Soros-kampány mögöttes üzenetét, a miniszterelnökök fontosabbnak tartották átmenetileg egybehangzó érdekeiket, mint azt, hogy őt emberszámba vegyék. A kommunikációs helyzet képtelenségét a legszellemesebben Gábor György vallástörténész érzékeltette egy fészbukos bejegyzésben: „Ennyi Izrael-párti antiszemitát és ennyi Izrael-ellenes zsidót még nem látott Magyarország.”

49 komment

Médianapló - Érdemes-e olvasni az "államosított" megyei napilapok online kiadását?

2017. július 19. 09:21 - Zöldi László

Forradalmi újításra szánta el magát a Mediaworks. Néhány napja a kormányfő közeli Mészáros Lőrinc nevéhez köthető cég újjászervezte a hozzá tartozó megyei napilapok digitális változatát.

A hajdan volt Springer-lapok online kiadását eddig úgy böngésztem, hogy rámentem a Kemma.hu-ra, a tatabányai 24 Óra digitális változatára, és legördültem a képernyő legaljára, ahol a másik hét újság tartalmához is hozzáférhettem. A Komárom-Esztergom megyei online után következett a Szoljon (Jász-Nagykun-Szolnok), a Bama (Baranya), a Baon (Bács-Kiskun), a Beol (Békés), a Heol (Heves), a Sonline (Somogy) és végül a Teol (Tolna megyei online). Nem értettem, miért K-val kezdődik a lista, és miért Sz-szel folytatódik, utána viszont logikusnak hatott az ábécés felsorolás.

Az átalakítás óta szintén a Kemmával kezdődik a lajstrom, ám a Szoljon már az utolsó helyre került. Vajon miért? S ami még meglepőbb: miközben a Mediaworks-nél kötött ki a Nógrád Megyei Hírlap is, online változata sem a régi, sem az új listán nem kapott helyet. Mindezt persze előbb-utóbb meg lehet szokni, de ha szörfölünk a „forradalmi” változatban, két további következtetés is levonható. Az egyik az, hogy a dizájner szakmailag jó munkát végzett, az új módi kétségkívül szellősebb és áttekinthetőbb. Ha viszont a tartalmat is figyelembe vesszük, akkor ellentmondásosabb következtetésre juthatunk.

Megnövekedett a központi (budapesti) szerkesztőség jelentősége, és háttérbe szorultak a helyi, csak az adott megyére jellemző írások és fényképek. Ez sorvasztó következménnyel járhat a digitális olvasottság szempontjából. Az online korszerűsége nemcsak abban érhető tetten, hogy a megye határain belül élő olvasók előbb tehetnek szert információkra, mint a másnap reggeli újság előfizetői. A jelek arra utalnak, hogy a megyéből elszármazottak elveszíthetik kapcsolatukat a szűkebb pátriával. Az ország más részein, még inkább a külföldön élők eddig sem fizettek elő a papír alapú újságra, mert túl körülményesen és késve kaphatták volna meg. A számítógép elé ülve azonban naprakészen értesülhettek a szűkebb pátria fejleményeiről.

De ha a központi szerkesztőség túlzott mértékben tölti ki nemzetközi és országos információkkal az online változatot, akkor bizony megjósolható, hogy kevésbé látogatják majd az „államosított” megyei napilapok ügyetlenül újjászervezett digitális kiadását.         

Szólj hozzá!

Médianapló - Csintalan folyvást értelmez

2017. július 18. 07:39 - Zöldi László

Hivatása: bizalmi ember. Pártszervezőként Horn Gyula szürke eminenciása volt, Pintér Sándor helyett biztonsági cégeket vásárolt, a legutóbbi éveket pedig Simicska Lajos környezetében tölti. A sors iróniája, hogy a szocialista politikusok között ő volt az egyetlen, aki felismerte a vidéki sajtó jelentőségét, manapság viszont az általa is szervezett médiabirodalomnak szinte egyetlen vidéki szerkesztőséghez sincs köze. S mert tisztáztam a hivatását, már nem kell válaszolni arra a kérdésre, vajon újságíró lett-e a hajdani politikusból.

Csintalan Sándor műsorvezetést vállalt az egyik rádiónál, és jelenleg a Hír TV-ben helyettesíti a nyaraló Kálmán Olgát is. Tegnap este annyira uralta az Egyenesen című műsort, hogy el is felejtettem, kikkel beszélte meg az elmúlt hét eseményeit. Csak arra kaptam föl a fejem, hogy az egyiküket kedvesen, megjátszott szigorral figyelmeztette: „De nem ezt kérdeztem.” Talán azt hitte, hogy firtatott valamit, ám semmit sem kérdezett. Bár kétségkívül azzal kezdte, hogy arra kíváncsi, miszerint… Ám fejtegetésbe bonyolódott, amelyből kiderült, hogy a témáról figyelemre méltó véleménye van, mindazonáltal eszmefuttatásában egy fia kérdőjelet, még kérdő hangsúlyt se fedeztem föl.

Tünet ez a mai magyar nyilvánosságban, nemcsak őt jellemzi. Tucat számra akadnak olyan műsorvezetők, akik nem érik be azzal, hogy kérdezésre adták a fejüket, és némi visszafogottságra kárhoztatja őket a kenyérkereső foglalkozásuk. Nekik véleményük van, ismerik a helyzet ága-bogát, és ezt nem is akarják véka alá rejteni. Természetesen az interjút készítő is állíthat, bejelenthet, hangoztathat, kijelenthet, vallhat; lehetnek megállapításai, okfejtései, de ha elfelejt kérdezni, ráadásul túlbeszéli az alanyát, akkor felbillen a firtatás és az állítás közti arány. Ilyenkor kezdünk gyanakodni, hogy a műsorvezető nem jó helyen fejti ki a nyilvános tevékenységét.

Bár Csintalan Sándortól egy publicisztikát se olvastam, ő mégis publicista-típus, aki rögtönözve, élő szóban, rádió- és tévéműsorokban értelmezi a körülötte lévő valóságot. Állításokban látja a világot, és csak akkor ötlik föl benne, hogy érdeklődnie kellene nála érdekesebb embereknél, amikor önironikusan figyelmezteti magát - a múlt héten ez is megtörtént -, hogy voltaképpen kérdeznie kéne. Kacskaringós politikai előéletéből adódik, hogy slágfertigebben, naprakészebben, olykor szakértőbben fogalmazza meg az összefüggéseket, mint nyekegő beszélgetőpartnerei. Az a benyomásom, hogy a legszívesebben saját magával társalogna.       

1 komment

Médianapló - Mitől tehetetlen az ellenzék?

2017. július 17. 10:20 - Zöldi László

Ma reggel az egyik tévéstúdióban megszólalt Gy. Németh Erzsébet. A Demokratikus Koalíció politikusa kifejtette, hogy a vizes világbajnokság idején levakart Soros-óriásplakátok kínos történelmi párhuzamot villantottak fel. Emlékeztették őt az 1936-os olimpiára, amikor Hitlerék átmenetileg eltüntették a zsidógyűlöletre uszító feliratokat. S mert a másik baloldali párt politikusai is utalgatnak a berlini olimpiára, talán nem valóságtól elrugaszkodott feltételezés, hogy az egymással is vetélkedő DK meg MSZP kampánystábjában ugyanarra a következtetésre jutottak. Ennél tovább nem is mentek, holott lett volna mit kibontani.

Ezt tőlük függetlenül e sorok írója meg is tette. Idéztem Goebbels naplójából három tőmondatot, amelyből kirajzolódott a náci propaganda szándéka. Értelmezéséhez elolvastam Leni Riefenstahl Memoiren című emlékiratából az olimpiáról készített dokumentumfilm előzményeit és Steven Bach amerikai filmtörténész Leni című monográfiájából az ide vonatkozó fejezetet. A világhálón pedig megnéztem a Race (A legendák ideje) című, 2015-ben forgatott játékfilmet. Kiderült belőle, hogy Avery Brundage amerikai sportdiplomata miként zsarolta meg a német sportminisztert: ha a feliratokat és a horogkeresztes zászlókat nem takarítják el a berlini utcáról, akkor az Egyesült Államok nem vesz részt az olimpián.

Az utóbbi mozzanatokat már nem is használtam fel, mert az utókor álláspontját tükrözték. A náci propaganda-miniszter viszont azon melegében, kíméletlen őszinteséggel rögzítette a véleményét. Nem gondolom, hogy a Médianapló legjobb írását tettem közzé, mindazonáltal feltűnő visszhangot keltett a Három szikár mondat Goebbels naplójából című bejegyzés. Eddig 23826-an olvasták, és 135 hozzászólás látott napvilágot. Mindkét adat arról árulkodik, hogy a kínálkozó történelmi párhuzam legalábbis a netezők körében érdeklődést váltott ki. Ezt a kíváncsiságot a baloldali ellenzék két legerősebb pártja akár a saját javára is fordíthatta volna, ha politikusai közül bárkinek eszébe jut, hogy érdemes volna néhány órányi munkát szentelni a figyelemre méltó témának.

Vajon a kampánystábok tagjai elmentek nyaralni, és az ügyeletestől csak a berlini mozzanat felvillantására telt? Vagy a kánikulában is tartják ugyan a frontot, de semmi sem jutott az eszükbe? Az ilyen és ehhez hasonló szellemi restségek nyomán az a benyomásom, hogy okkal következtethetünk a parlamenti ellenzék lustaságára. Vagy inkább a tehetségtelenségére?

2 komment

Médianapló - Pártlap-e a Népszava?

2017. július 16. 10:28 - Zöldi László

A korral jár, hogy ragaszkodunk a beidegződéseinkhez. Amidőn a digitális bevándorlókról tűnődtem, mindig ama felmérést idéztem, miszerint a hatvan fölöttiek 3,9 százaléka használ számítógépet. Százból tehát négyen. El-elborzadtak az olvasók, de csak egy kérte számon, vajon az arány megfelel-e még a valóságnak. Emlékeztem ugyan, hogy a felmérés 2009-ből való, de csak ekkor tudtam meg, hogy nemrégiben a 4 Life Direct 600 ezer nyugdíjasnál talált Facebook-profilt. Azóta 20 százalékra hivatkozom.    

Hasonló cipőben jár Németh Péter, a Népszava tiszteletbeli főszerkesztője is. Amikor csak teheti, ragaszkodik a bűvös 90-hez. Tegnap például azt fejtegette volt lapjában, hogy a Soros György elleni gyűlöletkampány „a média több mint kilencven százalékán” terült szét. Olyan felmérést nem ismerek, hogy a Fidesz ekkora mértékben uralná a nyilvánosságot. De ha volt is, Németh Péter miért nem hivatkozik rá - növelné a hitelességét. Aztán beugrott, hogy Molnár Gyula két hete kimondta: „A média 94-95 százaléka nem szabad.” (ATV, 2017. 06.28.)

Az MSZP elnöke sem nevezte meg a szám forrását, de ha nincs ilyen felmérés, csak abból indulhatott ki, hogy mekkora a médiafelület, amelyet a pártja közvetlenül befolyásolhat. Márpedig a Népszava, a Vasárnapi Hírek és a Szabad Föld kiadóhivatala közös, és a pártlogika alapján akár még ki is jöhet az öt-hat százalék. A szocialista politikus ellenséges felületnek nyilvánította a Jobbikot nyilvánossághoz juttató Simicska-féle médiabirodalmat, a jóindulatú semlegességet tanúsító RTL Klubot és Indexet is. De a Népszava nyugállományú főszerkesztőjének miért kéne őt e közelítésmódban követnie? 

Idestova hat éve mosolyogtunk Gyurcsány Ferenc szocialista politikus fészbukos bejegyzésén: „Enyém a Népszabi, Klárié a Népszava.” (2011.10.20.) Azon már kevésbé, hogy Andrassew Iván fölelevenített egy beszélgetést Gyurcsány miniszterelnöki időszakából: „Amikor szembesítettem azzal, hogy a Népszavának valamilyen módon mégiscsak illene támogatást kapnia, azt mondta, nem adok nektek lopott pénzt.” (Balpart.hu, 2012.09.03.) Szanyi Tibor szocialista politikus pedig elénk tárta: „A Népszava pártlap, akárhogy is színezzük.” (Index.hu, 2014.04.18.)

Németh Péter nem tagadja, hogy néhány hete korántsem önszántából vonult vissza, az okról azonban nem beszélt. Ha azért kellett nyugdíjba mennie, mert a Népszava nemcsak az MSZP, hanem az egész baloldal lapja szeretne lenni, érdemes volna felülvizsgálni a több mint 90 százalékot.

18 komment

Médianapló - Soros jelzője meg a neve

2017. július 15. 09:41 - Zöldi László

Ha Kunhalmi Ágnes megjelenik a képernyőn, szorongás fog el. Megint talál mondani valamit, amin kuncogni kezd a fél ország, vagy ő maga kuncogja szét a műsort, kétségek között hagyva bennünket, vajon ennyire szeret-e kacagni, vagy csak felöntött a garatra. Most józanul, egy reggeli tévéműsorban marasztalta el a kormányzati kommunikációt a Soros György elleni óriásplakátokért. Ez csúszott ki a száján: „Egy szegény öregemberrel kiplakátolták az országot.”

A jelző azt is jelentheti, hogy a kormányzat éppen tönkreteszi egy ismert személyiség renoméját, ezért az üzletember akár szegénynek is vélhető. Mégis jobban járt volna a szocialista politikus, ha inkább sajnálatra méltónak, esetleg karaktergyilkosság áldozatának nevezi, elvégre a földkerekség egyik leggazdagabb vállalkozójáról beszélt. A Forbes idei listáján Soros György a 33. helyen kötött ki a maga 25.2 milliárd dollárjával. Ha jól számolom, ez körülbelül 7000 milliárd forintnak felel meg, a magyar nemzeti össztermék egynegyedének.

Szegény Soros Györgynek amúgy is furcsa osztályrész jutott a magyarországi sajtóban. A Mediaworks-hálózat (ama 13 megyei napilap, amely nemrégiben került  kormányközeli kézbe) cikket közölt Mikor mond igazat George Soros? címmel. Aláírásként az MW szerepel, ami azt sejteti, hogy a budapesti szerkesztőségből küldték a nem föltétlenül dicsérő hangvételű okfejtést. S hogy ne legyen kétségünk az elmarasztalt üzletember hovatartozása felől, a fényképe alatt egy idézet látott napvilágot, utána pedig ez: „- üzente George Soros”.

Bizonyos nagyjaink eddig csak magánemberi buzgólkodás nyomán idegenedtek el tőlünk. A néhai közíró, Szentmihályi Szabó Péter imigyen foglalta csokorba őket: „Tom Lantos és Imre Kertész, sőt George Soros hatalma és befolyása sem elég arra, hogy a tényekkel szembeszálljon.” (Demokrata, 2007. szeptember 6.) Ami egy évtizede csupán néhány ezer olvasóhoz jutott el, az most a vidéki újságolvasók százezreit kecsegteti gyűlölni valóval. Üdítő kivétel a Fejér Megyei Hírlap. Maradéktalanul közölte a cikk szövegét, a címet azonban így változtatta meg: „Mikor mond igazat?”

Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a bűnbánó kormány nyomására a szerkesztőség még egyszer belenyúlt a közlésbe. Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter egy ATV-beli interjúban osztotta meg velünk a titkot, hogy az amerikai milliárdos magyar állampolgár is. Ezzel magyarázom, hogy a székesfehérvári újságban ez olvasható a fénykép alatt: „Soros György”.               

73 komment

Médianapló - Az ártalmas irónia

2017. július 14. 10:30 - Zöldi László

Üldögélünk a digitális kávéház törzsasztalánál. Beszélgetünk, diskurálunk, eszmét cserélünk. Okos mondatok hangzanak el a tegnapi bejegyzésemről, egy-két pontosítást meg is köszönök. E körben jól érzem magam, nem értem azonban, hogy miért inkognitóban foglaltak helyet. Van még két üres szék, ezekre végképp ismeretlen, ráadásul kásásan beszélő emberek telepednek. Néhány fröccs után jöttek át az épület másik szárnyából, a digitális kocsmából.

Bejegyzésem tegnap este hat és hét között került föl az Index.hu fórumára. Azóta 12083-an olvasták, és 63 kommentben szóltak hozzá. Okosan vagy indulatosan, ezúttal is vegyes a felhozatal. Meglep viszont az egyik mondatom karrierje. Öten is elmarasztalnak, mondván: igazi értelmiségi nem írja magáról, hogy értelmiségi. Az olykor trágár megbélyegzéseknek semmi közük a bejegyzés témájához, mindazonáltal tűnődésre késztetnek. Tizenöt könyv után talán állíthatnám, hogy értelmiségi vagyok, de nem szoktam. Akik ismernek, anélkül is elhiszik, hogy szóba hoznám. Vajon mit is írtam tegnap?

„Mi, értelmiségiek hajlamosak vagyunk arra, hogy ha nem értünk valamit, olyan összefüggést vázolunk fel, amely érdekesen hangzik.” Biztos, hogy ez a kivagyiság, az önhittség, a nagyképűség megnyilvánulása? Szándékom szerint annak felismerése, hogy az iskolázott emberek nehezen viselik el a tanácstalanságukat, sebezhetőségüket. Nem ismerjük ki magunkat a fejlemények között, ezért látványos elmélettel kötjük össze a rejtelmes részleteket. Ha már egy társadalmi réteget jellemeztem az idézett mondattal, inkább kritikával illettem, némi öniróniával is fűszerezve.

Ismerős a jelenség enyhébb, fájdalmasabb formája is. Évtizedek óta tanítok, és vissza-visszatérő élményem, amit a főiskolások és az egyetemisták meséltek. Az első év után hazalátogattak az óhatatlanul rájuk ragadt értelmiségi látásmóddal, és a családi asztalnál valamit a fonákjáról mutattak be, valakit csipkelődve jellemeztek. A csúfondáros, gunyoros, kesernyés megjegyzést zavart, olykor dermedt csönd fogadta. Az első generációs értelmiségi ekkor vette észre, hogy otthon hagyott szerettei már nem értik az ő észjárását. Ez a jobbik eset. A rosszabbik, ha félreértik, és még meg is sértődnek.

Az a benyomásom, hogy tegnap este óta a Médianapló immár a közélet szerves része. Vonatkozik rá Török Gábor politológus mélyen szántó megállapítása: „A közéletben nincs irónia, mert az emberek nem értik, vagy félreértik.” (ATV, 2017. június 21.)     

3 komment

Médianapló - Három szikár mondat Goebbels naplójából

2017. július 13. 08:40 - Zöldi László

Túllőtt-e Orbán a célon? Ezt firtatta Lendvai Ildikó tegnap este. A szocialista politikus tévéstúdióban vette sorra a lehetőségeket. 1. A Soros-óriásplakátokkal kitapétázott ország látványa meghökkentette a nyilvánosság nemzetközi fórumain közlő újságírókat, ezért fúj visszavonulást a magyar kormány. 2. Netanjahu hamarosan Budapestre látogat, és az izraeli meg a magyar miniszterelnök suba alatt állapodott meg arról, hogy eltűnnek a hozzáadott értékkel („Büdös zsidó”) telefirkált plakátok.

Mi, értelmiségiek hajlamosak vagyunk arra, hogy ha nem értünk valamit, olyan összefüggést vázolunk fel, amely érdekesen hangzik. E sorok írója azt feltételezi, hogy a Soros-tapéták eltüntetése és az úszó világbajnokság kezdete között is van összefüggés. Kínos volna, ha a Ferihegy felől érkező külföldi vendégek azon tűnődnének, vajon ki az a ráncos arcú, horgas orrú öregúr, aki gúnyosan néz le a kerítésekről és fa- vagy fémkeretbe foglalt állványokról. A véletlen úgy hozta, hogy éppen Goebbels naplóját olvasom. Hitler népnevelési és propagandaügyi minisztere ezt jegyzi föl 1936. március 31-én: „Egész Berlin fellobogózva.” Annak örvendezik, hogy a választásnak nevezett nemzeti szocialista konzultáción a szavazók 98,8 százaléka voksolt rájuk.

Azt már én fűzöm hozzá, hogy a közelgő olimpia fölött viharfelhők gyülekeznek. Külföldön bojkottra szólítanak föl, leginkább az Egyesült Államokban. Avery Brundage amerikai sportdiplomata, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság későbbi elnöke nem híve ugyan a bojkottnak, de amikor körülnéz a német fővárosban, döbbenten fedezi föl a horogkeresztes zászlóerdőt és a zsidó üzletek kirakatát téglákkal átrendező egyenruhásokat. A sportminisztertől követeli a választási kampányból visszamaradt külsőségek eltüntetését. Hitlernek fontos az olimpia, mert sikerétől a Harmadik Birodalom elfogadását várja világszerte, a propagandáért felelős minisztere 1936. június 26-én be is jegyzi: „A pártnak háttérbe kell vonulnia.”

A horogkeresztes zászlók megfogyatkoznak, egyik napról a másikra eltűnnek a Zsidókat nem szolgálunk ki!, a Zsidóknak belépni tilos!, a Zsidók jelenléte nem kívánatos! feliratok, a zsidóverő támadásokat felfüggesztik, és a zsidók ellen uszító kormánylapot, a Der Stürmer-t csupán a pult alól lehet árusítani. Még javában zajlik a világ legjelentősebb sporteseménye, amidőn 1936. augusztus 8-án Goebbels ezt körmöli naplójába: „Ha vége az olimpiának, durvábbak leszünk.”        

119 komment