Médianapló

Médianapló - A határokon átível-e a centrális erőtér nyilvánossága?

2017. február 24. 10:39 - Zöldi László

Olvasom a Mozgó Világban Parászka Boróka esszéjét, a Túlélésre dolgozunk-at. A marosvásárhelyi közíró az erdélyi magyar nyelvű sajtó gleichschaltolását vázolta föl. A német kifejezés azt jelenti, hogy egységesíteni, egybehangolni, átvitt értelemben pedig azt, hogy a hatalom erőterében nincs helye az alternatív (a másik) nyilvánosságnak.

A másik sajtó erdélyi kiiktatásáról korábban annyit jutott el a fülünkbe, hogy először az Erdélyi Riport című hetilap tűnt el a standokról és az előfizetők postafiókjából, majd a digitális változat is megszűnt. Aztán a Maszol.ro című portál veszítette el a publicisztikai rovatát, és a legjobb tollú magyar közírók visszaszorultak a Facebook-ra. Erről jegyezte meg Parászka kollegina, hogy „A tartalom visz egy szöveget, és nem a felület, ahol megjelenik.” E megállapítást vitatnám, de hogy miért, azt most nem fejtem ki. Sokkal inkább foglalkoztat ugyanis, amit szintén állít, és érdemes továbbgondolni.

Okfejtéséből kiviláglik, hogy az erdélyi magyar közéletben is centrális erőtér alakult ki, nem teljesen függetlenül a Fidesz szándékától. Nem tudom, hogy Orbánék hány milliárd forint gazdaságfejlesztési támogatással szerezték meg az RMDSZ együttműködését, de a mértékre következtethetünk abból, hogy a jóval csekélyebb lélekszámú Délvidék egyik pártja, a Vajdasági Magyar Szövetség ötvenmilliárd forintot oszthat szét a régióbeli magyar vállalkozók között. A recept ugyanaz, mint amit a még ellenzéki politikus Orbán Viktor 2009. szeptember 5-én Kötcsén hirdetett meg. A centrális erőtérben a csúcspárt mellett található balról is meg jobbról is egy-egy „fügefalevél”, amelyekben az MSZP-re és a Jobbikra ismerhetünk. Őfelsége ellenzékei a létükkel és a működésükkel teremtik meg a többpárti demokrácia látszatát, ahhoz azonban nem elég erősek, hogy veszélyeztessék az uralkodó párt hegemóniáját.

A Fideszéhez hasonló központi szerepet tölti be a markótlanított RMDSZ az erdélyi magyar pártok mezőnyében. Csak úgy oszthatja szét a Budapestről érkezett pénzeket, ha rendet teremt az erdélyi magyar nyilvánosságban. Épp úgy, mint ahogy a Pásztor István irányította VMSZ a vajdasági hátországban. (Az utóbbi térhódítást még nem írta meg senki a Mozgó Világ című folyóiratban.) Parászka Boróka erőteljes vonásokkal vázolta föl a centrális erőtér erdélyi nyilvánosságát. Ennek alapján figyelemre méltó következtetést vonhatunk le az Orbán-kormány határokon átívelő médiapolitikájáról.           

1 komment

Médianapló - Húsz mondat a Heti Hetesről

2017. február 23. 19:18 - Zöldi László

Elbújhat a parlament plenáris ülése mellett. Kabarénak ugyan mindkettő kabaré, de az egyikről legalább tudjuk,

hogy bevallottan szórakoztatni akar.

Tribolt Lajos székesfehérvári újságíró (Fejér Megyei Hírlap, 2000. november 8.)

 

Vannak előre meg nem beszélt szerepek, amiket akkor játszunk el, amikor egy hírről nem jut eszünkbe semmi.

Bajor Imre színész (Zalai Hírlap, 2001. április 28.)

 

Egy-egy politikust viccesebb meghívni valamelyik komolynak szánt vitaműsorba, mint a Heti Hetesben élcelődni

róla.

Bíró Ferenc újságíró (Somogyi Hírlap, 2001. október 25.)

 

Nem is műsor, hanem inkább a humor műfaja mögé bújtatott politikai fegyver.

Grespik László jogász (Magyar Hírlap, 2002. január 4.)

 

A Heti Hetesre büszke vagyok, szerintem a pesti humor folytatása. Hét ember beszélget, és megvitatja, mi történt

azon a héten.

Farkasházy Tivadar újságíró (Népszava, 2002. november 18.)

 

Perverz, pártszagú feketemise.

Végh Attila tévékritikus (Heti Válasz, 2003. február 21.)

 

Nem merünk olyan bátran és pofátlanul nekimenni a mostani kormánynak, mert ezt jobban szeretjük.

Kern András színész (Délmagyarország, 2003. augusztus 2.)

 

A Heti Hetes nem humoros műsor, hanem közönséges propagandatevékenységet folytat.

Szalay Károly irodalomtörténész (Magyar Nemzet, 2003. augusztus 2.)

 

Tulajdonképpen mindenki magát adja, csak egy kicsit rájátszik.

Farkasházy Tivadar újságíró (Klubháló.hu, 2004. augusztus 7.)

 

Mi belülről nem tudunk megváltozni, nem lehetünk mindig ellenzéki műsor.

Hernádi Judit színésznő (Magyar Narancs, 2006. május 21.)

 

Vagy szálljon ki a gyűlöletshow-ból, vagy beszélje rá szereplőtársait a tartalom és a stílus megújítására, a

gyalázkodás nélküli, a magyar népet méltóságában nem sértő humorizálásra!

Morvai Krisztina jogász Hernádi Judithoz (Jobbik.net, 2006. november 21.)

 

Gyurcsányista propagandaműsor.

Csontos János újságíró (Magyar Nemzet, 2008. január 26.)

 

Tudod, Bayer olyan a mi táborunkban, mint te vagy a másik oldal számára a Heti Hetesben.

Kerényi Imre rendező Farkasházy Tivadarhoz (Heti Válasz, 2008. szeptember 25.)

 

Voltak tévedéseim, néha magam is belecsúsztam ízetlenségekbe, de egyszer sem hazudtam.

Verebes István rendező (Origo.hu, 2008. december 20.)

 

A Heti Hetes nem baloldali, hanem mindenféle hatalommal szemben ellenálló.

Rónai Egon újságíró (RTV Tipp, 2011. május 16.)

 

A Heti Hetes nem tartozik azon műsorok közé, amelyek az RTL Klub nézettségét általában biztosítják.

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója (Klubrádió, 2011. november 10.)

 

El kell fogadnom az indoklást, hogy valóban gazdasági és nem politikai döntés született.

Ónodi György főszerkesztő a műsor áthelyezéséről az RTL II-re (Blikk.hu, 2012. május 13.)

 

Azért vagyunk itt, hogy ne értsünk egyet.

Magyar György ügyvéd (RTL II., 2016. december 31.)

 

Megszűnt az SZDSZ. Megszűnt a Népszabadság. Most megszűnik a Heti Hetes. Nem lennék a haladó

értelmiség helyében.

Deutsch Tamás Fidesz-politikus (Comment.blog.hu, 2017. február 22.)

 

A Heti Hetes megszüntetése beleillik azokba a sajtófolyamatokba, amelyek a Népszabadság bezárásától a

Figyelő Schmidt Mária általi „megmentéséig” húzódnak.

Farkasházy Tivadar újságíró (Népszava, 2017. február 23.)

1 komment

Médianapló - A Heti Hetes fejfájára

2017. február 23. 10:00 - Zöldi László

Hosszú haldoklás után kimúlt az egyik kedvencünk. Az éppen csak betöltött tizennyolc év azt sejteti, hogy kamaszként búcsúzott az élettől. De ha hozzánk nőtt macskában vagy kutyában gondolkodunk, ugyanez az életkor aggastyánhoz illő.

A Heti Hetes koppintott műsor. Előzménye a 7 Tage - 7 Köpfe, amely napra pontosan huszonegy éve, 1996. február 23-án indult a német nyelvű RTL-en, és 2005. december 30-án szűnt meg. Amidőn a kereskedelmi televízió berendezkedett a kelet-európai országokban, mindenütt létrehozta a helyi változatot. Leginkább a Heti Hetes szakadt el az eredetitől. Ez nemcsak a készítők tehetségével magyarázható, hanem a kávéházi hagyományokkal is. Száz évvel ezelőtt 352 kávéházat számoltak össze Budapesten, és a polgári kultúra csipkelődő, csúfondáros, szellemes tradícióját sikerült átörökíteni az 1999. szeptember 10-én megnyitott képernyős kávéházba.

Olyan főszereplője sosem volt, mint a szikár termetű és fanyar humorú Rudi Carrell a német eredetinek, ám a többi fej testvériesen megosztotta a karakterszerepeket. Nagyon megtanulták föladni egymásnak a végszót. A színészek és az újságírók közös munkájából jó kis műsor kerekedett, amelyet először péntekenként néztünk, aztán vasárnaponként, majd átkerült az RTL „elfekvőbe”, és most az igazgató óhajára a szakorvos kikapcsolta a lélegeztető gépet. Ismeretségi körömben azt latolgattuk, vajon mikor kezdődött az agónia. Hallottam, hogy a törzstag Bajor Imre halálától, de azt is, hogy akkortól, amikor átkerült az RTL II-re. Korábbra tenném.

A kétezres években minden évfolyam válogatottját elhoztam a nyíregyházi főiskoláról az egyik felvételre. Amikor az úgynevezett nagy évfolyam küldöttei nézték végig, azt a feladatot kapták, hogy írják meg a legérdekesebb élményüket. Egy kivételével mindenki a Heti Hetesről írt. Hadas Bianka azonban, a talán legjobban fogalmazó kommunikáció szakos - jelenleg angolt és zumbát tanít Kisvárdán - arról tűnődött, hogy álldogál a nagykörúti Combino kellős közepén, és nem éri el a fogantyút, amiben megkapaszkodhatna. A jegyzet felolvasását követő vitából kiderült, hogy a vidéki kisvárosokból való diákok csodálták ugyan az ismerős arcokat, boldogan kértek tőlük aláírást, de nem igazán érintette meg őket a pesti (belterjes, félszavakból is megértjük egymást) humor.

Az aggastyán kort megélt műsor végzete alighanem az lett, hogy az összeszokott asztaltársaság elveszítette kapcsolatát a fővároson túli valósággal. Béke soraira.                       

25 komment

Médianapló - Hogy tetszik?

2017. február 22. 10:41 - Zöldi László

Kedvelem Szunyogh Szabolcs Tűréshatár című műsorát a Klubrádióban. Alaposan fölkészül a témára, és nem akar hülyét csinálni a beszélgetőpartnereiből. Legutóbb három hölgyet hívott meg, akiknek közük van az irodalomhoz. Csak azért nem értelmezem a jól sikerült műsort, mert volt egy gondolat, amely eltérített az alaptémától. Pécsi-Pollner Katalin irodalomtörténész ezt mondta: „A lájk olyan, mint a simogatás.”

E Médianapló tanúsága szerint már 2011-ben szemléztem egy vitát, amelyben arról töprengtek angoltanárok és nyelvművelők, hogy miként kéne írni: likeolni vagy lájkolni? Azóta a kérdés eldőlt, sőt egy nyelvész fel is sorakoztatta a magyarosított kifejezéseket (bájt, dizájn, fájl, lájk, lájt, szájt, szkájp). Egy másik szakember pedig a lájkot úgy különböztette meg a lav-tól, hogy figyelmeztetett bennünket: az utóbbi a szerelemmel azonosítható, az előbbi viszont a bírni, kamálni igékkel. Az egészből azt a következtetést vontam le, hogy a lájkokból nem szabad túláradó érzelmeket kiolvasni, és a hiányuk miatt nem érdemes kétségbe esni.

Volt már olyan írásom a digitális sajtóban, amely csaknem 1500 lájkot kapott, mindazonáltal tudtam róla, hogy a tetszése túlméretezett. És voltak olyanok is, amelyek alig néhány lájkban részesültek, holott talán többet érdemeltek volna. Ha egy-egy bejegyzésre számos lájkot kapok, az persze jól esik, és ha elmarad a lájkeső, első gondolatom az, hogy miért nem tetszik az okfejtés. Az új esztendő egyik fejleménye például azt sejteti, hogy csupán a lájkolás szakmai tanulságát érdemes a szívünkre venni.

A Facebook bevezette azt a gyakorlatot, hogy egy meghatározott mennyiségig nagyobb betűvel tálalja az üzeneteinket. Azzal kísérletezem, hogy reggelenként fölírok egy-egy rövid és hatásosnak szánt mondatot az üzenőfalra, hátha fűznek hozzá valamit, elvesznek belőle - az ismerősök tehát elvégzik a digitális kávéházban megszokott műveletet, amelyből végül talán kijön az értelmiségiek közmondása: a szállóige. Köszönöm a farigcsálást, amelynek következtében némelyik mondat tényleg jobban hangzik. Arra azonban nem számítottam, amit a lájkok eredményeztek.

A versenyben 42 tetszikkel lett első (szállóigének leginkább alkalmas) az Amerikában a gazdagok politizálnak, nálunk a politikusok gazdagodnak. mondat Azt is megfigyeltem, hogy a hozzászólók csak azt farigcsálták, ami húsznál több lájkot kapott. Ami pedig tíznél kevesebbet, arról már tudom, hogy aligha lesz belőle szállóige.   

Szólj hozzá!

Médianapló - Egymásra találnak-e a momentumosok és az Orbánból kiábrándultak?

2017. február 21. 10:23 - Zöldi László

Arra ébredtem, hogy pittyeg az okostelefon. A falióra hajnali 3 óra 40-et mutatott. Úgy látszik, lefekvés előtt nem halkítottam le a digitális szerkentyűt. Átbotorkáltam a dolgozószobába, és legyöngítettem az okostelefon hangját. Aztán visszafeküdtem, és azon tűnődtem, vajon ki küldhetett ímélt. Felötlött, hogy késő este az utánközlő portál ügyeletes szerkesztője talán föltette a tegnapi bejegyzést, és valaki épp hozzászólt.

Azzal a kérdéssel aludtam el, hogy a kommentelő miért az éjszaka kellős közepén üzent. Talán álmatlanságban szenved? Vagy nincs munkája? Most viszont már átrágtam magam az éjszakai íméleken. A Momentum 266 ezres akciójáról írt bejegyzés csakugyan fölkerült az Index fórumára, és azóta többen is hozzászóltak. Aki azonban fölébresztett, álneve és kulturált fogalmazásmódja alapján valószínűleg hölgy. Nem is 3.40-kor ült a számítógéphez, hanem 03.40.59-kor, tehát majdnem 41-kor, és nem is velem vitatkozik. Egy véres szájú kommentelő „mocsadéknak” nevezte a huszonéves aláírás-gyűjtőket, és hozzászólásából csak úgy sistergett a gyűlölet. A hölgy ezt írta neki: „Tévedsz! Sokan vagyunk kiábrándult jobboldaliak.”

Hozzáfűzte, hogy unja már „Döbrögi uraságot”, aki lám, megkapta az első verést. A folytatásból pedig kiderült, hogy a miniszterelnökre céloz. Ekkor már nem azokra gondoltam, akik nem tudtak aludni, vagy éjjeliőrködés közben kommentek írásával múlatták az időt. Kiderült, hogy reggel nyolcig tízen szóltak hozzá, és akadt köztük még egy, aki azt fejtegette, hogy ő is aláírta volna a népszavazási kezdeményezést, bár ha most volna országgyűlési választás, megint a "kisebbik rosszat" választaná, a Fideszt, de értse meg az anyázó troll, szegény ország vagyunk, nem bírnánk az olimpiai költségeket. Tízből kettő annyi, mint húsz százalék.

Mindazonáltal nem általánosítanék, mert ahhoz sokkal nagyobb számokkal kéne dolgozni. Maradnék inkább annál, amit a szakírók nélkülem is pedzegetnek, hogy a huszonévesek Momentum mozgalma nem föltétlenül a hagyományos ellenzéki pártok szavazóbázisára áhítozik. Esetleg épp azokat találta meg, akik kiábrándultak Orbánék országvezetési gyakorlatából, ettől azonban még nem szavaznának át a másik oldalra. A bizonytalanok milliós táborából jutottak arra a következtetésre, hogy végre itt(hon) vannak ama fiatalok, akiket talán mégsem az a fránya Soros György küldött haza a külföldi egyetemekről és munkahelyekről.

34 komment

Médianapló - Fix emberek

2017. február 20. 10:26 - Zöldi László

A Momentum Mozgalom 27 éves ügyvivője, Fekete-Győr András kimondta a bűvös számot: 266151-en írták alá a kezdeményezést az olimpiai népszavazás ügyében. Bár az egészből csak a 266 ezret jegyezzük meg, mégis hozzáfűzném, hogy a 30 éves vezérkari főnök talált még egy adatlapot a kabátzsebében, amely négy aláírást tartalmazott.

Soproni Tamás alighanem korelnök a huszonévesek mozgalmában. Arról is beszélt, hogy a Momentumnak 145 tagja van, és a kampányt 1800 aktivistával csinálta végig. A 28 éves Cseh Katalin és a 25 éves Tabajdi Péter viszont 1500 aktivistáról számolt be, de ne akadjunk fenn a különbségen. Kiderült, hogy az egyik aktivista az oxfordi egyetemről jött haza, a másik Brüsszelből, a harmadik is „hazaugrott a hajrára”, állandóan változott tehát a létszám. Vajon változó szervezettségével hol foglalna helyet a Momentum, ha már párttá szerveződött volna?

Tavaly a kormány népszavazást kezdeményezett az uniós menekültkvótáról. 10331 szavazókörben adhattuk le a voksunkat, és a parlamenti pártok képviselőcsoportjai két-két aktivistát ültethettek be, hogy őrködjenek a választás tisztasága fölött. A Fidesz 13122-őt delegált, a KDNP 239-et, a Jobbik 170-et. Az utóbbiról azonban azt állította Szanyi Tibor, hogy körülbelül annyi aktivistája van, amennyivel képes volna lefedni az összes szavazókört. (Mindazonáltal a Jobbik nem volt érdekelt abban, hogy érvényes legyen a népszavazás.)

A másik oldalról az MSZP 3811 aktivistát küldött a szavazókörökbe. Ugyancsak Szanyi Tibor fejtegette a szocialista pártelnök-jelöltek kampányában, hogy „A meglévő tízezer szavazókörben nagyjából három-négyezer helyen van fix emberünk.” (InfoRádió, 2016. június 15.) Ezt egy másik elnökjelölt, a később megválasztott Molnár Gyula úgy módosította, hogy 6500 hadra fogható aktivistájuk van. A kvótaellenes népszavazás azt sejteti, hogy Szanyi száma közelebb volt a valósághoz: az MSZP szervezettségéhez.

Van tehát egy kormánypárt, amely képes fix embert küldeni az összes szavazókörbe, és marad még több mint háromezer aktivistája más feladatokra is. A Jobbik lefedhetné az összes kört, ha akarná. Az MSZP azonban csak minden harmadik szavazókörben volna képes ellenőrizni a választás tisztaságát. A még párttá sem szerveződött Momentum pedig 1500-1800 aktivistával járult hozzá a fővárosban esedékes olimpiai népszavazás kiírásához. Ez még akkor is megsüvegelendő, ha ügyvivői minden adandó alkalommal kifejtik, hogy a fix emberekből országos hálózatot kéne szervezniük.      

30 komment

Médianapló - Csurka miért vezekelt mosogatva?

2017. február 19. 10:33 - Zöldi László

Eszembe sem jutott írni róla, Föld S. Péter azonban emlékeztetett arra, hogy a neves író és politikus éppen fél évtizede halt meg. A kitűnő publicista ebből az alkalomból jegyezte föl tegnap a Facebook üzenőfalára, hogy „Csurka István antiszemita volt. Nemcsak a kocsmában, néhány pohár bor után - normális üzemmenetben is kijött belőle a gyűlölet.”

Annyiban árnyalnám a képet, hogy megkülönböztethető a rendszerváltás előtti Csurka a rendszerváltás utánitól. Irodalmi asztaltársaságban úgy ismertem meg, mint aki csöndesen elüldögélt, eszegetett-iszogatott, és ha a rovására szellemesen élcelődtek, viccelődtek, jót nevetett önmagán. Meg is lepett, hogy mi jött ki belőle a rendszerváltás után, „normális üzemmenetben” politikusként, a MIÉP elnökeként. Az a benyomásom, hogy írónak jobb volt, mint embernek. Ha kétarcúsága néha szóba kerül, kajánul idézik azt az állítólag megtörtént esetet, amidőn a szigligeti alkotóházban berúgott, és borgőzös állapotban kezdett zsidózni. A hőzöngés Aczél György fülébe jutott, aki állítólag azt üzente az ünnepelt drámaírónak, hogy ne csak mindig balra rúgjon be.

A két állítólagból kisejlik talán, hogy inkább korjellemzőnek, mint valóságosnak vélem az anekdotát. Csakhogy 2005. augusztus 17-én megjelent egy interjú a Napló című veszprémi újságban. Gáll István író özvegye mesélte el, hogy annak idején vettek egy társasházi nyaralót Balatonfüreden. Amikor pedig kedvük szottyant, meglátogatták a közelben lakó barátokat, például a Balatonedericsen tanyázó Csurka Istvánt is. Ettek-ittak, beszélgettek, és most az özvegynek, Gáll Verának adom át a szót: „Egyszer Csurka szokása szerint elkezdett zsidózni. Gáll mondta neki: ’Te, Pista, hagyd abba! A feleségem is zsidó.’ Csurka rám nézett: ’Na jó, akkor én most helyetted elmosogatok.’ ”    

Mikszáth Kálmán tollából folyt ki ama meghatározás, hogy „Antiszemita az, aki a kelleténél jobban utálja a zsidókat.” Nem vagyok irodalomtörténész, de azt gyanítom, hogy ez nem Mikszáth személyes véleménye volt, inkább az úri kaszinókban hallottakat, a keresztény nemzeti arisztokrácia álláspontját sűrítette szállóigévé. Definiálta az úgynevezett szalonzsidózást, amely azonban Auschwitz óta sokkal ártalmasabb, lélekrombolóbb, mint szeretnénk hinni. El is tűnődtem rajta, vajon Gáll Vera mosogatós csattanója kuncogást vagy dermedt csöndet váltana-e ki a mai Vígszínház nézőterén, ha Csurka a jelenetet beleírta volna a darabjába. 

Szólj hozzá!

Médianapló - Lehet-e bloggerből főszerkesztő?

2017. február 18. 10:53 - Zöldi László

Gulyás Gergely értelmesebb a bumburnyák Fidesz-politikusoknál. Iskolázott harmincas, aki beül a nyilvánosság ama fórumaira is, ahol nem kérdeznek alá. A Mandiner munkatársa végigetette vele a menüt; mindenről kifaggatta, amit időszerűnek vélt. Az olimpiától jutottak el az ellenzéki pártok válságán keresztül a médiapiac átrendezéséig. Szóba került például a Figyelő sorsa is.

A hetilapot nemrégiben vette meg egy milliárdos hölgy a miniszterelnök szellemi környezetéből. Első dolga volt kormánypárti politikusokat kinevezni az újonnan létrehozott szerkesztőbizottságba, majd a jogaiban korlátozott főszerkesztő távozása után az egyik szerkbiz-tagot jelölte utódnak. Erre mondta tegnap Gulyás Gergely: „Lánczi Tamás az egyik legszínvonalasabb jobboldali blog gazdája volt eddig, az ő főszerkesztői kinevezését kifejezetten jó hírnek tartom.” Azon tűnődöm, vajon egy blogger alkalmas-e főszerkesztőnek. Tudhat-e annyit a sajtóról, pláne egy szaklapról, hogy alkalomadtán szakmailag is eligazítsa a gondjaira bízott újságírókat?

A blog digitális napló, e jelzős szerkezetben a napló a műfaj, a digitális pedig a közlés felülete. Ha a korszerű újságírást Daniel Defoe óta tartjuk számon, akkor a több mint három évszázad alatt az arisztokrata hölgyek lakattal zárt naplója a nemesi tollforgatók olykor már nyilvánosságnak szánt eszmefuttatásai és a polgárok még nyilvánosabb gondolatmenetei révén fejlődött világhálós műfajjá. E sorok írója például 2002. január elseje óta vezeti ezt a naponta megjelenő rovatot. Azért adtam neki a Médianapló nevet, mert nem akartam médiablognak titulálni, nem tartom magam ugyanis bloggernek. Újságíró vagyok fél évszázada, aki a hagyományos sajtó mellett él a digitalizáció kínálta lehetőségekkel is.

Az újságírók tehát nem föltétlenül bloggerek, a bloggerek pedig nem föltétlenül újságírók. Akár még jobbak is lehetnek, mint az újságírók, ha a hivatásuk gyakorlása közben támadt gondolataikat osztják meg a nyilvánossággal. Az újságírás azonban szakma, legalább háromszáz évnyi múlttal, megszívlelendő hagyományokkal, írott és íratlan szabályokkal. Lánczi Tamás rövid jegyzeteit ismerem a Mozgástér című blogból, eszem ágában sincs kétségbe vonni a társadalomtudományi felkészültségét, politikai tájékozottságát. Gulyás Gergely mégis ügyesebben dicsérhette volna, ha azt mondja róla, hogy azért alkalmas a Figyelő című gazdasági hetilap főszerkesztésére, mert papája a Corvinus közgazdasági egyetem rektora.

Szólj hozzá!

Médianapló - A legnagyobbság logikája

2017. február 17. 09:51 - Zöldi László

Tamás Pál szociológus figyelemre méltó áttekintést írt az ellenzéki kampányról, cikke a Népszava mai számában látott napvilágot. Egyik legérdekesebb megállapítása ez: az MSZP-nek „el kellene hitetnie, hogy máris nagy párt”. E félmondat kölcsönözte az ötletet, hogy meg kéne nézni, vajon a szocialisták milyen körülmények között nevezték magukat az ellenzék legnagyobb pártjának.

Házi archívumom szerint 1989/90-ben, amidőn többen maradtak az MSZMP-ben, mint ahányan kiváltak belőle, hétszer próbálták a nyilvánosság fórumain elhitetni magukról. Aztán 2010-ig más összefüggésben használták a ’legnagyobb’ kifejezést. Csupán a történelmi vereség után tértek vissza az önmagukat megnyugtató és a közvéleményt befolyásolni szándékozó jelzőhöz. Lendvai Ildikó kezdte a Mozgó Világ hasábjain, és tizenkilencedikként Botka László vélte úgy, hogy „a legnagyobb tömböt a demokratikus vagy baloldalon a mai napig az MSZP választói adják” (Kettős Mérce, 2017. február 15.).

Az a benyomásom, hogy a legnagyobbság folyamatos hangoztatásával magyarázható az MSZP kimondatlan, bár érzékelhető véleménye a 2018-as esélyekről. Vezetői némi habozás után elhárították az úgynevezett előválasztást, vagyis azt, hogy a választópolgárok közvetlenül választhassák ki azt az ellenzéki politikust, aki a siker reményében állhat ki a Fidesz, illetve a Jobbik képviselőjelöltje ellen. A szocialistáknak már van jelöltjük a 106 választókörzetben, akik tudják, hogy „az MSZP támogatása nem jelent automatikus indulást 2018 tavaszán” (a pártelnök Molnár Gyula szavai a Népszava mai számából). Őket szorítanák ki a többi „demokratikus vagy baloldali” párt esélyesebb képviselőjelöltjei. Csakhogy Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje kijelentette ama Kettős Mérce-interjúban, hogy a 106-ok cseréje, pótlása, kiszorítása, leváltása nem „az előválasztás és egyéb őrültségek” révén érhető el. Hát akkor hogyan?

Az MSZP-nek azért kellene elhitetnie, hogy máris nagy párt, mert így elkerülné, hogy miniszterelnök-jelöltje versenyezzen a kis „demokratikus vagy baloldali” pártok miniszterelnök-jelöltjeivel, plusz a civilek Lattmann Tamásával. Az ellenzék elismerten legnagyobb pártjaként pedig ő adhatná a közös miniszterelnök-jelöltet, és akkor Botka László mondhatná meg, hogy 2018-ban, az országgyűlési választás után a szövetségesek politikusai közül kikkel egészítené ki a szocialisták frakcióját. A parlamenti ellenzék legnagyobb képviselőcsoportját.         

Szólj hozzá!

Médianapló - Demeter Márta miért táltosodott meg?

2017. február 16. 10:52 - Zöldi László

Azon tűnődöm, vajon vannak-e jelei az emeszpésedésnek a feltőkésített és újjászervezett Népszava hasábjain. A jelek arra utalnak, hogy használt neki a vérátömlesztés. A szerkesztőségbe tizenvalahány Népszabadság-munkatárs érkezett, akiknek jóvoltából alaposabbak, rövidebbek, tényszerűbbek, érdekesebbek lettek a cikkek. Arra a kérdésre azonban még nem adható megnyugtató válasz, hogy a patinás napilap az egész (széttöredezett) baloldal újságja volna.

Mindazonáltal elismerésre méltó, hogy például a mai számban az első oldalról indul a Pharaon-ügy legújabb fejleménye. Demeter Márta élt képviselői jogával, és némi levelezgetés után betekinthetett az Orbán Viktorral üzletelgető arab milliárdos vízumkérvényébe. A január elején Libanonban állítólag elhunyt Ghaith Pharaon tehát 2015-ben azért jött Magyarországra, mert baráti körben akart vacsorázni a miniszterelnökkel. E fölfedezéssel a szemfüles honanya romba döntötte a gondosan felépített kormányzati kommunikációt, miszerint az ország első embere véletlenül és futólag szembesült a nemzetközileg körözött pénzmosóval.

Csakhogy a vízum írásba foglalt indokáról beszámoló újságíró, Z. Á. a nyomozásban jeleskedő Demeter Mártát kétszer is ugyanazzal a jelzővel illette. Márpedig „az MSZP kiugrott politikusa” és „az MSZP-ből kiugrott független képviselő” arról árulkodik, hogy a csinos fiatalasszony rossz fát tett a tűzre, a ’kiugrott’ ugyanis az eposzi jelzője lett. Holott a tudósítónak nem föltétlenül az a dolga, hogy az MSZP helyett is haragudjon az országgyűlési képviselőcsoportból kivált, sőt a pártból is kilépett hölgyre. A meglepetésszerű távozásától független témához és a műfajhoz sokkal jobban illett volna a tényszerű megállapítás, hogy az MSZP volt politikusa harcolta ki a leleplező dokumentumot a külügyminisztériumtól.

Mellesleg a vízumkérelem megszerzése azt sugallja e sorok írójának, hogy Demeter Márta megtáltosodott. Mintha nyomás alól szabadult volna. Amióta nem része egy őt epizódszerepre kárhoztató szervezetnek, többet szerepelt a nyilvánosság fórumain, mint az előző négy-öt esztendőben együttvéve. Az illedelmes kislány, aki évekig játszotta a rá osztott szobalányokat és társalkodónőket a Parlament nevű színházban, váratlanul karakteres színésszé érett, akire érdemes odafigyelni. Méltányos és elegáns volna, ha legalább az ellenzéki sajtó nem azzal foglalkozna, hogy miből lépett (ugrott) ki, hanem hogy végre belépett a közéleti személyiségek klubjába.

5 komment