Médianapló

Médianapló - Kitől származik az ütős mondat?

2018. június 20. 09:26 - Zöldi László

„Láttunk már pártok élén hülyéket” - mondta ma reggel Szanyi Tibor. Nem sokkal korábban, vasárnap délután választották meg alelnöknek az MSZP-ben, nem csoda, ha az ATV műsorvezetője rákérdezett, vajon kire is gondolt. A szocialista politikus megnyugtatta, hogy nem Tóth Bertalanra, a korábbi elnökök között azonban akadt, akire illik a jellemzés. Nagy Attila Tibor politológus „időzített kommunikációs bombának” nevezte az MSZP fenegyerekét (24.hu, 2018.06.18.). Kezdem érteni, hogy miért.

A bejegyzés elején idézett elszólás túl markáns ahhoz, hogy kimaradjon az ütős mondatok jövő heti összeállításából. Persze mindenki Tóth Bertalanra gondol majd, mert az már nem fér bele a válogatásba, hogy a szövegösszefüggés is érzékelhető legyen. Ami tehát feldobja az idézetgyűjteményt, az másfelől fölveti a megszólaltatott közéleti személyiség felelősségét, még ha reggel szenderegve, óvatlanul fejtette is ki az álláspontját. Ugyanezt a jelenséget pedzegette Galló Béla politológus, aki a Mozgástér című blogon tegnap kért számon bizonyos hasonlatokat a szocialista politikusokon.

Kunhalmi Ágnes ugyanis „erős bástyának” nevezte az MSZP-t, holott illett volna tudnia, hogy a kifejezés Rákosi Mátyástól származik. (Ugyebár „A mi országunk nem rés, hanem erős bástya a béke frontján.” 1949.03.15.) Azt már én fűzöm hozzá, hogy amikor Botka László, az MSZP tavalyi miniszterelnök-jelöltje bedobta a köztudatba, hogy „Fizessenek a gazdagok!”, az egyik kormánypárti lap kajánul közölte a Rákosi-beszédeket rögzítő Szikra-propagandafüzet címlapját, amelyen ezt a mondatot olvashattuk. Bizony nem ártana, ha az MSZP mai politikusai figyelmesebbek volnának.

Ebből azonban nem azt a következtetést vonnám le, mint Galló Béla, hogy felkészületlenek. Vagy ha azok is, az a benyomásom, hogy a MSZP félmúltjából már tudatosabban válogatnak. A frissiben megválasztott másik alelnök, Komjáthi Imre például Horn Gyula egyik szállóigéjét idézte: „Nem lehet messzire nézni lehajtott fejjel.”  Becsületére válik, hogy ő legalább kimondta a hajdani pártelnök nevét. Horn megnyilvánulása eredetileg a Délmagyarország 1997. június 9-i számában látott napvilágot. Hogy erre miként bukkant az Észak-Magyarországon élő Komjáthi Imre, azt csak találgatom.

Aligha lapozgatta a szegedi újságot, ezért nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a Lefülelt mondatok című könyvemben találkozott vele. A patinás napilapból ebbe emeltem át a lógó orrú szocialistákat cselekvésre ösztönző szállóigét.         

Szólj hozzá!

Médianapló - Tóth Bertalan hogyan kommunikál?

2018. június 19. 10:31 - Zöldi László

A pécsi politikus 2015 nyarán, az uborkaszezon kellős közepén robbant be a köztudatba. Azt rebesgették róla, hogy MSZP által megrendelt rokonszenv-kutatáson győzte le Kunhalmi Ágnest és Harangozó Tamást, és személyi edzők fogyasztották, sztájlisztok fazonírozták. Az újságírók azonban majd’ mindig hozzáfűzték, hogy állítólag. Ő pedig cáfolta a mendemondákat. Ehhez képest tucatnyi interjút adott, amelyekben vigyázott arra, nehogy véletlenül mondjon valamit.

Ma már tudható, hogy a híreszteléseknek volt alapjuk. A személyiségépítési művelet vasárnap délután tetőzött, amidőn Tóth Bertalant az MSZP elnökévé választották. Május 8-án még csak elnökjelöltként adott interjút a Népszava munkatársainak, de már akkor is karcosan fogalmazott. Például imigyen: „A Fidesznek úgy van kétharmada a parlamentben, hogy a többség nem a Fideszre szavazott.” A szétmorzsolódott ellenzéket is jellemezte, és bár a DK-val kötött szerződésre nem tért ki részletesen, arra azért utalt, hogy „ebben az MSZP hozta a nagyobb áldozatot”.

A Népszava mai számában ugyanaz a két újságíró (Nagy B. György és Zoltai Ákos) beszélgetett vele, és ő a tisztújító kongresszus után bölcsebbnek, még karcosabbnak mutatkozott. Bölcsebbnek azért, mert már nem erőltette a társadalmi többség illúzióját. Április 8-án ugyanis a Fideszre többen voksoltak, mint az ellenzékre. Igaz, hogy Orbánék csupán 4246 szavazatnyi többséggel tettek szert kétharmadra a parlamentben. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy az új pártelnök rájött: ezt az összefüggést könnyebb kommunikálni, mint a vigasztaló hamist.

A Demokratikus Koalíciót pedig már nem kímélte, mondván: „Olyan előnytelen megállapodást még egyszer nem kötnek a szocialisták Gyurcsány Ferenc pártjával, mint a 2018-as választások előtt, … a DK jelöltjei ugyanis rendkívül gyengén teljesítettek”. Most értettem meg, hogy Gyurcsány 2017. március 16-án miért nyilatkozta a FüHü.hu munkatársának: „Amit gondolok erről a világról, az 700 ezer embernek fontos.” A szocialisták elhitték neki a társadalmi beágyazottság erősen eltúlzott mértékét, ezért adtak kölcsön a Demokratikus Koalíciónak 46 választókörzetet a 106-ból. Az valószínűleg nem felel meg a valóságnak, hogy a DK-sok „rendkívül gyengén teljesítettek”. Csupán úgy kampányoltak, amennyi telt nekik a végül is mindössze 308 ezernyi szavazatukból.

Három év előtti önmagához képest Tóth Bertalan tehát fejlődött. Már mondott valamit, amivel érdemes vitatkozni. 

Szólj hozzá!

Médianapló - Hogyan lett Berci Tóth Bertalanból?

2018. június 18. 21:40 - Zöldi László

Még nincs kialakult elképzelésem az MSZP újdonsült elnökéről, de a Médianaplóban találtam egy régi bejegyzést róla. 2015. augusztus 27-én jegyeztem föl néhány benyomást a hirtelen fölbukkant szocialista politikusról. Íme.

xxx

Baloldali értékrendű olvasók firtatják, miért foglalkozom Tóth „Berci”-vel, ha az MSZP amúgy sem hirdetett miniszterelnök-jelölti kasztingot. Elismerem, hogy nem hirdetett, ettől azonban még van eredménye. Talán a szocialista párt kezdeményezte, talán valamelyik rosszakarója tulajdonítja neki a kasztingot, mindazonáltal tény, hogy az érdeklődés középpontjába csöppent egy ismeretlen politikus.

A pécsi Tóth Bertalan lefogyva, kecskeszakáll nélkül, fiatalosabb hajviselettel jelent meg az országos nyilvánosság előtt, és tucatnyi interjút adott. Két mozzanat rajzolódott ki belőlük. Cáfolta, hogy a pártja országos funkcióra szánja. Azt is cáfolta, hogy Puch László baranyai illetőségű volt párt-pénztárnok állná az újrafazonírozás költségeit. De mi a csudát akarhat, ha nem áll mögötte senki, és saját bevallása szerint az óvónőként dolgozó felesége ad neki sztájliszt-tanácsokat? Megjelent vagy elhangzott interjúiban ugyanis egyetlen mondat sem akadt, amelyet fölvennék a szállóige-gyűjteményembe.

Ebből arra lehet következtetni, hogy a körülötte (nem) lévő stábtagoknak semmi sem ötlött fel. Mert ha eszükbe jutott volna, kihegyezik a mondandóját. Ő azonban úgy nyilatkozza tele a nyilvánosság fórumait, hogy véletlenül se mondjon valamit. Ezt olvastam a legutóbbi interjújában: „Az MSZP-nek nyitottnak, együttműködőnek és kezdeményezőnek kell lennie.” Ha egy politikai szervezetnek az ellenzékiség hatodik évében ennyire telik az elképzeléseiből, akkor csakugyan baj van vele. Ezt is olvastam tőle: „Hálózatot kell építeni mindenütt az országban.” Dettó, bár ebből kiindulva Tóth Bertalan akár meg is magyarázhatná az ismeretlenségből való kiemelkedést.

Például úgy, hogy a pártelnök Tóbiás József az MSZP újraszervezésével foglalkozik, és nem akarja olyasmivel tölteni az idejét, ami 2015-ben még nem időszerű. A választmányi elnök, Botka László pedig stratégiai ügyekkel foglalkozik, és szegedi polgármesterként a dél felől érkező menekültek is lekötik a figyelmét. De mert 2018-ra mégiscsak készülné kéne, az elnökség megbízta Tóth Bertalant azzal, hogy vegye kézbe a még nem sürgős, de már az országgyűlési választással kapcsolatos teendőket. Ez nem föltétlenül miniszterelnök-jelöltség, bár lehetőség arra, hogy végiggondolt, ráadásul közfogyasztásra alkalmas mondatokkal kecsegtesse azokat a fránya újságírókat. Ha már valamilyen rejtélyes okból megrohanták interjúkészítés céljából.   

Szólj hozzá!

Médianapló - Kibeszélés vagy bebeszélés?

2018. június 18. 09:45 - Zöldi László

1992 óta van rovatom valamelyik újságban, a nyilvánosság fórumairól gyűjtöm a hét legérdekesebb mondatait. Ez adta az ötletet, hogy az MSZP tegnap befejeződött tisztújítása után megnézzem a számítógép merevlemezén, vajon a szocialista politikusok milyen mértékben foglalkoztak a pártjukkal. Önmagában is meglepő szám rajzolódott ki: csak az idén 81-szer jellemezték, értelmezték, dicsérték vagy éppen elmarasztalták a pártjukat. Úgy foglalkoztak a belső ügyeikkel, hogy kibeszélő párt képzetét keltették.

Figyelemre méltó, hogy az országgyűlési választásig visszafogták magukat. Mindössze 12-szer nyilvánítottak véleményt az MSZP-ről, azt is tapintatosan mondták el. A megalázó választási vereség után pedig hallgattak, mint hal a szatyorban. A zsilipet május közepén húzták föl, amidőn kezdetét vette a belső kampány. A tisztségre pályázók igyekeztek megkülönböztetni magukat a versenytársaktól, eközben számtalan fórumon fejtették ki, hogy milyen pártot vezetnének elnökként, elnökhelyettesként, alelnökként, választmányi elnökként. Egy hónap alatt 64-szer szólaltak meg. Utána még az újdonsült elnök is jellemezte néhányszor a majdani MSZP-t.

Érdekesek a belső arányok is. Tóth Bertalan 15 értelmezéssel vette ki részét a kibeszélésből, Mesterházy Attila 13-mal, Kunhalmi Ágnes 10-zel, Szanyi Tibor 9-cel, Ujhelyi István 6-tal. Az április 8-án este lemondott pártelnök, Molnár Gyula viszont annyira visszafogta magát, hogy a vereség után már csak kétszer szólalt meg. Kíváncsiságból megnéztem a Fidesz adatait is, nos, a kormánypárti politikusok az idén mindössze 9-szer jellemezték a pártjukat. Orbán Viktoré a pálma öt Fidesz-értelmezéssel. A maradék négy párttársából három szintén nem fukarkodott a dicsérettel, csak Lázár János egyik mondatában lelhető fel némi elhatárolódás. Ő is csupán egy helyi portálon állapította meg óvatosan, hogy „Előbb vagyok vásárhelyi, mint fideszes.” (Promenád.hu, 2018. április 3.)

Tanácstalan vagyok. Vajon értelmiségi önreflexiónak vélhető-e, hogy a szocialista politikusok nyilvánosan is bírálták a pártjukat? Vagy bosszankodjunk inkább, hogy helyezkedési okból bele-belepiszkítottak a fészkükbe? Vajon méltányolhatók-e a Fidesz-politikusok, mert fegyelmezetten összezártak, és a világ minden kincséért sem teregetnék ki a szennyest? Vagy inkább borzadjunk el, hogy az értelmiségiekre jellemző önreflexiónak szinte nyoma sincs a megnyilvánulásaikban?

1 komment

Médianapló - Legyen-e saját sajtója egy pártnak?

2018. június 17. 10:25 - Zöldi László

Pintér Bence április 10-én izgalmas gondolatmenettel vétette észre magát. A Facebookon fejtette ki álláspontját a sajtó felemás szerepéről a választási kampányban. Szerinte a fővárosi sajtó azzal fokozta le magát, hogy önkezűleg vágta le vidékre kiterjesztett szárnyait. Tudósítói hálózat híján szűnt meg országos jellegű lenni. Okfejtéséhez csupán ketten szóltak hozzá érdemben. E sorok írója április 18-án A vízfejű sajtó címmel, most pedig kéthónapnyi késéssel Pápay György az Azonnali.hu című portál június 14-i számában Sajtó ellenzék nélkül, ellenzék sajtó nélkül címmel.

Álláspontom bárki számára hozzáférhető, ezért inkább a másik véleménnyel foglalkoznék. Pápay György kitűnő publicista, eddig a Magyar Nemzet és a Heti Válasz hasábjain szembesültem a cikkeivel. Április 8. óta mindkét újság megszűnt létezni, erre írta: „A választás után nem általában az ellenzéki sajtót érték érzékeny veszteségek, hanem annak nem baloldali részét.” A helyzetet már bonyolultabban vázolta fel, ezért a saját szavaimmal foglalom össze, talán nem torzítom el a mondandóját. Ama ellentmondást bontotta ki, hogy vannak ellenzéki pártok a saját sajtójukkal, amely azonban nem lát bennük távlatot, és vannak ellenzéki pártok, amelyekben fölsejlik a távlat, bár nincs sajtójuk.

Véleményét abban a portálban adta közre, amelyet nemrégiben tőkésített föl Ungár Péter, az LMP milliárdos politikusa. Aki ugyan közölte, hogy nem szól bele az online újság vonalvezetésébe, de fél évszázados szerkesztői pályafutásom alatt még nem találkoztam olyan tulajdonossal, aki betartotta volna az ígéretét. Egyszerűbben szólva Pápay György a pártsajtót hiányolta. Ami ellen elvileg van ugyan kifogásom, gyakorlatilag azonban elismerem, vagy legalábbis tudomásul veszem, hogy bizonyos helyzetekben nem vonható kétségbe a létjogosultsága. Ehhez persze érdemes olvasni Engels és August Bebel levelezését.

Az Angliában élő Engelsnek nem volt ellenére, hogy a német szociáldemokraták vezetője megvásároltatja a szocdem szellemiségű újságokat, elvégre hálózatba akarta tömöríteni az egymástól elszigetelt szerkesztőségeket. Mégis azt írta barátjának, hogy ha már Bebelék bejutottak a parlamentbe, akkor nem szektaként kéne viselkedniük. Jobban járnának, ha igényt tartanának a hasonló értékrendű, de kötetlenebbül gondolkodó értelmiségiek véleményére, akár kritikájára is, máskülönben zárvánnyá válnak. Ahogy elnézem, ez megtörtént a Fidesszel is, amelyből egyébként Pápay György már kiábrándult.

4 komment

Médianapló - Hogyan lett a társadalmi többségből parlamenti kisebbség?

2018. június 16. 11:31 - Zöldi László

Álhírek mindig voltak. Akkor is, amikor még nem fake news-nek hívták őket. Újdondász koromban, a puha diktatúra kellős közepén is bocsánatos véteknek számított, ha április elsején belecsempésztünk egy-egy mulatságos álhírt az újságba. Akadtak olvasók, nem is kevesen, akik komolyan vették. A szociálpszichológus Krekó Péter az álhír trumpizálódásából bontotta ki a hazai gyakorlatot: az álhír államosítását.. Sőt, a Népszava mai számában azt is fejtegette, hogy alkalmazása nélkül a magyarországi ellenzék aligha lesz versenyképes.

Sajnos van benne valami. Április 8-a óta például a vereségmagyarázatokat a többségi toposz uralja. Mi, ellenzékiek többségben voltunk, csak a torz választási rendszer fosztott meg bennünket a győzelemtől. Többen szavaztak ránk, mint Orbánékra, csak éppen pártokra morzsolódtunk szét. Ilyen és ehhez hasonló mondatok hagyták el Barabás Richárd, Gulyás Balázs, Gyurcsány Ferenc, Hadházy Ákos, Horváth Csaba, Kunhalmi Ágnes, Niedermüller Péter, Tóth Bertalan száját. E rovatban már többször is idéztem az Országos Választási Bizottság adatsorát az országgyűlési választás végeredményéről. Most csak a lényeget foglalom össze, a Fidesz-KDNP 2.819.846 szavazattal nyert az ellenzéki pártok 2.815.600 voksával szemben.

Szűk a különbség, és kétségkívül Orbánék felé lejt a választási rendszer. Amire egyebek közt az is utal, hogy hivatalosan 4246 szavazatnyi különbséggel tettek szert kétharmados parlamenti többségre. Ez önmagában is felháborító, visszafogottabban fogalmazva országos csúcs. Ezért nehéz megérteni, mi szükség van arra, hogy ellenzéki politikusok maguknak tulajdonítsák a társadalmi többséget. Ha csak az nem, hogy nem tudják (vagy nem akarják) feltárni, milyen okok vezettek a vereséghez - a torz választási rendszeren és az ellenzéki szétforgácsoltságon kívül.         

Nincs minden részletre kiterjedő magyarázatom a nyilvánvaló kudarcra, de annyi azért kiderül az ellenzéki szavazók „többségéről”, hogy két feltételezés tapad hozzá. Az egyik az, hogy az ellenzéki politikusok egyelőre a többségi álhír révén próbálnak lelket lehelni az urnához járult állampolgárok felébe, pontosabban szólva majd’ minden másodikba. A másik feltételezés megalázó volna az említett politikusokra nézve. Kínos elképzelni róluk, hogy mielőtt megemlítették volna állítólagos társadalmi többségüket, elfelejtették megnézni az Országos Választási Bizottság adatsorát. Pedig a világhálón játszi könnyedséggel férhető hozzá. 

Szólj hozzá!

Médianapló - Mihez kezdjen magával az MSZP?

2018. június 15. 10:40 - Zöldi László

A mai Népszava legérdekesebb cikkét Nagy Attila Tibor írta. A szerző nem tartozik a divatos politológusok képernyőről ismert szektájához, de ha hébe-hóba megszólal a nyilvánosság fórumain, akkor érdemes odafigyelni a mondandójára. Ezúttal a tisztújító kongresszusra készülő MSZP-ről fejtette ki az álláspontját. Leginkább az előválasztás elmaradását fájlalta.

Azt firtatta, hogy ha a francia szocialisták és az angol munkáspártiak kivitték a szélesebb nyilvánosság elé az elnökjelöltek vitáját, akkor a magyar szocialisták miért zárkóztak a maguk belső köreibe. Az öt elnökjelölt úgy járta végig a regionális központokat, hogy válogatott közönség előtt mondták el, miként képzelik a pártjuk megújulását. Az alig nyilvános összecsapásokon nem voltam jelen, ezért nem tudhatom, hogy pontosan milyen kifejezést használtak az MSZP életre keltésére. A megújulást mégis azért használtam, mert Nagy Attila Tibor szóvá tette: „Az MSZP elnöki posztjára, illetve választmányának vezetésére jelentkező politikusok nem igazán hordozzák a gyökeres megújulás ígéretét.”

Az, hogy a megfelelő embereket választják-e meg vasárnap a kongresszusi küldöttek, csak néhány hónap múlva derül ki. A politológus okfejtése azonban ama ötletet adta, hogy megnézzek valamit a számítógép merevlemezén. Vajon a megújulás szót hányszor használták a szocialista politikusok az MSZP megalakítása, 1989. október 7-e óta? Harminchatszor. Azokat nem említem, akik csupán egyszer ejtették ki a szájukon biztatás gyanánt, ám a csúcstartó Mesterházy Attila tizenhat megújulással. A második Lendvai Ildikó néggyel, még ha olykor azt is megfogalmazta, hogy nem tetszik neki a passzivitást jelző kifejezés. A harmadik pedig kettővel a politizálástól idén, a megalázó választási vereség után visszavonult Bárándy Gergely.

Nincs ezzel különösebb baj, azon kívül persze, hogy a megújulás értelmezésem szerint azt jelenti: jó volna, ha történne valami. Esetleg azt, hogy majd csak történik valami, ami a pártunk (közösségünk) javára válik. Ellenpárja a megújítás, amely viszont aktivitást, cselekvési szándékot, tettvágyat sejtet. Arról árulkodik, hogy aki részt vesz benne, az alkot is valamit. A nekigyürkőzésre utaló fogalmat nem egészen három évtized alatt összesen hét szocialista politikus nyolcszor emlegette. Hiller István kétszer is szóba hozta. Talán azért, mert ő tanárember, és tanítás közben megtanulta, hogy mi a különbség a megújulás és a megújítás között.

3 komment

Médianapló - Mi, "tanárurak" a nyilvánosságban

2018. június 14. 10:23 - Zöldi László

Tegnap az MSZP kommunikációjáról írtam az egyik elnökjelölt, Kunhalmi Ágnes ürügyén. A hozzászólók közül sokan minősítették a hölgyet (a többség keresetlen szavakkal), ám az egyik kommentelő engem is megtalált, mert „a szegény magyar média második számú tanárurának” nevezett.

Hangvételét nem kifogásolom. Tőlem sem áll távol az irónia, illő hát elviselni, ha valaki hasonló stílusban csipkelődik. Ráadásul csakugyan valaki. Becsületére válik, hogy vállalja is a nevét, Róna Gyuriként mutatkozott be a nyilvánosságnak. A Kanadai Magyar Hírlap tanúsága szerint okleveles matematikus, ráadásul nemzedéktársam, néhány hónappal fiatalabb nálam, a glosszáit (széljegyzeteit) pedig szösszenetnek nevezi. Kulturáltan fejtette ki a rosszallását, bár azt nehéz megítélni, hogy hányadik „tanárúr” lehetek a kétségkívül áldatlan állapotban lévő hazai nyilvánosságban. A hozzászóló valószínűleg Havas Henriket vélte az elsőnek.

Az említett úrral nem beszélgettem erről, azon azonban nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy hozzám hasonlóan Henrik sem követelte magának a tanárurazást. Egyszerűen ránk ragadt. Vele kapcsolatban meghonosodott a közbeszédben, nyilván a Heti hetes és egyéb tévéműsorok miatt, velem kapcsolatban pedig szűkebb körben vált elismeréssé vagy elmarasztalássá. 1993 szeptembere óta dolgozom a felsőoktatásban, és korábban is hajlottam a távolságtartásra meg a precizitásra. Nem csoda, ha tanáruras hírem kerekedett. Az már a sors iróniája, hogy voltaképpen a másik „tanárúr” jóvoltából.

Ezúttal nem részletezném Havas Henrik fogyatékosságait, inkább a legfőbb erényét emelem ki. Szakmánk ama képviselője, akinek rengeteg ötlete van, és ha jó munkatársakat fog ki, képes is megvalósítani őket. Talán legnagyobb ötlete az volt, hogy a rendszerváltás táján kirúgott főszerkesztőket szerződtette a szegedi egyetem budapesti tagozatára. Abból indult ki, hogy ha a múlt század nyolcvanas éveiben jó újságot csináltak, akkor az újságírást is képesek megtanítani.. Ezzel létrehozta a médiaoktatás legszínvonalasabb tantestületét. A legutóbbi két évtizedben végigtanítottam az egész országot, és higgye el az olvasó, hogy van összehasonlítási alapom.

Mellesleg azért sincs okom tiltakozni az ironikusnak szánt tanárurazás ellen, mert papírom van arról, hogy az vagyok. 2009-ben a kommunikáció szakos diákok megválasztottak a legjobb médiatanárnak. Lehetséges, hogy a csipkelődő Róna Gyuri matematikus csupán a számozásban tévedett?       

Szólj hozzá!

Szegény MSZP-t az Ági is húzza?

2018. június 13. 10:09 - Zöldi László

Pedig nem is akartam Kunhalmiról írni. A magánemberrel ugyanis semmi bajom, csupán az MSZP két lábon járó kommunikációs félreértése foglalkoztat. Most elnöknek jelentkezett a pártjában, és egy belső közvélemény-kutatás szerint esélyes is. Népszerű a párttagok körében, mert „tökös lány”, ahogy egy tisztességben megőszült ismerősöm mondta. Engem épp ez zavar benne.

Nem tehetek róla, de ha hallom és látom, mindig Marianne jut az eszembe. A francia szabadság-eszme megszemélyesítője Delacroix 1831-ben készült híres festményéről. Az allegorikus nőalak hercig kis piros sapkával a fején, jobb kezében a trikolór rúdjával, baljában a szuronyos puskával vezeti népét a végső harcra. Magyar hasonmása pedig azt mondta a pártelnökségről, hogy „Kifelé szóló kommunikációs szerep.” (ATV, 2018.04.25.) A szüfrazsetthez illő lelkesítés ereje kétségkívül sugárzik belőle, és ez talán elég is, hogy a megalázó választási vereség után lelkesítse a pártját. Ám ahhoz, hogy kifelé is hasson, olyan adottságokra volna szükség, amelyek egyelőre hiányoznak belőle.

Nem olyan üzembiztos, mint két korábbi pártelnök, Kovács László vagy Lendvai Ildikó volt. A műveltségükből, nyelvtudásukból, feszültségtűrő képességükből telt arra, hogy nyilvános helyzetekben kibeszéljék magukat a csapdákból. Kunhalmi Ágnesnél azonban számtalanszor tapasztalhattuk, hogy furcsán reagál a feszültségekre. Ilyenkor nem ura a szavainak, és elszólásait kajánkodva emlegetik a másik szekértáborban. Neki pedig marad az egyébként rokonszenves önkritika, miszerint „A kuncogásom is én vagyok.” (24.hu, 2015.12.24.)

Nem vonom kétségbe, hogy vannak helyzetek, amikor egy elöregedett pártnak jól jön a fiatal nő, aki tartja benne a lelket. De ha én volnék az MSZP, és kinéztem volna Kunhalmi Ágnest a szüfrazsetti szerepkörre, már régen elküldtem volna az NSZK-ba, a Friedrich Ebertről elnevezett szocdem alapítványhoz, ahol idegen nyelveket, történelmet, politológiát és nemzetközi kitekintést tanulhatott volna, hogy itthon ne kelljen az elszabadult hajóágyú hálátlan szerepét eljátszania. Elismerem, hogy néha jól jönnek az olyan politikusok, akik a vereségből is vigasztaló üzeneteket olvasnak ki, figyelmeztető jel azonban egy választmányi ülés. 2014. október 19-án, egy másik megalázó vereség után arról számolt be az Index, hogy Botka László, az MSZP-parlament akkori elnöke megunta Kunhalmi lelkesítő szavait, és így fordult hozzá: „Legyen már világos, Ági, nem győztünk!”

25 komment

Médianapló - Ungár Péter a Rózsadombról meg a vidéki sajtó

2018. június 12. 10:58 - Zöldi László

Alapos portrét olvastam az LMP üdvöskéjéről. Kiderült belőle, hogy a 27 éves politikusnak, a magyar országgyűlés legfiatalabb tagjának 15 milliárd forintja van részvényekben. Családi örökségből duzzadt ennyire, bár a tőzsdei ingadozások miatt változik az értéke. Szegény gazdag fiú azonban mindössze 80 millióhoz férhet hozzá, ennyiből nem is tudta megvenni a Magyar Nemzetet Simicska Lajostól. Be kellett érnie az Azonnali.hu-val, és meg is ígérte, hogy nem szól bele a szerkesztésébe. Sokat kell még tanulnia, hogy igazán távol tarthassa magát a portál vonalvezetésétől.

Egyik mondatából azt olvasom ki, hogy fogalma sincs a hazai média valóságáról. Szerinte „Semmilyen más hang nincs vidéken, csak a Fidesz. Online nincs, print nincs, semmi sincs.” (Index.hu, 2018.06.11.) A rádiók lehetőségei kétségkívül beszűkültek a vidéki Magyarországon, de nem úgy, ahogy Ungár Péter elképzeli. Például a Klubrádiónak szívós munkával sikerült besugároznia a országot, legföljebb a határszéli megyék maradtak ki a vonzásköréből. 2010-től szinte az összes frekvenciáját elvette az Orbán-kormány, mindössze Budapest és környéke maradt meg neki. Mindazonáltal interneten az egész országban fogható, sőt a határon túlról is, olykor még Amerikából is bejelentkeznek telefonálók. Akik otthonosan mozognak a digitális kultúrában, ráadásul igénylik a sokoldalú tájékoztatást, a Fidesz harsány hangján kívül éppenséggel meghallhatják a más nézeten lévők hangját is.

„Online nincs” - utalt a digitális sajtó sivár helyzetére Ungár Péter. Velem szemben a monitor felső részébe telepített menüsor. Íme, a cáfolat, a híreket másként értelmező vidéki források: Fehérvár-kukac.hu (Székesfehérvár), Kultúrszalon.hu (Nyíregyháza), Nyugat.hu (Szombathely), Szabadpécs.hu, Szeged.hu, Vagy.hu (Debrecen), Veszprémkukac.hu. Vannak kisvárosiak is, amelyeket a tanítványaim szerkesztenek, néha még tulajdonolnak is. Nem nevezném őket ellenzékinek, hangvételük mégis más, mint a kormány nótáját fújó portáloké.

Ami pedig azt a fránya "print"-et illeti, talán nem is olyan nagy baj, hogy kritikus hangvételű alig létezik a vidéki Magyarországon. A papír alapú sajtó megyei részére rátenyerelt ugyan a kormány, és a kormányhoz lojális polgármesterek a helyi lapokat is uralják, de ha nekem volna 15 milliárd forintom, föl sem ötlene, hogy konkurenciát teremtsek nekik. Ahová ugyanis beágyazódott a kormánypárti sajtó, a falvakba, ott sosem lesz erős az LMP nevű városi párt.            

12 komment