Médianapló

Médianapló - A Délmagyar fejfájára

2017. október 19. 10:06 - Zöldi László

Címes hír a Népszava mai számából: „Vajna máris kirúgta a főszerkesztőket”. A baloldali napilap a Magyar Távirati Iroda ama alapanyagát fejelte meg, hogy a közismert filmproducer és kaszinótulajdonos megvásárolta a Lapcom nevű céget, és a budapesti Bors, a győri Kisalföld meg a szegedi Délmagyarország élére új főszerkesztőket nevezett ki.

De az már nem felel meg a valóságnak, hogy a szegedi újság új főszerkesztőjének X. Y-t „nevezték ki Szögi Andrea helyett”. Az illetőt azért nem nevezem meg, mert eddig a megyei közgyűlést elnöklő Fidesz-politikus kabinetfőnöke volt, ami nem azt sejteti, hogy az új tulajdonos a sajtószakmai vonalat erősítené vele az 1910-ban alapított újságnál. Andrea azért a szívügyem, mert amidőn a szegedi egyetemen tanítottam, és a Délmagyar akkori főszerkesztője, Dlusztus Imre azt kérdezte, vajon a kommunikáció szakon végzettek közül kit javasolnék újságírói munkára, őt ajánlottam. Gyökeret vert a redakcióban, sőt a főszerkesztő-helyettességig vitte. Főnöke a kiadóigazgató volt, aki főszerkesztőként nyilván kevésbé foglalkozott a lapcsinálással - most Andival együtt őt is leváltották.

A menedzserváltás nem lepett meg. Inkább csak az, hogy nem Dlusztus Imre lett Andy Vajna kiválasztottja. A szegedi újságírás legtekintélyesebb képviselőjénél a városban senki sem ismeri régebben és közelebbről Orbán Viktort. A labdarúgás szeretete sodorta őket össze, bár Imre akkor figyelt föl a vele egykorú Fidesz-politikusra, amikor az még a liberálisok táborát gyarapította. Világnézetileg nemzeti szabadelvűnek nevezném, és az ő nevéhez fűződik a patinás újság legjobb évtizede, a kilencvenes évek. Ha most nem őt választotta a miniszterelnök bizalmi embere, akkor ez azt jelenti, hogy nem jó lapot akarnak csinálni a vidéki Magyarország talán legszínvonalasabb újságjából, hanem vonalas pártlapot.

Ami pedig épp most kirúgott tanítványomat illeti, átadnék neki egy régi üzenetet. 1970-ben ismertem meg Fazekas Gyuri bácsit, a Magyar Hírlap legendás és szigorú olvasószerkesztőjét. Tudtuk róla, hogy a Nagy Imre-perben ítélték el, és csak a hatvanas évek végén térhetett vissza a sajtóba. Egyszer lapzárta után meghívott a Kulacs nevű kocsmába, és két fröccs között fejtette ki, hogy szerkesztői adottságokat fedezett föl bennem. Mégis azt tanácsolja, hogy soha ne hagyjam abba az írást, mert a főszerkesztői vagy a főszerkesztő-helyettesi munka politikaérzékeny foglalkozás. Lám, máris bebizonyosodott, hogy olyan bizonytalan, mint a kutya vacsorája.             

2 komment

Médianapló - Hány megyei napilap van?

2017. október 18. 09:15 - Zöldi László

Bödőcs Tibort sokan Hofi Géza utódjának tartják. Járja az országot, és szellemes kiszólásait úton, útszélen emlegetik. A YouTube révén az egyik legismertebb előadóművész, olykor interjúkat is készítenek vele. Tegnap például kifejtette a 24.hu digitális felületén, hogy „Nem tudja a politika, mi van vidéken.” Szerintem tudja. A humorista mégis pontosan fogalmazott, amikor politikát, nem pedig politikust mondott.

Mindenki politikát művel, aki közéleti kérdésekkel foglalkozik, és megszólal a nyilvánosság fórumain. Juhász Péter például tősgyökeres pesti, amióta azonban megválasztották az Együtt nevű párt elnökének, igyekszik megismerni a fővároson túli valóságot is. Tisztában van azzal, hogy a politikai sorsa vidéken dől el. Szakács László szocialista politikus komlói. Tudomásom szerint onnan is jár munkahelyére, a budapesti országgyűlésbe, és bizonyára jól ismeri a baranyai médiaviszonyokat. Kéri László politológus. Évtizedekkel ezelőtt került vidékről a fővárosba, de nem veszítette el kapcsolatát a Budapesten túli valósággal, mert gyakran hívják előadónak könyvtárakba, művelődési házakba.

Hármójuknak tegnap este lett egy közös tulajdonságuk: 18.10 és 21.00 között egyaránt kárhoztatták tévéstúdiókban, hogy Orbánék megszerezték mind a tizenkilenc megyei napilapot. A kormányzat rátenyerelt a regionális nyilvánosság legfontosabb fórumaira. Értem a nyilatkozó ellenzéki személyiségek indulatát. Csakugyan csekély ama médiafelület, amelyen megírhatják, elmondhatják a véleményüket. A jelek kétségkívül arra utalnak, hogy az országgyűlési választás közeledtével egyre kevésbé szólíthatják meg a megyei sajtó mintegy milliónyi olvasóját. Igazán kár, hogy tévedtek, nincs ugyanis tizenkilenc megyei napilap Magyarországon.

Valaha volt. Mindazonáltal a Pest Megyei Hírlap nem sokkal a tulajdonos, Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolása után megszűnt. Az említett közéleti személyiségeket alighanem a tizenkilences szám tévesztette meg. Azt hitték, hogy ha az országnak tizenkilenc megyéje van, akkor megyei napilapból sem lehet kevesebb. Egyikük felkészültségét se becsülném le a korrupció leleplezésében, a pártszervezésben vagy a társadalmi folyamatok megítélésében. De vajon mennyire hiteles az ellenzék médiaszemlélete, és megalapozott-e az ismeretanyaga a nyilvánosságról, ha egyszerre három mértékadó személyisége feledkezett meg arról, hogy a fővárosban és vonzáskörzetében hárommillió ember maradt közvetlenül hozzá szóló napilap nélkül? 

18 komment

Médianapló - Kunhalmi nyilvánosan vizsgáztat

2017. október 17. 10:27 - Zöldi László

Néhány héttel ezelőtt megszólalt bennem a kisördög. Kunhalmi Ágnesről tűnődtem, és azt a címet adtam az eszmefuttatásnak, hogy „Szegény szocikat az Ági is húzza”. Azóta is bánom, hogy éltem a szójáték kétes lehetőségével, ezért most méltányosabb volnék hozzá. Tegnap este Rónai Egonnál vendégeskedett az ATV-ben, és tíz perc alatt művelődéstörténeti univerzumot sűrített a mondandójába.

A műsorvezető rákérdezett az MSZP céljaira, és az oktatási szakpolitikus kifejtette, hogy „Megtanítjuk a gyerekeket idegen nyelven beszélni.” Ez azért illett a szájába, mert a hírek szerint levizsgázott angol középfokból, és végre lehet diplomája. Átrágta magát egy ismerethalmazon, és amit megtanult, azt képes alkotó módon közreadni. Kétszer is szóba hozta például az „urbán legendát”, ez még valószínűleg az angol vizsga maradványa. Az Urban Legend hihetően hangzó történetet, városi szóbeszédet jelent. Hitelesebb lett volna, ha magyarul mondja, de üsse kő, gondolatban lefordítottuk, és ezzel szellemi munkát végeztünk.

De ha már munka, azt is kifejtette, hogy a Momentum nyilvánosságra hozott programjában „Nincs benne a robot szó.” Hm, úgy rémlik, megint vizsgáztat bennünket. A robot, ugye, szláv kifejezés, és szolgamunkát jelent. A jobbágyok ingyen dolgoztak a földesúrnak, az egytelkes évi 52 igás vagy 104 kézi munkanapot. A málenkij robot pedig kényszermunkát jelent, amelyből a második világháború után kijutott néhány százezer honfitársunknak. A szlengben a robot gépszerűen cselekvő személy, bár inkább az a benyomásom, hogy a Momentum az emberszerű gépekről feledkezett meg, amelyek hamarosan helyettesítik a futószalag mellett dolgozó, alacsony iskolázottságú embereket.

Kunhalmi Ágnes a miniszterelnök körül csoportosulókat szintén jellemezte. Azokat, akik „felparcellázzák hol a Balatont, hol a médiákat”. Ennél a szónál kiült arcára a töprengés, mert alighanem felötlött benne, hogy a szegedi egyetemen kommunikáció szakra is járt, ahol arra tanították, hogy a latin media eleve többes szám, és a nyomtatott sajtó, a rádió, a televízió meg az internet gyűjtőneve. Becsületére válik, hogy rögtön pontosította is magát, mondván, hogy „médiumokat”. Önreflexiója dicséretes, ezért nincs igaza Hont András újságírónak, aki szerint az MSZP „Intellektuálisan kiürült”. (Hír TV, 2017.10.12.) Amelyik pártnak az egyik vezető politikusa ennyi tudásanyagot kölcsönöz, arról vétek azt állítani, hogy üzenetei nem jutnak el a választópolgárokhoz.

27 komment

Médianapló - A kerítés körítés?

2017. október 16. 11:00 - Zöldi László

Engem zavar a déli határ mentén éktelenkedő kerítés. De nemcsak azért zavar a biztonsági határzár, drótakadály, drótháló, fizikai határzár, fizikai védelmi rendszer, határvédelmi kerítés, szögesdrót, vasfüggöny, déli védvonal - hogy csak a hazai médiában megfogalmazott szinonimákat említsem -, mert a kormányzati kommunikációban szinte egyedüli veszéllyé felnövesztett „migránsok” milliókra hozzák a frászt. Azért is, mert a kerítés megint elkülöníti tőlünk a Trianon után az országhatár túlsó oldalán rekedt honfitársainkat.

Véleményemet nyilván befolyásolja, hogy a Zenta melletti Adán rokonaim élnek. Sokáig nem tarthattuk velük a kapcsolatot, mert már a múlt század ötvenes éveiben is vasfüggöny zárta el őket az anyaországtól. Aztán néhány évtizedig átjártak hozzánk, és mi is meglátogattuk őket. Most meg újra itt van ez a fránya vasfüggöny. De ha függetlenítem magam az érzelmektől, akkor is elgondolkoztat egy cikk a Délmagyarország című napilapból. Szegeden konferenciát rendeztek az úgynevezett határvárosokról, és az egyik vendég, Horgos polgármestere elmesélte a jelenleg Szerbiához tartozó település talán legfőbb gondját.

A hatezer lakosú városka négy kilométernyire van a határtól, és túlnyomórészt magyar lakosai közül sokan találtak munkát nálunk, többnyire Szegeden és környékén. Amióta azonban a magyar állam felhúzta a kerítést, az ingázók lehetetlen döntésre kényszerülnek. Velük szemben, a határ itteni oldalán található a híres-hírhedt röszkei átkelőhely, ahol feltorlódnak a menekültek és a helybéliek. A horgosiak vagy ötórányit várakoznak a kapunál, vagy 135 kilométert kell kerülniük, hogy eljussanak munkahelyükre a tőlük légvonalban tizenöt kilométernyire lévő Szegeden. S mert Horgoson tartós a munkanélküliség, a polgármester attól tart, hogy az ingázók előbb-utóbb átköltöznek a munkaerő-hiánnyal küszködő Magyarországra.

A magyar kormány ötvenmilliárd forintból gazdaságfejlesztő programmal kecsegteti a bácskai és bánáti magyar vállalkozókat. Az anyagi támogatás sorsát a Vajdasági Magyar Szövetség dönti el, ami nemcsak az ő súlyát növeli meg a határ déli oldalán, hanem az Orbán-kormány befolyását is. Azon tűnődöm, vajon összefoglalható-e úgy az áldatlan helyzet, hogy a vissza nem fizetendő pénz fejében a vajdasági magyarok, köztük a rokonaim is elviselik a vasfüggönyt. Holott emlékezteti őket arra az időre, amidőn Jugoszlávia első emberét, Tito marsallt még láncos kutyaként emlegették az itteni sajtóban.         

2 komment

Médianapló - Gyorsuló idő

2017. október 15. 10:26 - Zöldi László

A jelzős szerkezet a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben sokat mondott az érdeklődőknek. Marx György atomfizikus honosította meg a magyar szellemi életben, és azt érzékeltette vele, hogy mennyit változott a kommunikáció. A fejleményeket négy példával bizonyítanám. Az első három a régmúltba nyúlik vissza, a negyedik „csak” XX. század közepére.

A francia trónörökös 1518. február 28-án született Amboise-ban. Az európai politikát befolyásoló esemény híre március 5-én jutott el Párizsba, a francia fővárosba, és március 11-én Rómába, a pápa fülébe. Goethe 1786-ban utazott Itáliába. A német költő a csehországi Karlsbad üdülőhelyről indult el kocsival. Az útjába került városokban bement a múzeumba, végignézte a képeket, s mert gyűjtötte az ásványokat, elzarándokolt a hegyekbe is, ahol szép köveket találhatott. A lovak fara mögül, a batár ablakából figyelte a felhőket, és a formájukról, a színükről meg az irányukról tűnődött. A kilenc hónapnyi utat háromszáz oldalon írta meg, könyve, az Italienische Reise ma is élvezhető olvasmány.

A trafalgári csata 1805. október 21-én zajlott le, a brit Nelson admirális megverte a francia-spanyol hajóhadat. Napoleon császár veresége óriási eseménynek számított, a hírt azonban beárnyékolta az admirális halála. A fejlemények a brit konzul révén jutottak el Lisszabonba, onnan postakocsin továbbították őket, majd hajóra ült a küldönc, és az első beszámoló a londoni The Times november 6-i számában jelent meg. A múlt héten pedig azt olvastam a Zalai Hírlapban, hogy a jogelőd újságban 1945-től 1955-ig kétnapos késéssel jelentek meg a megyebéli információk. Az egerszegi szerkesztőségben megfogalmazott hírek kéziratát a szombathelyi nyomdába küldték, és a kész újság a megírástól számított második reggel jutott el a zalai olvasókhoz.

Ebből a faramuci helyzetből a kilencvenes évek második felében léptünk át a digitális korszakba. A kommunikáció szakos diákoknak azt szoktam elmesélni, hogy egy norvég özvegyasszony két felnőtt fia kivándorolt. Az orvos Japánban élt, a mérnök Új-Zélandban. Egyeztették a zónaidőket, és naponta ugyanakkor szkájpoltak a mamával. A mérnök vette észre, hogy édesanyja eltűnik a képernyőről. Feltételezte, hogy leesett a vércukor-szintje, és elájult. Rögtön szólt az orvos-testvérnek, aki Tokióból riasztotta a norvég falu körzeti orvosát. A mamát sikerült fölébreszteni a kómából.

A napilapoknak e felgyorsult időben kéne versenyezniük a világhálón villámgyorsan továbbított információkat kutyafuttában közlő portálokkal.      

1 komment

Médianapló - Mekeg vagy dörmög a nyelvünk?

2017. október 14. 10:05 - Zöldi László

Szegedi kollégám, a város tőszomszédságában lakó Bakos András föltett az üzenőfalára egy plakátot. Ásotthalmon fényképezte le, a kissori közösségi ház faliújságján. A Hagyományok fesztiváljáról szól, amely „tepertősütés”-sel végződött. A kísérő szövegben pedig azt írta a fölfedező, hogy náluk, Algyőn a disznóvágás levezető köre a „töpörtősütés”. Írhatott volna akár töpörtyűt is, mert nálunk meg úgy mondták.

Igaz, nem Szegeden nőttem föl, az ő-zés egyik központjában, hanem a másikban: Kalocsán, ahol szintén ő-znek, de talán másként. (Nem lévén nyelvész, ennél határozottabban nem fogalmaznék.) S mert minden nyarat gyermektelen nagybátyámnál, Zöldi Sándor debreceni cukrásznál töltöttem, máig fülembe csöng, ahogy csúfondárosan emlegette a tájszólásomat. Állítólag azt mondtam, hogy „Öttem könyeret möggyel.” Nem emlékszem rá, ráadásul az egyetemen, mellesleg ugyancsak Debrecenben le is szoktattak az ő-zésről.

Talán ezzel magyarázható, hogy évtizedekkel később épp a Médianaplóba ezt találtam írni: „De ezt csak mellékesen jegyzem meg, mert érdekesebb jelenséget vettem észre.” (2012.03.27.) Egyetlen mondatba 22 e hangzót sikerült sűríteni. Eme tragikai vétség elkövetőjeként jegyzem meg - eddig 11 e hangzó -, hogy miközben kopik, elenyészik a tájnyelvünk, mekeg az irodalmi. Néhány példa: „Egyébként teljesen feleslegesnek vélem.” (Horváth Zoltán újságíró, Népszava, 2016.05.14.) „Merek csendben lenni, ha felesleges a véleményem.” (Hajós András tévészemélyiség, Facebook.com, 2016. 10. 14.) „Felnevelem a gyerekem.” (Bazsarózsa, Benkő Dániel lantművész barátnője, Lokál, 2017.07.11.)

Bizony nem ártott volna ő-síteni ott, ahol lehet (fölösleges, csöndben, fölnevelem). Mintapéldának inkább azt ajánlom az újságírással kacérkodó diákoknak, hogy a szintén Szeged tőszomszédságában, Dorozsmán élő riporter, Tanács István így tudósított a déli határ felől érkező menekültekről: „Röszke fölött vörösen kel fel a nap.” (Népszabadság, 2015.08.25.) Ezt még egy kicsit cifráztam is volna, a fel helyett jobban hatna a föl. A The Beacon Budapest digitális felületén pedig imigyen nyilatkozott Kuncze Gábor: „Nincs sok esélye a kormányváltásnak, de nem kellene teljesen föladni.” (2017.10.09.) A mondat második felében a sok e között jól jött az a fránya „föl”.

Lehet persze, hogy nemcsak a dörmögős politikus nyelvérzékét dicsérem, hanem az interjút készítő Szegő Péterét is. Jellemző, hogy a vezetéknevében e is meg ő is található.

1 komment

Médianapló - Fényképek a csillebérci médiatáborból

2017. október 13. 10:17 - Zöldi László

Tegnap este meglepett Hadas Bianka. Egyik kedvenc tanítványom angol-kommunikáció szakon végzett a nyíregyházi főiskolán, aztán Kisvárdára került, ahol nyelvet tanít, de tánctanárnőként és énekesnőként is ismerik. Kutászkodott a családi fényképek között, és felvételeket lelt a körünkben elhíresült csillebérci táborról. A fotók érdeklődést váltottak ki a Facebook-on. Az ország különböző részeiből szóltak hozzá a hajdani táborlakók, még egy dél-angliai kikötővárosból is érkezett rájuk tetszésnyilvánítás.

2005 őszén kaptam egy 87 főnyi évfolyamot. Aki vezetett már szemináriumot, az tudja, hogy 15-nél több hallgatóval nem lehet érdemi munkát végezni. Ki kellett hát találni, mivel lehetne lekötni megannyi kommunikáció szakos érdeklődését. Egy ingatlanközvetítő fantáziát látott az újságírással kacérkodó diákokban, és attól kezdve keddenként három borítékkal érkeztem az amfiteátrumszerűen kiképzett előadóterembe. A legjobb digitális dolgozatok szerzői a legszebb ruhájukba öltözve vártak a fellépésre. Föl kellett olvasniuk a jegyzetüket, és a többiek szavaztak az íráskészségükre meg az előadásmódjukra. 3000 forint lapult az első díjas borítékjában, 2000 a másodikéban, 1000 a harmadikéban. Versenyhelyzet jött létre. Akadt, aki havonta annyit keresett újságírói tevékenységgel, mint az állami ösztöndíja.

Ezzel együtt szerény volt a honorárium, amelyet azzal tetéztünk, hogy a következő nyáron meghívtuk a legügyesebbeket Csillebércre. 2006. július 21-től a nyolcnapos továbbképzés azért maradhatott meg az emlékezetükben, mert kitágult előttük a látóhatár. Olyan előadókkal szembesülhettek, akiktől addig legföljebb ha tanulmányt, esszét, cikket olvastak. A kíváncsiság mesterségéről faggatták szakmai mentorukat, Bodor Pált, meghallgatták Csepeli György szociálpszichológus, Ferge Zsuzsa szegénységkutató szociológus, Kéri László politológus, Miszlivetz Ferenc szociológus, Petschnig Mária Zita közgazdász, Tamás Gáspár Miklós filozófus és Wisinger István tévériporter okfejtését. Nyíregyházára aligha lettünk volna képesek invitálni őket, bármennyire is a sóstói zöldövezetben építették föl az ország legszebb kampuszát.

Tegnap este fényképeket nézegettünk a Facebook üzenőfalán, és digitális üzeneteket váltottunk. Végül arra jutottunk, hogy találkozni kellene. Meg kéne például beszélni, vajon a kíváncsiság mesterségében miként élték meg a nyilvánosság korlátozását. Félek az élménybeszámolóktól.         

Szólj hozzá!

Médianapló - Ki kivel áll szóba, és miért nem?

2017. október 12. 10:19 - Zöldi László

Róna Pétert tegnap délután szólaltatták meg a Klubrádióban. Az oxfordi egyetemen tanító jogász-közgazdász az LMP szellemi körébe tartozik, és kifejtette, hogy az elvbarátai miért idegenkednek az MSZP-től. A szocialisták döntési mechanizmusa ugyanis áttekinthetetlen, és a beidegződéseik nem eléggé demokratikusak. Márpedig amelyik párt ellenzékben nem viselkedik úgy, mint Nyugat-Európában szokás, az a hatalomban sem változik meg.

Okfejtésében van igazság, az MSZP csakugyan nem felel meg, mondjuk, a német szociáldemokraták értékrendszerének. Ezzel magyarázható, hogy az ellenzéki pártok (Botka László értelmezésében „a liberális kispártok”) nem akartak a szocialisták befolyási övezetében tartózkodni. Elzárkózásukból két okot hüvelyeztem ki. Az egyik az, hogy nagy pártnak képzelte magát egy olyan szervezet, amelynek a támogatottsága a közvélemény-kutatók szerint nem két számjegyű. A másik meg az, hogy nem kedvelték Botka lenéző magatartását, ezért sem kértek az MSZP diktátumából.

Botka László ugyebár bejelentkezett az MSZP miniszterelnök-jelöltségére. Azon a nagygyűlésen állt a nyilvánosság elé, amelynek a szónoki pulpitusára ezt írták a rendezők: „Magyarország miniszterelnök-jelöltje”. S mert erről előzetesen nem született megállapodás az ellenzéki pártokkal, nemcsak a vezérszónok hatott önjelöltnek, hanem a pártja is. Amidőn pedig visszavonult az országos politikától, az MSZP elnöke, Molnár Gyula azt fejtegette, hogy „Még az ajánlataink is diktátumnak tűntek.”, majd hozzáfűzte: „Nem diktálni, hanem tárgyalni akarunk.” Azóta megindultak a tárgyalások, de ahogy a szocialista frakcióvezető, Tóth Bertalan megjegyezte, „Csak a mérhető pártokkal.”

Az MSZP tehát lemondott arról, hogy az ő embere vezesse az Orbán-ellenes tábort. Mindenkivel tárgyalna, kivéve a mérhetetlen MoMá-t, és vele együtt Bokros Lajost. A DK is tárgyalna mindenkivel, kivéve a Magyar Liberálisok Pártját, és vele együtt Fodor Gábort. Az Együtt is tárgyalna mindenkivel, de a kompromittálódott pártok ellenében létrehozná a szeplőtelen Új Pólust. A Párbeszéd is tárgyalna mindenkivel, de még nem döntötte el, hogy a régiekhez vagy az újakhoz csatlakozzék-e. Az LMP és a Momentum is tárgyalna mindenkivel, de senkivel se szövetkezne.

Miközben átélhetem a kommunikáció (kapcsolatteremtés) és az exkommunikáció (távolságtartás, kiközösítés) csúfondáros játékát, azon tűnődöm, vajon ebből az ellenzéki magatartásból hogyan lesz fél év múlva választási győzelem.       

8 komment

Médianapló - Tíz mondat a kommentelőről és a kommentről

2017. október 11. 08:29 - Zöldi László

Mottó: Minél inkább jellemző valakire, hogy szeret kommentelni, annál valószínűbb, hogy trollról van szó. (Reagle

amerikai médiakutató)

 

Sokszor a hozzászóló saját frusztrációja van az írásában. (Szulák Andrea énekesnő, Origo.hu, 2012. június 21.)

 

Az embereket valamiért kifejezetten gonosszá teszi az anonim hozzászólás lehetősége. (Fliegauf Bence

filmrendező, Délmagyar.hu, 2012. június 23.)

 

 internetes fikakultúra lehangoló jellemzője, hogy az újságíró és a kommentelő közötti különbségek lassan

elmosódnak. (Puzsér Róbert újságíró, Facebook.com, 2013. július 16.)

 

A kommentelők álnéven, csekély ismerettel alkotnak nagyon határozott véleményt. (Karsai László történész, Zalai

Hírlap, 2015. szeptember 3.)

 

A komment az élőbeszéd írott formája. (Prószéky Gábor nyelvész, Heti Válasz, 2015. szeptember 10.)

 

A kommentelő arcát elrejtve arcátlanul ír. (Rezsőházy Rudolf Belgiumban élő szociológus, Mos Maiorum, 2015.

szeptember 10.)

 

Csak akkor van értelme, hogy az olvasó hozzászóljon az írásokhoz, ha az pluszt ad nekünk és az olvasóknak. (Uj

Péter, a 444.hu főszerkesztője, (Népszabadság, 2016. január 16.)

 

Kommentekkel nem mérgezem magam. (Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Mandiner.hu, 2016. június 29.)

 

Kommentelmi jogával élő nagyérdemű. (Hajós András tévészemélyiség a hozzászólókról, Mandiner.hu, 2016.

augusztus 29.)

 

Online csőcselék. (Balla Eszter újságíró, Heti Válasz, 2016. szeptember 1.)

2 komment

Médianapló - Online csőcselék?

2017. október 11. 07:57 - Zöldi László

Október 8-án emlékeztünk meg a Népszabadság tavaly őszi „beszántásáról”. Ki így, ki úgy. E rovatban kétszer is tűnődtem róla, mellőzve az indulatokat és az indulatszavakat. Elolvastam a hozzá fűzött megjegyzéseket, amelyekből korántsem a visszafogottság csendült ki. Mielőtt azonban a gyűlöletszavak okát firtatnám, egy bekezdés a kommentelésről.

A gutenbergi nyomdatechnikából csak egy betűtípusra telt, ezzel nyomtatták a hírlapokat. Amidőn már egy második betűtípust is lehetővé tett a műszaki fejlődés, a nagyobbikkal szedték a híreket, a kisebbikkel a hírmagyarázatot. Vagyis a kommentárt. A kifejezés a latin commentior (eszébe jut, felötlik neki, kigondol valamit) szóból származik; a com hozzát jelent, a mens, mentis gondolást. A hozzágondolás XXI. századi válfaja a komment, amelyet a digitális felületen olvasható állásponthoz, eszmefuttatáshoz, gondolatmenethez, okfejtéshez, véleményhez azok fűznek, akik többnyire nem mutatkoznak be. Ők a kommentelők, vagy ahogy Balla Eszter nevezi őket, az „online csőcselék” (Heti Válasz, 2016.09.01.)

Árnyaltabban fogalmaznék, de nem azért, mert többet képzelek az álneves hozzászólókról. Indulatvezérelt emberek, akik gyakran olyasmiről írják meg az érzéseiket, amihez nem értenek. Hasznosságukat mégse vonnám kétségbe. Amióta ugyanis digitális naplót vezetek - 16. éve naponta 2500 karakternyit írok a média eseményeiről és összefüggéseiről - magam vagyok önmagam szerkesztője. Ez nem rossz ajánlólevél fél évszázadnyi lapszerkesztés után, mindazonáltal mindenkinek szüksége van kontrollra. A szerző már belepistult a szövegébe, a szűz szem viszont észreveszi a pontatlanságot. Ezt a feladatot önként vállalják a kommentelők, többnyire rosszul. Akadnak azonban köztük olyanok is, akik úgy szólnak hozzá, hogy a megjelenés után néhány perccel már frissíthetem is a bejegyzést. Nekik hálával tartozom.

A Népszabadságnak volt egy tragikai vétsége: néhány hónappal a megszüntetése előtt átalakította az online kiadását. Megszabadult azoktól a kommentelőktől, akik rácuppantak a fórumára. Azt az ellentmondást oldotta föl, hogy egy baloldali újság digitális felületén berendezkedtek a szélsőjobboldali hozzászólók. A döntést most torolták meg a kiebrudaltak, akik nem is titkolták, hogy az akkori kiközösítés (exkommunikáció) beszél belőlük. Ami engem illet, én sem rajongok azért, ha durván reagálnak a bejegyzéseimre. Ilyenkor el is határozom, hogy a névtelen kommentelőt átadom az utókor megvetésének.

Szólj hozzá!