Médianapló

Médianapló - Cselekvésre késztet-e a kormányzat nyomasztó médiafölénye?

2018. január 18. 10:19 - Zöldi László

A közvélemény ellenzéki formálói a kilencvenes számmal jelzik a hazai médiában bekövetkezett kormányzati túlsúlyt. Tegnap például Kasza László interjúban emlegette. A Szabad Európa Rádió hajdani munkatársa a 81. életévében Budapestről költözött vissza Münchenbe. Amit ugyanis a Rákosi-korszakban tapasztalt, annak 21. századi változatával szembesült az úgynevezett Orbán-korszakban. Nem köntörfalazott: a Népszavában diktatúrának minősítette a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

Keserű okfejtése közben volt egy mondata, melyről érdemes eltűnődni. Így fogalmazott: „Van még néhány szabadon működő média, de a sajtó kilencven százaléka a kormánypropagandát mondja, sugározza.” Nem tudom, kinek is címezzem a fenntartást, az idős nyilatkozónak vagy a szavait lejegyző Zoltai Ákosnak. Néhány szabadon működő média aligha lehet, mert csak egy média van Magyarországon: a nyilvánosság teljes eszközrendszere, amelyhez a keletkezés sorrendjében a sajtó, a rádió, a televízió és az internet sorolható. Ha pedig „csak” a sajtó kilencven százaléka van az Orbán-kormány kezében, akkor nem is olyan nagy a baj, elvégre a rendszer ellenzéke berendezkedhetett a rádió- és tévéstúdiókban, illetve a világhálón is.

Ha már Kasza László kifejtette a véleményét, álláspontjának így kellett volna megjelennie: Van még néhány szabadon működő médium, de a média kilencven százaléka a kormánypropagandát mondja, sugározza. Szerencsére akadnak olyan hangadók, akik tisztában vannak a média és a médium közti különbséggel. Például Bolgár György klubrádiós műsorvezető, Demeter Márta LMP-politikus, Farkasházy Tivadar Hócipő-szerkesztő, Hargitai Miklós újságíró-szövetségi elnök, Kuncze Gábor egykori SZDSZ-elnök, Nagy-Navarro Balázs újságíró, Németh Péter, a Népszava nyugalmazott főszerkesztője és Tamás Gáspár Miklós filozófus. Szerintük a média kilencven százaléka az Orbán-kormány befolyási övezetében leledzik.

Két eset lehetséges. Az egyik az, hogy hiába dolgozom fél évszázada a nyilvánosságiparban, szégyenszemre nem tudok arról, hogy buzgó szociológusok felmérték a hazai médiapiacot, és a kormányzati térhódítást az említett arányban állapították meg. A másik eset pedig az, hogy ilyen felmérés nem készült. Az közvélemény ellenzéki formálói mégis olyan számot terjesztenek, amellyel azoknak adnak menlevelet, akik külső vagy belső száműzetésbe vonulva tárják szét a karjukat, mondván-gondolván, hogy ilyen helyzetben nincs mit tenni.

Szólj hozzá!

Médianapló - Hajóágyú-e a Szélt elsöpörni kívánó Németh Szilárd?

2018. január 17. 09:47 - Zöldi László

Elképzelem a történelmi filmekből ismert hajóágyút. Sínen mozog előre-hátra, máskülönben nem fejtheti ki a pusztító hatását. Olykor azonban előfordul, hogy a kötelékeitől megszabadulva végigsöpör a fedélzeten, és elsodor mindent-mindenkit. Efféle nehezéknek véltem Németh Szilárd hajdani rezsibiztost, a Fidesz alelnökét és a Magyar Birkózó Szövetség elnökét. Ma már nehéz eldönteni, vajon gazdátlanul tarol-e a nyilvánosság fedélzetén, vagy a maga bárdolatlan, faragatlan, modortalan, pallérozatlan módján készíti elő az Orbán-kormány intézkedéseit.

Ezúttal azzal állt ki a nyilvánosság elé, hogy Szél Bernadettet ki kéne tiltani a nemzetbiztonsági bizottság üléséről. Kinézi az LMP társelnökéből és miniszterelnök-jelöltjéből, hogy Soros György „embereként” szerezhetne tudomást a magyar származású amerikai milliárdos támogatta civil szervezetek ellen tervezett intézkedésekről. Amikor figyelmeztették, hogy egy országgyűlési képviselőt mégsem lehet csak úgy kitiltani ama bizottságból, amelynek évek óta a tagja, módosította az álláspontját. Csupán akkor kéne kizárni az ellenzéki politikust, amikor a „Soros-terv” elleni föllépést latolgatják. Amidőn kiderült, hogy jogilag ez sem lehetséges, tovább pontosított: amennyiben Szél honanya jelen lesz az adott ügy tárgyalásán, a bizottság kormánypárti tagjai kivonulnak az ülésteremből. Lefordítom: nem vitatják meg azt a kérdést, amelyet ők erőltettek napirendre.

Mindez pedig azért, mert a most negyven körüli Szél Bernadett gimnazista korában egy nyarat töltött az Egyesült Államokban Soros György támogatásával, illetve másfél évtizede rövid ideig civil aktivistaként dolgozott a Menedék nevű alapítványnál, amelyet Soros állítólag szintén támogatott. Azért ötlött fel az elszabadult hajóágyú metaforája, mert a jogállami korlátaitól megszabadult hatalomnak van egy foka, amikor már kifogyott a külső ellenségekből, és a saját szervezetén belül keresi az üldözendőt, a megsemmisítendőt. (A magyar történelemből az olvasók figyelmébe ajánlom például a Rajk-pört.)

Ha a kis híján teljhatalmat gyakorló pártban a kelleténél komolyabban vennék az alelnöküket, akkor az ellenzéki politikus felvázolt kapcsolódási pontjai alapján akár elő is vehetnének néhány Fidesz-politikust. Akik Soros György pénzén tanulták angolszász nyelvterületen a nemzetközi érintkezés nyelvét, és próbáltak elmélyülni a társadalomtudományok szakirodalmában.                  

22 komment

Médianapló - Sebezhető pont-e a vessző?

2018. január 16. 11:07 - Zöldi László

Nálam az újév fölfedezettje Lendvai Péter. Már akkor is kisegített, amikor karácsony előtt a hetilapok illegalitásba vonultak. Helyettük a Független Hírügynökség (FüHü.hu) ifjú munkatársa gondoskodott az ütős mondatokról. Igazán nem szép tőlem, hogy utólag, amidőn a hetilapok már megint kölcsönzik gyűjteményembe a szállóigéket, feltűnik a digitális újságíró egyetlen sebezhető pontja. Bár változatlanul tájékozott politikailag, beszélgetőtársaiból is felkészült, érzékelhető azonban, hogy hadilábon áll a vesszőkkel.

Tegnap például Tóth Józseffel, a budapesti XIII. kerület polgármesterével jelent meg interjúja. A veterán szocialista politikus felrótta az ellenzéki pártoknak, hogy együttműködés helyett torzsalkodnak, eközben persze szállította az ütős mondatot is. Ám az apró vétségek ki-kizökkentettek az olvasásból. A figyelemre méltó szövegben 28 hibát találtam, közülük 18 volt a vesszőhiba. Két nappal korábban „csak” 22 hibát számoltam össze a volt igazságügyi miniszterrel, Bárándy Péterrel készített interjúban, közülük 15 volt a vesszős. A tehetséges újságíró oda is kitette, ahová nem kellett volna, és oda sem tette ki, ahová kellett volna. A vessző iránti érzéketlensége leginkább az és meg a vagy használatában nyilvánult meg.

Az és ugyebár összeköt, a vagy pedig szétválaszt. Tetszik, hogy Lendvai Péter nagyobb tiszteletben tartja az összekapcsolást, mint a szétválasztást (az előbbinél kisebb a hibaszázalék), mindazonáltal szakmailag ugyanaz jellemző mindkettőre. Ha mondatrészt kötnek össze, illetve választanak el, akkor nem kell kitenni a vesszőt, ha viszont az összetett mondatban tagmondatokat kötnek össze, illetve választanak el, ki kell tenni. Hatvan éve így tanultam Radnai Antalnétól a kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, és fél évszázada a szerkesztői vesszőparipám lett.

Nem lepődnék be, ha kiderülne, hogy az ígéretes pályatársak közül az egyik legjobb interjúkészítő iskolás korában olyan magyartanárt fogott ki, aki mellőzte a nyelvtant. Kár, hogy bizonyos alapismeretek nélkül az újságírást elég körülményes gyakorolni. De nem vinném túlzásba az elmarasztalást, lenyűgöz ugyanis Lendvai Péter szorgalma, embernyitogató ügyessége és témaválasztása. Ráadásul nemcsak benne keresném a hibát, hanem a szerkesztőjében is, akinek észre kellett volna venni a tehetséges munkatárs sebezhető pontját. Félő azonban, hogy már ő sem ismeri szakmánk korántsem elavult szállóigéjét: „Vessző nélkül nem lehet hogyozni.”   

Szólj hozzá!

Médianapló - Orbán szerint mennyi az annyi a magyar médiapiacon?

2018. január 15. 10:51 - Zöldi László

Nyakig vagyunk az arányokban. Boldog-boldogtalan méricskéli a hazai médiapiacot, csak úgy röpködnek a százalékok. Az ellenzéki oldalon a kilencvenes dívik, politikusok és újságírók minősítik vele a kormányzati túlsúlyt. A másik oldalon lévők is érzékelik a túlsúlyukat, ezért ők szolidabb számot találtak ki. Divat lett az ötven, a fele-fele, olykor a fifty-fifty. Legutóbb a miniszterelnök hangoztatta.  

Interjúja jelent meg vele a német Springer-cég vasárnapi lapjában, a Welt am Sonntag tegnapi számában. Orbán Viktor egyik kijelentését imigyen összegezte a Magyar Távirati Iroda: „A média helyzetével kapcsolatos kérdésre pedig úgy válaszolt: semmi sem akadályozza a kormánnyal szemben kritikus újságírók munkáját, s legalább ugyanannyi média van a kormány ellen, mint mellette.” Pontosítanék egy szakmai kifejezést. Amikor a média helyzetét foglalta össze a fordító, akkor még helyesen fogalmazott, mert a média a nyilvánosság eszközrendszere. Történelmileg változó fogalom, amelybe a keletkezés sorrendjében sorolható a sajtó, a rádió, a televízió és az internet. De az, hogy „legalább ugyanannyi média” volna az egyik, mint a másik oldalon, azért is pontatlan megfogalmazás, mert itt már a médiumot kellett volna használni. A média az egészet jelenti, ennek csak egyik részét lehet befolyásolni az egyik vagy a másik oldalon.

Ami pedig a miniszterelnöki félmondat tartalmát illeti, Orbán Viktor ugyanabba a hibába esett, mint a politikai ellenfelei. Nem elégedett meg azzal, hogy jellemzett egy helyzetet, hanem hogy hihetőbb legyen álláspontja a nyilvánosság képviselői előtt, bedobott egy mondvacsinált számot. Nincs ugyanis a magyarországi média arányait felmérő kutatási eredmény. Ehhez körülbelül nyolcezer médiaterméket kellene szétszálazni. De minek alapján válogassuk szét a népes mezőnyt? Ki vagy mi dönti el, hogy egy médium mennyire politikai jellegű? Vajon a cikkről cikkre, műsorról műsorra minősített újságok, rádiók, tévék, portálok hány százaléknyi politikai irányultsággal kerülhetnek be az alaposabban vizsgálandók körébe? Ama néhány száz politika közeli médium kormánypárti vagy ellenzéki tulajdonosaihoz vezető szálait pedig miként térképeznék föl a lehetetlen feladatra vállalkozó szakemberek?

Marad a létező kormányzati túlsúly. Kétségkívül nyomasztó ugyan, de aki számokkal növeli vagy csökkenti az arányát, csupán nagyot akar mondani. Olyasmire hivatkozik, amely nem létezik.             

2 komment

Médianapló - Az MSZP miért nem nézett szembe a kormányzásával?

2018. január 14. 10:24 - Zöldi László

A Népszava szombati számaiban érdeklődéssel olvasom Lendvai Ildikó cikkeit. Az MSZP volt elnökéből jó publicista lett, tegnap például Karácsony Gergely és a szocialisták kapcsolatát értelmezte. Van azonban egy mellékmondata, mely más irányba tereli a gondolkodásomat. Azt írja, hogy „Az MSZP valóban nem nézett szembe elvárható mélységben saját kormányzása vállalandó és hibás elemeivel, és úgy istenigazából nem szálazta szét ezeket.” A fogalmazásmód nemcsak önkritikus, hanem megszépítő is.

Mintegy 300 oldalnyi idézetet gyűjtöttem össze arról, hogy 1989 ősze óta a szocialista politikusok mit mondtak a pártjukról. Végig is böngésztem, amit a 2010-es „történelmi” vereség után kifejtettek. Hárman szorgalmazták a kudarchoz vezető okok feltárását. Gráf József volt mezőgazdasági miniszter, aki rövid ideig az elnökség tagja is volt, és azért szállt ki belőle, mert rájött, hogy a széthúzó MSZP nem képes pártként viselkedni. Továbbá két történész: Földes György, a választmány volt elnöke és Balogh András, a párt volt elnökhelyettese. Ők már a szakmájuk miatt is érdekeltek lettek volna a közelmúlt (a 2002-2010 közti kormányzás) alapos értékelésében. Vajon hol vannak manapság? Visszavonultak, a politika fő áramlatából kisodródtak.

Azt vettem észre, hogy akik épp irányították az MSZP-t, udvariasan hárították el, szerelték le a visszanézés lehetőségét. Köztük Lendvai Ildikó is, aki 2010. április 17-én ezt mondta a Népszava munkatársának: „Annak nincs értelme, hogy az MSZP elkenje saját hibáit, de annak sincs, hogy önelemzés helyett önmarcangolást végezzen.” Vezető társaihoz hasonlóan az „önvédelmi immunrendszer” elgyengülésére, meghibásodására hivatkozott. A hivatalban lévő szocialista politikusok mindig elismerték, hogy szükség volna a bukáshoz vezető okok elemzésére, mindazonáltal azzal odázták el az „önmarcangolást”, hogy előttük tornyosul egy-egy akadály. Hol az önkormányzati, hol egy időközi, hol az uniós parlamenti választás.

Igen ám, de ha nem érdemes nyilvánosságra hozni az „elvárható mélységű elemzést”, az „istenigazából” való „szétszálazást”, akkor elkészíteni sem érdemes. Az a fránya szembenézés így halasztódott hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre. Most pedig előttünk rogyadozik egy párt összesen 12 évnyi kormányzás erényeivel és hibáival, szellemileg és szervezetileg kiürülve, anyagilag ellehetetlenülve. Még szerencse, hogy a vezetői szerint készen áll a kormány-, sőt a rendszerváltásra is. 

3 komment

Médianapló - Melyik a legnagyobb példányszámú politikai napilap?

2018. január 13. 10:49 - Zöldi László

Tegnap egy rádióműsorban az egyik névtelen betelefonáló a Népszavát vélte a legnagyobb példányszámúnak. Vajon mire alapozta? Idestova egyéves a megállapítás. Németh Péter, a Népszava akkori főszerkesztője 2017. január 25-én az ATV stúdiójában fejtegette, hogy „18 ezer eladott példánnyal a legnagyobb példányszámú politikai napilap vagyunk”.

Kijelentése termékeny talajra hullott, mert a 2017. november 9-i számban közölte a szerkesztőség, hogy a Népszava 19986 átlagpéldányával megelőzte a 14046-os Magyar Nemzetet, ezzel „az ország legnagyobb példányszámban értékesített politikai napilapja”. A névtelen szerző hozzáfűzte, hogy bezzeg a kormányközeli napilapok felmarkolják az állami hirdetéseket, bár oly csekély példányban jutnak el az olvasókhoz, hogy nem merik magukat auditáltatni (független szakemberekkel hitelesíttetni). Nem csodálkoznék, ha mégis kiderülne, hogy a Magyar Idők és a Magyar Hírlap példányszáma együttesen nem éri el a Simicska-céghez tartozó Magyar Nemzetét.

A Népszava föllendülésében szerepet játszott a Népszabadság 2016. október 8-i megszüntetése. Ebből azonban korántsem következik, hogy a legnagyobb példányszámú politikai napilap volna. Kettősség jellemezte ugyanis a napilap-piacot. Az országos újságok politikailag tömbösödöttnek hatottak. Kötődtek világnézeti értékrendhez, sőt olykor párthoz is, ezért leginkább azok olvasták őket, akik ama értékrendhez-párthoz sorolták magukat. S mert megosztják a potenciális olvasókat, a rendszerváltás óta elvesztették a példányszámuk kilenctizedét. (A Népszabadság például így jutott el az 1990-es 385 ezertől a 37 ezer példányig.)

A megyei lapokat a rendszerváltás óta azért nem tekintettük politikailag tömbösödöttnek, mert a külföldi tulajdonosok igyekeztek távol tartani őket a magyar belpolitikától. Így aztán a példányszámuknak „csak” a felét vesztették el. (A győri Kisalföld 100-ról esett vissza 53 ezer példányra.) A legutóbbi másfél évben kerültek a kormány befolyási övezetébe, és óhatatlanul átléptek a politikai kategóriába. Íme, a lekerekített példányszámuk: Kisalföld (53 ezer), Vas Népe (35), Zalai Hírlap (34), Kelet-Magyarország (33), Délmagyarország (31), Észak-Magyarország (30), Hajdú-bihari Napló (28), Napló (27), Fejér Megyei Hírlap (26).

A politikai napilapok mezőnyében tizedik a Népszava nem egészen 20 ezer példánnyal. Mindazonáltal elismerésre méltó, hogy a Népszabadság megszüntetése óta megkétszerezte a példányszámát.             

6 komment

Médianapló - Galambok a háborúban

2018. január 12. 11:51 - Zöldi László

A tévében láttam egy médiatörténeti szempontból érdekes filmet Az elveszett zászlóalj (eredetiben The Lost Battalion) címmel. Az első világháború utolsó napjaiban egy amerikai zászlóalj a német frontvonal kellős közepére szorult. Ha szétmorzsolják, tovább tart a háború, ha minden áron kitart, a németek maradék harci kedve is elillan. S mert létkérdés a kapcsolat, a körülzárt katonák igyekeztek kommunikálni a vezérkarral.

Már használták ugyan a vezetékes rádiót, de sebezhető pontjuk épp a vezeték, amelyet a németek szétlőttek, és a terepre kiküldött híradósokat is megölték. A fakalitkából ekkor kerültek elő a rádió helyesítésére szánt postagalambok. Az egyik, bizonyos Cher Ami, lábán az üzenettel eljutott a vezérkarhoz, bár az egyik szemét kilőtték a németek, az üzenetet tartalmazó kapszulát pedig csupán egy ín tartotta a sérült lábán. Gazdái azzal jutalmazták, hogy megkapta a legmagasabb katonai kitüntetést, a Croix de Guerre-t. 1919. június 13-án bekövetkezett halála után pedig preparálták, azóta teljes életnagyságban látható a nemzeti történeti múzeumban.

1917-ben az amerikaiak épp időben léptek a háborúba ahhoz, hogy Németország és szövetségesei - köztük Magyarország is - vereséget szenvedjenek. Ahhoz viszont túl későn, hogy kiaknázhassák a rádiózásban rejlő katonai lehetőségeket. Úgy szabadultak meg a felhalmozott raktárkészlettől, hogy a tengeren túli áramtermelő cégek fantáziát láttak a nyilvánosságnak szánt rádióműsorokban. A médiatörténet ellentmondása, hogy a katonai kísérletek miatt sokáig talonba helyezett civil rádiók így győzték le a háborút megnyerő katonákat. Akikre egyébként a második világháborúban is rájárt a rúd.

Akkor már vezeték nélküli rádiókkal tartották a kapcsolatot. Az adó-vevő készülékek azonban hiába működtek kifogástalanul a száraz afrikai hadszíntéren, csődöt mondtak az esős Hollandiában. A nyugati szövetségesek néhány ezer ejtőernyőst dobtak le a rajnai hidak elfoglalására, ám a működésképtelen készülékek miatt megszakadt a kapcsolat a vezérkarral. A híradósok ekkor engedték ki szárnyas beosztottjaikat a fakalitkából. Az egyik, Orániai Vilmos négy óra alatt juttatta el a lábához erősített üzenetet a 420 kilométernyire lévő amerikai-angol vezérkarhoz. Ezzel megmentette a körülzárt ejtőernyősök életét.

Sebeit meggyógyították, sőt a háborús hősök számára alapított Viktória keresztjét is megkapta - három katonaló, tizennyolc katonakutya és harminchét katonagalamb társaságában.     

Szólj hozzá!

Médianapló - Az MSZP kovász-e még az ellenzéki együttműködésben?

2018. január 11. 10:44 - Zöldi László

Együtt jártunk egyetemre, egy időben kerültünk a fővárosba, ugyanazokban a szerkesztőségekben dolgoztunk, együtt jártunk a debreceni Loki budapesti mérkőzéseire, ugyanabban az évben mentünk nyugdíjba. Aztán ő háromezer kilométernyire költözött, és onnan rótta föl, hogy túl gyakran foglalkozom az MSZP kommunikációs ügyetlenségeivel. Lehet, hogy igaza van, az alkalmakat azonban nem én teremtem, hanem a politikai valóság.

Tegnap este például a szocialisták két vezetője ugyanazt mondta. Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, az MSZP újdonsült miniszterelnök-jelöltje egy tévéműsorban kereste a szövetségeseket, mondván: „Az ajtóm mindenki előtt nyitva áll.” A választási kampány másik arca, a szocialisták budapesti szervezetét vezető Kunhalmi Ágnes pedig ezt fejtegette: „A kapunk mindenki előtt nyitva van.”  Ismerős mondat. A korábbi miniszterelnök-jelölt, Botka László 2017 elején bejelentette, hogy végiglátogatja a „demokratikus ellenzéki pártokat”, vagy legalábbis fölveszi velük a kapcsolatot. Aztán egyiket sem látogatta meg, egyik pártelnöknek sem telefonált, inkább azt mondta, hogy az ajtaja mindenki előtt nyitva áll.

Rosszul mérte föl a politikai helyzetet. Nem vette észre, hogy az MSZP lefutó márka. A potenciális szövetségesek már nem kezelik nagy pártként, Orbán Viktor kihívójaként; a diktátummal felérő invitálás helyett legföljebb azt fogadják el, ha a szocialisták belesimulnak a nehezen kibontakozó ellenzéki együttműködésbe. Botka László vesszőfutása október 2-án torkollott lemondásba. Utódja, a más pártból érkezett Karácsony Gergely és az MSZP-kampány másik arca, Kunhalmi Ágnes őszintébb politikusnak tűnik fel. Ők már nem kecsegtetik lehetséges partnereiket látogatással vagy telefonhívással, ők csupán nyitott ajtóval-kapuval várják a jelentkezésüket.

Viselkedésük rímel a Botkáéra, bár a mondandójukat szelídebben adják elő. Nem törnék pálcát fölöttük, csupán azt firtatom, hogy szembenéztek-e a helyzettel. Vajon Botka László lemondása óta visszafényesedett-e a szocialista márka patinája? Vajon a közvélemény-kutatások szerint nagyobb pártnak fest-é az MSZP? Vajon az elfuserált kísérletnél jobban vonzza-e a szövetségeseket? A kérdésekre a közelgő országgyűlési választáson kapunk majd választ. Addig is békén hagynám a szocialistákat, félő azonban, hogy az ügyetlen kommunikációjukkal megint alkalmat teremtenek a nyilvános tűnődésre.             

4 komment

Médianapló - A magyar sajtó mennyire kritikus Orbánnal szemben?

2018. január 10. 11:02 - Zöldi László

Miniszterelnökünk a múlt héten Bajorországban járt. A szövetségi tartományt uraló CSU-politikusokkal találkozott, és a tárgyalások szünetében interjút adott a Bild című újságnak, amely 9 millió olvasóhoz jut el. A beszélgetésből leginkább azt idézték itthon, hogy Orbán Viktor beharangozta „a muzulmán inváziót”. Elsikkadt azonban egy mondata, miszerint „A magyar sajtó 80 százalékban magántulajdonban van, és egy jelentős része erősen kritikus a magyar kormánnyal szemben.”

A kormányfőnk nem tud németül, az interjút valószínűleg angolul készítette vele a Bild munkatársa. Ezt fordították németre a szerkesztőségben, majd németből magyarra az MTI-ben. Megnéztem a Miniszterelnök.hu-n is, amely jelezte, hogy szintén a Magyar Távirati Iroda közleményéből dolgozik. A többszöri áttétel nyomán elképzelhető a torzítás, ezért tűnődöm azon, hogy Orbán honnan vette a nyolcvanas számot. Ilyen arányt nem ismerek, ettől persze még létezhet. A kormányzat milliárdokból stafírozta ki a Nézőpont Intézetet, nem zárom ki tehát ama lehetőséget, hogy a 80 százalék korántsem a politikusi nagyotmondás eredménye. De vajon mit bizonyít?

A nevezetes G-nap, 2015. február 6-a után törés következett be Orbán Viktor médiapolitikájában. Gazdasági háttérembere, Simicska Lajos szakított vele, és a magántulajdonába ügyeskedett médiabirodalom kivált a kormányzat befolyási övezetéből. Nehéz fölbecsülni, hogy ez hány százaléknyi veszteséget jelentett, a fejleményekből azonban kikövetkeztethető, hogy Orbánék arra jutottak: nem szabad egy kézbe összpontosítani a kormányhoz húzó médiumokat, mert válság esetén akár el is távolodhatnak tőle. Ekkor vették igénybe három bizalmi ember közreműködését. A Mészáros Lőrinc, Andy Vajna és Heinrich Pecina nevéhez kötődő médiahálózatok kétségkívül magántulajdonban vannak, de azok sem tévednek, akik szerint államosították őket. Szervezetileg még nem kacsolódtak össze, tartalmilag viszont már ugyanazt a nótát fújják. 

A magyar kormányt „erős” kritikával illető médiumokat pedig kevésbé vélem eszköztelennek, mint a nyilvánosság fórumait ügyetlenül használó ellenzéki pártok, de a közvéleményre gyakorolt hatásukat se túloznám el. Leginkább azokat érik el, akiknek van pénzük és idejük több forrásból tájékozódni. Kár, hogy az igényes választópolgárok nem alkotnak kritikus tömeget. Ezzel magyarázható, hogy erős fenntartással fogadom Orbán Viktor angolból németre, majd németből magyarra fordított mondatának igazságtartalmát.        

2 komment

Médianapló - Bangóné járt-e már Csepelen és Soroksáron?

2018. január 09. 11:03 - Zöldi László

Tegnap délután az MSZP elnöksége úgy döntött, hogy Bangóné Borbély Ildikót ráindítja az Együtt országgyűlési képviselőjelöltjére. Hagyott némi kiskaput, de a nyilvánosság fórumain megszólaltatott politikusai túl élesen fogalmaztak ahhoz, hogy a viszony még inkább elmérgesedjen a két ellenzéki párt között. A vitában sok érv hangzott el, az egyik azonban mintha elsikkadt volna.

Az említett választókörzetet jelenleg olyan politikus képviseli a parlamentben, aki 2014-ben legyőzte a tősgyökeres csepeli Németh Szilárdot. Szabó Szabolcs másfél évtizede él Csepelen, hasznosan dolgozott az országgyűlésben, művelt, tájékozott, bő szókincsű, rokonszenves értelmiségi. Megérdemelné, hogy ismét fölvehesse a harcot a Fidesz bumfordi megmondó-emberével. Ha Csepelen vagy Soroksáron laknék, szívesen szavaznék rá. Bangóné hasonlóképpen középkorú, a szociális érzéke jelentős, a szókincse jelentéktelen - inkább érzelmileg politizáló hölgy. Nincs bajom vele azon kívül, hogy számára idegen terepen mozogna, ha csakugyan ráindítanák szintén ellenzéki képviselőtársára.

Nádudvari, bár tágabb értelemben püspökladányinak is vallhatja magát. Sok szálon kötődik Debrecenhez, ahol öt évet töltöttem az egyetemen, és ismerem a vonzáskörzetét. Nem lepődtem volna meg, ha a rokonszenves szociális gondozónőt az MSZP Kósa Lajos ellen indította volna. Nem nyert volna ugyan a volt debreceni polgármester ellen, de ismertsége révén legalább borsot törhetett volna a Fidesz-politikus orra alá. Őt azonban Csepelre és Soroksárra küldené a pártja, amely egyébként egy tősgyökeres budapestit, az MSZP nőtagozatának vezetőjét, Gurmai Zitát indítja Kósa Lajos ellen.

Azon tűnődöm, hogy a kiskunmajsai Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti szervezetének elnöke mennyire ismeri a pestszentimrei-pestszentlőrinci körzetet. 2014-ben a rá indított ellenzéki képviselőjelölt miatt 56 szavazattal kapott ki a kormánypárti jelölttől, azóta bizonyára még otthonosabban mozog a dél-pesti közegben. Nemrégiben azt olvastam, hogy a Demokratikus Koalíció ellene indítaná a karcagi születésű és a Nagykunságban járatos Vadai Ágnest, akit először Esztergomban versenyeztetett volna pártja a 2018-as mandátumért.

Vajon az ellenzéki pártok csakugyan meg akarják-e verni a Fideszt, ha politikusaikat a szűkebb pátriájuk helyett tőlük idegen terepen küldik harcba az ellenzéki pártok bennszülött (vagy régóta ott élő) politikusai ellen?      

27 komment