Médianapló

Médianapló - Ki- vagy beteljesedett a megyei napilapok sorsa?

2017. szeptember 26. 09:59 - Zöldi László

Hír a reggeli újságból: „Engedélyezték Vajna terjeszkedését”. A nyolc és félsornyi szövegből kiderül, hogy a Gazdasági Versenyhivatal áldását adta egy üzletre. Andy Vajna volt amerikai producer, jelenleg a magyar filmek miniszteri biztosa, a hazai kaszinók koronázatlan királya végre kiteljesítheti média-portfólióját: a tv2 és a Rádió1 után átveheti az irányítást a Lapcom nevű cég fölött is. Ez utóbbi három újságot jelent: a Bors című országos terjesztésű bulvárlapot, a győri Kisalföldet és a szegedi Délmagyarországot.

Beteljesedett a megyei sajtó sorsa, mind a tizennyolc napilap Orbán Viktorhoz közel álló vállalkozók kezére jutott. A miniszterelnök lett az ország főszerkesztője. De maradjunk Vajnánál! A három újság 140 ezer példányban jelenik meg, és 650 ezer olvasóhoz jut el - közülük 170 ezren az online kiadásokat szokták böngészni. A győri napilap a maga 54336-os átlag-példányszámával a legolvasottabb közéleti újság, a szegedi pedig (33086) a legrégebbi vidéki, mert 1910 óta jelenik meg. A Kisalföld az egyik legiparosodottabb régiót éri el, a Délmagyar munkatársi gárdáját a patinás szegedi egyetem „termelte ki”.

A Gazdasági Versenyhivatal tegnap úgy engedte át a három napilapot a politikai hatalom bizalmi emberének, hogy szembe került önmagával. Korábban ugyanis két esetben tiltotta az üzletelést. Ha a vásárló a médiapiac egyik ágazatában, például a papír alapú sajtóban döntő hányadra tett volna szert, és óhatatlanul szűkítette volna az állampolgárok tájékozódási lehetőségeit. Továbbá ha a vásárló a médiában (újságból, rádióból és televízióból) portfóliót hozott volna létre. A kormány közeli vállalkozóknak, Andy Vajnának, Heinrich Pecinának és Mészáros Lőrincnek, akik megosztották egymás közt a megyei napilapokat, mindkét tilalmi zónát sikerült áthágni. (A digitális portálokat azért nem soroltam fel, mert a jelentőségüket még nem ismerte föl a miniszterelnök.)  

Ma reggel átnéztem a Kisalföld és a Délmagyarország online kiadását. Egyikből sem derült ki a tulajdonosváltás, a vélemény-műfaj elenyészése azonban már sejtet valamit. A győri újság utolsó jegyzete szeptember 22-én, négy nappal ezelőtt látott napvilágot, és az Ausztriában bevezetett burkatilalomról szól. A szegedi jegyzetíró pedig mai dátummal a városban vészes uszodahiányról értekezik a kisfia ürügyén. A vélemény még nem veszett ki, de már kerüli a politikai állásfoglalást.  

Szólj hozzá!

Médianapló - Miért háborúznak az újságírók?

2017. szeptember 25. 10:39 - Zöldi László

Az unalomba fulladt újságíró szövetségek szakmai vitáit pótolja a Facebook. Szombathy Pál, a liberális Magyar Hírlap utolsó főszerkesztője tegnap fölírta az üzenőfalára: „Az újságírás itt és most a politika folytatása más eszközökkel.” Utalt Clausewitz híres mondására, megjegyzéséből parázs vita kerekedett. Leginkább szakmabeliek szóltak hozzá, közülük Székely Ferenc álláspontja maradt meg az emlékezetemben. A Magyar Televízió hajdani főszerkesztője más nézőpontból közelítette meg a világhírű hadtudós örökbecsű megállapítását. Szerinte nálunk úgy alakult a helyzet, hogy „1988-tól a politika volt az újságírás folytatása más eszközökkel.”

A két állítás nem cáfolja egymást. Azt a folyamatot érzékelteti, a lefelé menő spirált vázolja fel, amelyben a puha diktatúra rendszerváltó újságírásából a kemény demokrácia pártszolgálatos újságírása lett. A lényeg pedig az, hogy a politika és az újságírás egymásba szövődik. De vajon mit is mondott Carl von Clausewitz? A XIX. századi porosz katonatiszt ezt fejtegette: „Der Krieg ist eine blosse Fortsetzung der Politik mit anderen Mitteln.” Majdnem azt mondta tehát, amit magyarul tulajdonítunk neki: „A háború a politika folytatása más eszközökkel.” Mindössze azzal a fránya bloss-szal kéne kezdeni valamit.

Azt jelenti, hogy csupasz, pőre, átvitt értelemben leplezetlen. Úgy értelmezem, hogy amikor már nem lehet (vagy az ellenlábasok nem akarnak) egyezkedni, jön a nyílt, tagadhatatlan, vitathatatlan erődemonstráció, olykor milliónyi áldozattal. Ha igaza van Szombathy Palinak, akkor az újságírás már nem az eszmecsere mestersége, hanem a frontszolgálatos propagandisták szuronyrohama. Azok a magyar újságírók, akik már vagy még nem a pártszolgálatban élik ki magukat, a frontszolgálat szelídebb válfaját művelik. Haditudósítónak nevezném őket. A férfiak hajlamosak a nyilvánosság fórumain, például a televízió képernyőjén egyenruha-utánzatokban, porosan és borostásan megjelenni, durva szavakat használni, mindazonáltal igyekeznek pártatlanul beszámolni a háborús fejleményekről.

Egy fokkal jobb a helyzet, amióta feltűntek köztük az újságírónők. A tévétársaságok célja ugyanis az, hogy a dauerolt hajú, választékosan öltöző, a csúnya szavakat kerülő és kompromisszumra hajló hölgyek révén humanizálják, elviselhetővé tegyék a kommunikációs háború, vagyis a karaktergyilkosságok embertelenségét. De ha a nők képesebbek a megegyezésre, vajon mi szükség van a politikai erődemonstrációra és a rengeteg áldozatra?        

Szólj hozzá!

Médianapló - Botka vetélkedhet-e Lengyel Lászlóval és TGM-mel a hétvégi Népszavában?

2017. szeptember 24. 10:24 - Zöldi László

A napilapok közül a Magyar Nemzet őrzi az elsőségét. Szombati melléklete a legérdekesebb, legkulturáltabb, legjobban szerkesztett. A Magyar Időket furcsa kettősség jellemzi. A fő laptest kiszolgálja a kormányt, a melléklet viszont értékeket is tartalmaz. A Népszava pedig tegnap jutott el arra a szintre, hogy a másik két melléklettel együtt emlegethessük. Három reprezentatív írást emelnék ki belőle.

A fő laptestben található a publicisztikai rovat, amelynek második oldalán szombatonként Lendvai Ildikó háromhasábos cikke szokott megjelenni. Az MSZP volt elnöke nyugdíjasként átképezte magát publicistává, és a legjobban író szocialista politikus lett belőle. Kár, hogy megtört a lendülete, nemrégiben ugyanis helyette Molnár Gyula cikkét jelentette meg a szerkesztőség. Most meg Botka László okfejtése látott helyette napvilágot. Az MSZP két jelenlegi vezetője közül egyik sem ír jól. Vannak értelmes gondolataik, de nincsenek megjegyezhető mondataik. Miattuk kár más napra száműzni a Népszavában szívesen publikáló volt pártelnököt.

Ráadásul Botka Lászlónak tegnap a mellékletben megjelenő Lengyel Lászlóval és Tamás Gáspár Miklóssal kellett versenyeznie az olvasó figyelméért. A közgazdász-politológusról úgy hírlik, hogy a szegedi polgármester tanácsadója. Ha így van, akkor kínos, hogy publicisztikája sokkal színvonalasabb, mint a szocialista miniszterelnök-jelölté. Mindazonáltal eszmefuttatásán ellentmondás húzódik végig. Az első harmadban mintha elhatárolódna a politikustól, később pedig többes szám első személyben fejti ki, hogy az ellenzéknek mit kéne csinálnia, ha a győzelem reményében akarja fölvenni a harcot Orbánékkal. Mi így, mi úgy, mi amúgy. De ki az a mi? Botka és köre vagy a Botkától távolódó értelmiségiek?

Tamás Gáspár Miklós eljátszik a gondolattal, hogy mi lenne, ha a demokratikus ellenzék pártjai mégis legyőznék Orbánékat. A filozófus okfejtése izgalmas, ám kétségbe is ejt. Logikusan vezeti le, hogy a Jobbik nélküli ellenzéknek könnyebb lesz jövő tavasszal veszíteni, mint vállalni a hatalomban megtollasodott és sokkal egységesebb majdani ellenzékkel vívandó összecsapásokat. A Népszava meglepően tartalmas tegnapi számából végül is azt a következtetést vontam le, hogy egy politikusnak föl kell kötnie a fehérneműjét, ha egy szintre akar kerülni azokkal az értelmiségiekkel, akikkel a hétvégi újságban együtt jelenik meg.       

1 komment

Médianapló - Orbán erőforrás-e még, vagy már tehertétel?

2017. szeptember 23. 11:04 - Zöldi László

Ebben a hónapban háromszor is tűnődtem a miniszterelnök kommunikációjáról. Talán azért, mert a hivatalos honlapjáról kiderült, hogy az eddig eltelt három hétben beszélt a pécsi egyetem 650. évfordulóján, a 250 ezredik Széchenyi-kártya átadásán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségében, Oláh György Nobel-díjas vegyész temetésén, a Béres-gyógyszergyár részlegavatásán. És persze az országgyűlésben meg a Magyar Rádió péntek reggeli műsorában is. 

A három bejegyzést 45520-an olvasták, ami arra utal, hogy a miniszterelnök még érdeklődést vált ki a netezőkből. A kommentek azonban már azt sejtetik, mintha a megítélése változóban volna. A 124 hozzászólásból 59 átkozta, becsmérelte, csepülte, gyalázta, korholta, leszólta, mocskolta, nyüstölte, ócsárolta, pocskondiázta, szapulta, szidalmazta. A kommentelők vérmérséklete különböző, ám indulatuk egy irányba hat. Lehet erre azt mondani, hogy olyan helyen közlöm a Médianaplót, ahol túlnyomórészt azok böngészik a világhálót, akik nem rajonganak Orbán Viktorért. Csakhogy a kommentelők álneve ismerős a korábbi hónapokból is, amikor visszafogottabban értékelték a miniszterelnök megnyilvánulásait. Sőt, olyanok is akadnak, akik az év elején még dicsérték.

Keresem a jelenség okát. Arra jutottam, hogy hasonlít arra, amit a közvélemény-kutatók imigyen fogalmaztak meg: miközben sok értelmiségi elfordult a Fidesztől, mégsem csökkent a kormánypárt tábora, mert a lebutított üzenetek révén legalább annyi hívőre tett szert a kevésbé tudatos állampolgárok köréből. Van persze némi különbség az értelmiségiek és a kommentelők között. Az utóbbiak nem föltétlenül az iskolázottak közül kerülnek ki, érzelmeiket keresetlen módon fogalmazzák meg. Felületesek is, és csak álnév mögé bújva merik kifejezni a véleményüket, politikai aktivitásukat azonban nem vonnám kétségbe. Ők a jövő tavasszal biztosan elmennek szavazni.

Ha a Fidesz boszorkánykonyháján kuktáskodnék, azt firtatnám, hogy érdemes-é nyakra-főre szerepeltetni az ország legtapasztaltabb politikusát. Vajon hozza vagy viszi-e a szavazatokat, akit három évtized alatt mintha elkoptatott volna a mindenkori helyzethez alkalmazkodás (a köpönyegforgatás), a tokaji szőlőbirtok és a papa bányái körüli botrány, a felcsúti stadion és kisvasút, Mészáros Lőrinc és a Ráhel lábán álló vő? Egyszóval mindaz, ami egyre inkább borzolja a kétségkívül csúnyán beszélő kommentelők kedélyét, és kezd nemkívánatos rendszerré összeállni a tudatukban.            

23 komment

Médianapló - Putyin díszdoktor vagy díszpolgár lesz-e a debreceni egyetemen?

2017. szeptember 22. 10:36 - Zöldi László

A legutóbbi negyedévben a Népszavából naponta 19457 példány kelt el. Idestova egy éve, a Népszabadság megszüntetésekor még 11 ezer körül volt a példányszáma. Az immár egyedüli baloldali napilap sorsa a környékünkön abban nyilvánul meg, hogy a kézbesítő, akivel reggelenként együtt kávézunk az éjjel-nappali vegyesboltban, a korábbi három példány helyett ötöt ad el.

A fejlődésre van egy másik mutató is, a tőkéhez jutott szerkesztőség kezd kitörni a fővárosi kalitkából. E rovatban többször is szóba hoztam, hogy a Fidesz-kézbe került megyei lapoktól kirúgták a legjobb újságírókat, és érdemes volna őket foglalkoztatni. A Népszava szerkesztői talán hallgattak rám, vagy tőlem függetlenül is ugyanezt a következtetést vonták le, mert a Népszabadság tudósítói hálózatából átvett Boda András, Doros Judit, Ungár Tamás mellett igénybe veszik a siófoki Fónai Imre és a kaposvári Vas András helyismeretét is. A mai számban például Doros Judit a címoldalon számolt be a debreceni botrányról.

Az egyetemi rektor tegnap tetemre hívta azokat az oktatókat, akik tiltakoztak Putyin elnök kitüntetése ellen. A tudósító élménybeszámolója átment a harmadik oldalra is, ahol ama épület fényképe fogadja az olvasót, amelynek falai között fél évtizedet töltöttem. De hogy mi miatt tiltakozott néhány tanszék, az nem igazán derül ki a szövegből. Putyin díszpolgári címével kezdődik, a díszdoktorságával folytatódik, a harmadik oldalon alcímben olvasható az orosz államfő díszpolgársága, aztán még egyszer, majd megint jön a díszdoktorság, végül pedig kétszer is a díszpolgári cím. Az arány 5:2 a díszpolgár javára.

Doros kolleginával együtt olyan szakmát művelünk, amelyben minden tévedésünket nyilvánosan követjük el. Amikor a Médianaplóba Putyin kitüntetéséről írtam, én is a diszdoktorságáról tűnődtem, mert abból indultam ki, hogy díszpolgárságot inkább település szokott adni. Tévedésemre néhány perc múlva rájöttem, és a digitális bejegyzést úgy pontosítottam, hogy az olvasók semmit sem vettek észre. A különbség azonban az, hogy nekem nincs szerkesztőm, aki észrevenné a pontatlanságot, a Népszava munkatársának viszont van.

A patinás újság sokáig olyan szegény volt, hogy rosszul fizetett szerkesztői nem ügyeltek a részletekre. De most már akár meg is engedhették volna maguknak, hogy azt a két fránya díszdoktorságot díszpolgárságra javítsák.                      

8 komment

Médianapló - Bulcsu a sajtóban

2017. szeptember 21. 10:11 - Zöldi László

Idestova két évtizede gólyatábort szerveztünk a Balaton partjára. A szegedi egyetem Kispestre kihelyezett tagozatára fölvett diákokat láttuk vendégül a fonyódtelepi úttörőtáborban. Szórakoztatásukra a menő Kispál és a Borzot hívtuk meg. Akkor döbbentem rá, hogy Lovasi Andrásék olyasmit művelnek, ami több a puszta szórakoztatásnál. Tegnap egy tartalmas Index-interjúban azt fejtegette az immár ötvenéves rocker, hogy „A popzene olyan, mint az irodalomban az újságírás.” A hasonlat első felét nem merném értelmezni, a másodikról viszont van véleményem.

A minap több mint húszévnyi késéssel kaptam egy csomagot. A volt feleségem rendet teremtett a házi könyvtárban, és elküldte a nekem dedikált köteteket. Leginkább az Írók, színészek, börtönök című interjúválogatásnak örültem. Bertha Bulcsu beszélgetett például Csurka Istvánnal, Darvas Ivánnal, Eörsi Istvánnal, Göncz Árpáddal, Mensáros Lászlóval, Nagy Attilával. Bizonyára nem véletlen, hogy a karcsú könyvet Végh Antal adta ki, aki 1956 után maga is megjárta a kistarcsai internálótábort. Most pedig, miközben olvasom az interjúkat, hallom a hangjukat. Gondoztam a kézirataikat, hallottam az önálló estjeiket, néztem a filmjeiket, amelyekről írtam is.

Beszélgetőpartnerük tíz évvel volt idősebb nálam. Tudomásul vettem, hogy Bulcsu a második u-t ékezet nélkül írta, és nem engedtem, hogy a szerkesztőségben bárki is átírja egyen magyarra az előszeretettel használt dunántúli tájszavait. A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben ő volt a legegyénibb hangú közíró - a legirodalmibb újságíró és a legújságírósabb író. Azért kedveltem, mert az interjúalanyaival addig ismerkedett, amíg el nem találta a hangvételüket. Ha újra kiolvasom az egyéni hangokban bővelkedő kötetet, a B betűnél helyezem majd el, az 1972-es Meztelen a király, az 1973-as Írók műhelyében és az 1978-és Délutáni beszélgetések mögé.

Egyébként a kommunikáció szakos diákokról már az első szemináriumon kiderül, hogy újságíró lesz-é belőlük. Ha magukról írják a dolgozatot, ráadásul érdekesen, akkor nem érdemes erőltetniük az újságírást, mert író-költő lehet belőlük. Ha viszont észrevesznek valamit a körülöttük lévő valóságból, ráadásul ügyesen szólaltatnak meg valakit, érdemes próbálkozniuk az újságírás mesterségével. Abból lesz az újságírás művésze, aki megtalálja a maga hangját, és képes másokat is a hangvételükkel jellemezni. Mint például Bertha Bulcsu, a literátus újságíró. Vagy inkább a zsurnaliszta író.

1 komment

Médianapló - Orbán tényleg Felcsúton született?

2017. szeptember 20. 10:57 - Zöldi László

A tegnap eseménye volt, hogy az Európai Parlament költségvetési bizottsága tiszteletét tette Felcsúton. Munkatársai ellenőrizték ama híres kisvasutat, amely az unió pénzéből pöfög. Még nem ismerjük a véleményüket, az viszont már tudható, hogy a látogatásukra fölkészültek-e a nyilvánosság fórumai. Vannak ugyanis olyan újságírók, akik érzelemmel viszonyulnak Orbán Viktorhoz. Szeretik vagy utálják, annak azonban elfelejtettek utánanézni, vajon hol született.

Beérték a kézenfekvő magyarázattal, hogy a miniszterelnök nyilván azért kupálta ki Felcsútot néhány tízmilliárd forintból, mert a szülőfaluja. Ezúttal mégse őket korholnám. Dicsérem inkább azokat, akik belenéztek a lexikonokba. Például a népszavás Boda András épp úgy Orbán falujáról írt a felcsúti látogatás ürügyén, mint ahogy Farkasházy Tivadar a miniszterelnök falujáról beszélt egy tévéműsorban, sőt a 24.hu magát meg nem nevező munkatársa is megelégedett a falu kifejezéssel. S hogy a politikusok közül is megemlítsek valakit, az Együttből Szigetvári Viktor szintén tudja már: Orbán nem Felcsúton született, csupán a falujának tekinti, ahová egyszer majd szívesen vonulna vissza.

A nyilvánosság első számú kedvezményezettje a felcsúti díszpolgárságról fejtegette a Fejér Megyei Hírlap 2001. december 10-i számában: „Egyre többet fogunk találkozni - nem titok, lassan költözködöm hazafelé.” Otthonának tekintette a nagy hírnévre vergődött települést, szülőfalujának mégsem nevezte. Talán mert ezt is mondta: „Alcsútról, vagyis olyan átlagos dunántúli faluból származom.” (168 Óra, 1992.06.09.) Meg ezt: „Ha az én gyerekkoromban ez a kormány lett volna hatalmon ilyen oktatáspolitikával, akkor én Alcsútdobozról Bicskéig sem jutottam volna el, nemhogy Budapestig.” (Demokrata, 1997.06.12.)

S hogy teljes legyen a kép, a Képes 7 című hetilap 1989-es évfolyamában ezt válaszolta a pályakezdő politikus arra, hogy Székesfehérvárott született-é: „Nem. Alcsútdobozon. Aztán Felcsútra kerültem, ott nőttem fel.” Most már csupán az a kérdés, vajon az ország első embere 1963. május 31-én csakugyan Alcsútdobozon jött-e a világra. Vagy ahogy a lexikonok írják, a vele vajúdó édesanyját beszállították a székesfehérvári kórházba? Nos, ez az a kérdés, amelyet a nyilvánosság szellemi restségben szenvedő képviselői föltehetnének maguknak. Ha már nyakra-főre értelmezik Orbán Viktor költséges kapcsolatát választott falujával, Felcsúttal.

41 komment

Médianapló - Orbán meg a kappanpánik és a szemöldökcsipesz

2017. szeptember 19. 10:37 - Zöldi László

Üdítő színfolt a közösségi oldalon Gábor György üzenőfala. A kitűnő vallástörténész a politikusok furcsa megnyilvánulásait kommentálja. Ha kiadó volnék, ajánlatot tennék neki, mert könyvéből kirajzolódna az a szellemi sivárság, amely a jelenlegi döntéshozóinkat jellemzi.

Hol van már Antall József, Boross Péter, Isépy Tamás, Pető Iván és Torgyán József műveltsége? Manapság azok uralják a terepet, akik az egyetemi padokból igazoltak át az országgyűlési székekbe, a parlament az első munkahelyük, és minden idegszálukkal arra törekednek, hogy az utolsó is legyen. Őket alázza meg Gábor György a műveltségelemektől hemzsegő glosszákkal. Néhány órája Orbán Viktor kapuzárás előtti pánikjáról értekezett. A korosodó miniszterelnök „libidójának” tulajdonította, hogy ha nem akarjuk befogadni a migránsokat, a brüsszeli bürokraták „megerőszakolnak és rákényszerítenek bennünket”. Majd a kormányfő „jópofizva buzizott egy kedélyeset”, „Vona Gábor vélt szexuális orientációjára célozgatván”.

Általában élvezettel olvasom a szellemes széljegyzeteket, most azonban tévedésben találtam az ország egyik legműveltebb állampolgárát. Az általa használt Torschlusspanik kifejezés ugyanis nem hozható összefüggésbe egy öregedő férfiú kappanpánikjával. Orbán Viktortól 350 oldalnyi, 300 ezer karakternyi megnyilvánulást gyűjtöttem, a breviárium mintegy 2500 mondatot tartalmaz. Közülük az egyik 1993. szeptember 22-éről való. Az akkor még csak 30 éves ellenzéki honatya Szegedre látogatott, és ezt fejtegette a Reggeli Délvilág című napilapban: „Európát sajnos nem tudjuk megerőszakolni, mert nagytestű, és mi kicsik vagyunk.” A tegnap elhangzott megerőszakolás idestova negyedszázada lappang tehát Orbán Viktor tudatában, csak akkor még nem ő lett volna a szenvedő fél. Libidónak ez is libidó, de aligha magyarázható a korosodó férfiak kappanpánikjával.

Ami Vona Gábor szexuális szokásait illeti, engem a politikusok derékon alul nem érdekelnek, csak nyakon felül. A rá vonatkozó orbáni jellemzés - „A kormányzáshoz komolyabb eszközökre van szükség, mint egy szemöldökcsipesz.” - épp azt sejteti, hogy milyen könnyű tévedni. Föl sem ötlött, hogy a miniszterelnök tegnap egyik férfitársára utalt. Azon tűnődtem inkább, hogy miért bántja Szél Bernadettet, az LMP társelnökét. Lám, helytelenül föltételeztem, hogy e macsó megjegyzéssel a frissiben megválasztott miniszterelnök-jelöltet, egyik lehetséges kihívóját próbálta nevetségessé tenni. A másikat akarta.         

28 komment

Médianapló - Botka vagy Gyurcsány?

2017. szeptember 18. 09:55 - Zöldi László

A Médianapló egyik olvasója 2017. szeptember 9-én, 15 óra 9 perc 16 másodperckor megrótt egy másik olvasót. Je suis chauve ezt firtatta: „Észrevette már, hogy ez a blog nem politikáról, hanem médiáról közöl gondolatokat, sokféle vonatkozásban?” Jól esett, hogy figyelmes olvasóm is van, illúzióim azonban nincsenek. Ha Botka László és Gyurcsány Ferenc kommunikációjáról tűnődöm, a legtöbb hozzászóló a maga politikai beidegződése szerint küld el melegebb éghajlatra. Ennek ellenére megpróbálom összevetni a két ellenzéki politikus legutóbbi megnyilvánulását.

Azért kezdem Gyurcsánnyal, mert a volt miniszterelnök szeptember 14-én jelent meg interjúval a Független Hírügynökség (FüHü) digitális felületén. Botkára utalva fejtette ki, hogy „Aki ellenzékben diktál, az kormányon is diktálna.” Ellenlábasa szeptember 16-án mondott beszédet az MSZP választmányi ülésén. A két műfaj mégis összehasonlítható, mert ha a szocialista miniszterelnök-jelölt beszédét a papír alapú sajtóba ültetnők át, épp úgy egy újságoldalnyi terjedelemben látna napvilágot, mint a volt kormányfő interjúja. Az eredmény az, hogy Gyurcsánytól tizenkét figyelemre méltó mondatot jegyeztem föl, Botkától viszont ötöt. Ezzel akár be is fejezhetném az okfejtést, de van itt más is.

Például az, hogy a jó retorikai képességű DK-politikus évek óta rögtönöz nyilvános fórumokon, noha olykor belepillant a jegyzeteibe. A szegedi polgármester pedig tegnapelőtt feltalálta a járkálva olvasás szokatlan műfaját. Ha nyilvános helyen olyan embert látunk, aki papírköteget tart a kezében, és séta közben hangosan olvassa a szöveget, furcsákat gondolunk róla. Szerencsére a szocialista politikus hamar visszamenekült a szónoki pult mögé, hogy szinte szótagolva olvassa föl a harmincfokos szögben elhelyezett beszédet, amelyből a Gyurcsány kormányzására is utaló mondatot vélem jellemzőnek: „Helyrehozzuk mindazt, amit az elmúlt tizenhat évben a politikusok elrontottak.”

Engesztelhetetlen, hajlíthatatlan, kérlelhetetlen, kibékíthetetlen álláspontját Szabó István kommentelő úgy foglalta össze a Facebook üzenőfalán, hogy „Botka meghirdette: aki nincs velünk, az ellenünk van.” Kérem az olvasókat, hogy eme értékítéletet ne tekintsék a véleményemnek. A cicaharcról még nem alakult ki a politikai felfogásom, az majd a szavazófülke magányában kristályosodik ki. Annyit azért elárulhatok, hogy olyan ellenzéki pártot választanék, amelyben nincsenek egymásnak nyilvánosan üzengető politikusok.       

26 komment

Médianapló - Neves bejegyzések

2017. szeptember 17. 12:28 - Zöldi László

Nincs rá ok, mégis kedvem kerekedett beszámolni a digitális címadásról. Mielőtt a szemináriumi beszélgetéseket kiegészítő Médianapló megírására adtam volna a fejem, a hagyományos címadás bűvkörében éltem. Szerzőként és szerkesztőként több ezer címet adtam magamnak és másoknak, majd’ minden lehetőséget sikerült kimeríteni. Ezt a gyakorlatot kellett elfelejteni, midőn a kétezres évek elején áttértem a digitális közlésre. Bármily szellemesek lettek volna a korábbi fantáziacímek, a világhálón elvesztették a jelentőségüket.

Akik kísérleteztünk a szakmailag talán nem jobb, de korszerűbb címadással, kezdtünk ráérezni a kereső optimalizációs módszerre. Lényegét a tanítványaimtól lestem el. Akadt olyan, aki tizenhét évesen került online szerkesztőségbe. Háta mögött kattogott az óra, és mutatta az olvasók érdeklődését vagy érdektelenségét a bejegyzése iránt. Akadt olyan is, aki diplomamunkáját a digitális címadásról írta. Hónapról hónapra megbeszélte velem a témát, és egyre többet okultam a szavaiból. Az írott és íratlan szabályokat igyekeztem elsajátítani, most pedig azon tűnődöm, vajon ezekből mennyit igazolt vissza a Médianaplót közvetítő Blog.hu egyik szolgáltatása.

A Top 10 a bejegyzések élmezőnyét tünteti föl. Az első Galambos Lajos bűnperéről szólt, és 34621 olvasó érdeklődését keltette föl, a tizedik Hosszú Katinka nemzetközi megnyilvánulását övezte 19636 kattintással. Már ebből levonható két következtetés. Az egyik az, hogy közismert emberek nevét érdemes beleszőni a címbe (Lagzi Lajcsi stiklijei, Katinka megint robbantott). A másik pedig az, hogy a politizálást kerülő híres emberek érdekesebbek a digitális térben böngészők számára, mint a politikából élők.

Ami az utóbbiakat illeti, közrefogják azért a celebeket. Második egy balul sikerült Kunhalmi-interjú értékelése.(Szegény szocikat az Ági is húzza) 34379 olvasóval, harmadik a magyar külügyminiszter goromba stílusát elemző okfejtés (Hány nyelven beszél Szijjártó Péter?, 34151). Feltűnt, hogy szinte teljhatalmú miniszterelnökünk az idő múlásával élről a negyedik helyre esett vissza (Ügynök volt-e Orbán Viktor?, 32151). Talán vigasztalja, hogy a maradék hat bejegyzés viszont tartalmazza a nevét, vagy utal rá.

Ezt rossz néven veheti örök ellenlábasa, Gyurcsány Ferenc, aki hónapról hónapra hátrébb csúszott, majd ki is szorult az első tízből. Illetve feltörekvő riválisa, Botka László, akinek egyelőre esélye sincs arra, hogy a legolvasottabb bejegyzések élmezőnyébe verekedje magát.            

Szólj hozzá!