Médianapló

Médianapló - A szocialisták mihez kezdjenek a közvélemény-kutatási adatokkal?

2017. november 18. 10:13 - Zöldi László

Az MSZP-nek sosem volt erőssége a könnyen megjegyezhető mondat. Politikusai közül mindössze ketten vésték be magukat a szállóigék legújabb kori történetébe: Kósáné Kovács Magda és Kovács László. Figyelemre méltó, hogy mindkét mondás eredete a homályba vész.

Kósáné Kovács Magdának tulajdonítjuk a „Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.” szállóigét. Nyakra-főre emlegetjük - mint a közéleti hitelesség magától értetődő megfogalmazását, holott az idézet lelőhelye nem található. Egyszer megkérdeztem a politikusnőt, aki azzal magyarázta a forrás bizonytalanságát, hogy egy szombat délelőtti rádióműsorban hangzott el. Kovács László valamivel jobban járt. Az MSZP elnökeként jegyezte meg több orra alá dugott mikrofon előtt, a 2002-es országgyűlési választás első fordulója után, április 7-én: „Nem közvélemény-kutatást, hanem választást akarunk nyerni.” A második forduló őt igazolta, azóta immár  klasszikussá nemesedett mondását szintén gyakran emlegetik.

Ezúttal például Molnár Zsolt a FüHü.hu (Független Hírügynökség) digitális felületén. Ezt fejtegette: „Egy korábbi szocialista vezetőt tudom idézni: nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni.” Nyilván azért nem nevezte meg Kovács Lászlót, mert ahhoz a számtalan mikrofon gazdái közül is meg kellett volna valamelyiket neveznie. Egyébként a tegnapi interjúalany óvatos duhaj, amióta az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Botka László árulónak, a Fidesz beépített emberének titulálta. A szegedi polgármester nemrégiben visszalépett ugyan a kormányfő-jelöltségtől, Molnár Zsolt azonban visszafogta magát. Felmondta a leckét, hajszálnyit sem tért el a párt hivatalos irányvonalától.

Ami pedig azt a fránya közvélemény-kutatást illeti, az interjú épp aznap jelent meg, amikor napvilágot látott a legújabb felmérés, miszerint az MSZP támogatottsága talán még sosem volt ennyire alacsony. Molnár Zsolt utalása mellébeszélésnek, a lejtmenet elkendőzésének hat. Annyi pozitívum mégis kiolvasható belőle, hogy a kampányra készülő szocialisták mintha kommunikációs tréningen vettek volna részt, ahol azt tanácsolták nekik, ha valaki firtatja az alacsony támogatottság okát, fejezzék ki bizalmatlanságukat a közvélemény-kutatók iránt, és utaljanak a hajdani pártelnök örökbecsű megállapítására.

A baj csak az, hogy a jelenlegi helyzetben ezt kéne inkább mondani: Nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell veszíteni.           

Szólj hozzá!

Médianapló - Schlecht Csaba rosszul tette-e, hogy miniszterelnökké nevezte ki Vonát?

2017. november 17. 10:33 - Zöldi László

Minapi feltűnése élénk visszhangot keltett. Nehéz azonban eldönteni, vajon a hírből melyik mozzanat váltott ki nagyobb érdeklődést. Az-e, hogy az első Orbán-kormány talán legkínosabb botrányában főszereplő üzletember 13 veszteséges Fidesz-közeli céget tüntetett el az adóhivatal elől? Vagy az, hogy most Simicska Lajos a bizalmi emberét helyezte a Magyar Nemzet élére? Esetleg az, hogy a németes vezetéknevű és magyarul rosszat jelentő főszerkesztő első felindulásában Vonát nevezte meg Orbán kihívójának?

Schlecht Csaba ugyanis ezt válaszolta egy újságírói kérdésre: „Az a magánvéleményem, hogy sokkal jobban szeretném, ha 2018 után nem Orbán Viktornak, hanem Vona Gábornak hívnák az ország miniszterelnökét.” (24.hu, 2017. november 14.) Lám, még meg se melegedett a patinás újság szerkesztőségében, de már olyasmit mondott, amire sokan kapták föl a fejüket. Például én is, mentségemre szóljon, hogy mielőtt a nyilvánosság elé álltam volna, ellenőriztem a tényeket. Nos, Schlecht úr elmesélte a Médiapiac című szaklap munkatársának, hogy ama bizonyos G-napon, 2015. február 6-án jelzett a telefonja, és a miniszterelnökkel frissiben összeveszett „Lajos” azt kérdezte tőle, nem akar-e a Lánchíd Rádió főszerkesztője lenni.

Ő akart, és a 2016. július 19-én megjelent interjú tanúsága szerint ezzel hökkentette meg az újságírót: „Meggyőződésem: bármennyire is szerényebbek Vona képességei, mint Orbáné, ha 2018-ban Vona lenne a miniszterelnök, az nagyon jót tenne az országnak.” Ízlelgessük a két idézet közti különbségeket, amelyeket azért nem bontanék ki, hogy fölhívhassam a figyelmet valamire! A mostani fejlemény felől nézve hamisnak hat a gyakran hallott érv, amellyel a Simicska-féle médiabirodalom felelős vezetői traktálták a nyilvánosságot. Azzal hárították el a vádat, miszerint a Lánchíd Rádió, a Hír TV és a Magyar Nemzet révén a köztudatban csinálnak szállást a Jobbiknak, hogy épp úgy kezelik, mint a többi pártot.

Számomra az derül ki a csaknem másfél évvel ezelőtti interjúból, hogy ennél sokkal többre törekedtek. Ám a tavaly nyári beszélgetésben van még egy gondolat, amely aggodalommal töltene el, ha most a kétségkívül kormánykritikus szerkesztőségek valamelyikében dolgoznék. Schlecht Csaba ezt mondta a veszteséges orgánumok milliárdos főnökéről, Simicska Lajosról: „A pénzt a Lánchíd Rádió, a Hír TV és a Magyar Nemzet működésére 2018 végéig félretette.” És utána mi lesz?   

9 komment

Médianapló - Érdemes-e problémázni?

2017. november 16. 10:21 - Zöldi László

Van egy tévképzet a fővárosi sajtóban, miszerint a megyei lapok egy kaptafára készülnek. Cáfolja ezt két új hálózattulajdonos, Heinrich Pecina és Andy Vajna gyakorlata.

Pecina úr központi főszerkesztője, Forgács Bernadett kihirdette, hogy vélemény-műfajban csak akkor nyilvánulhatnak meg a miskolci, a nyíregyházi és a debreceni napilap munkatársai, ha nem írnak többet 600 karakternél, és a kéziratot vele engedélyeztetik. Vajna úr a győri és a szegedi napilapot vásárolta meg. Az ő munkatársai korlátozás nélkül írhatnak jegyzetet, feltéve, ha kerülik az országos politikát. Azóta a két újság tobzódik a pasztelles (finom, visszafogott) álláspontokban. Gondolatok több nemzedék együttéléséről, az idegen nyelvű feliratokról, a magyar fociról, az időjárásról, különös tekintettel az őszre és a közeledő télre. Tűnődések mindarról tehát, amiről érdemes töprengeni akár nyilvánosan is, de nem a politikai vélemény-nyilvánítás helyett.

Tegnap például a Délmagyarország újdonsült főszerkesztő-helyettese vétette észre magát. Gidró Kriszta Négy fokban címmel a fűtésről írt. Ezt olvastam tőle: „Az elfogadás mértéke … egyre alacsonyabbra kerül.” Vagy ezt: „Javaslatot tennék az illetékeseknek.” Meg ezt is: „Gázvezetékkel rendelkező ház.” Kerülném a jogászkodó-hivatalnokias kerül szót, és javasolnék inkább az illetékeseknek, arról nem is beszélve, hogy a rendelkezik tőről metszett germanizmus. Mindez azonban elviselhető lenne, ha a 23 sornyi jegyzet szerzője nem használta volna hatszor a probléma kifejezést.

Nála „jelentkezett a probléma”, majd fogta magát, és egy mondatban kétszer is előfordult. Mellesleg az ógörög szó azt jelenti, hogy „elénk dobott dolog”, ha úgy tetszik: megoldásra váró kérdés, feladat. Magyarosan: baj, bonyodalom, bökkenő, fogyatékosság, gond, hézag, kényelmetlenség, nehézség, nyűg, rejtvény, talány, titok. Szlengben: balhé, bibi, ciki, galiba, gáz, gubanc, kalamajka, idegenből kölcsönözve: malőr, mizéria, slamasztika. Akad néhány rokon értelmű szó, mellyel érdemes lett volna alkalomadtán helyettesíteni azt a fránya problémát.

Mielőtt Gidró kollegina lapcsinálásra adta volna a fejét, Szegedről tudósította a Magyar Nemzetet, majd az Orbán-Simicska szakítás után a Magyar Időket. Bizonyára tisztában van azzal, hogy az 1910-ban indított Délmagyarország hitelességét az 1921-ban létrehozott egyetemről érkező írástudók közéleti érdeklődése és nyelvi igényessége alapozta meg. Kár volna szakítani az évszázados hagyománnyal.               

5 komment

Médianapló - Az újságokat miért nem kézbesíti reggel az állami posta?

2017. november 15. 09:50 - Zöldi László

„Újságkihordó voltam, mert akkor még voltak újságok” - jellemezte a Kádár-korszakot Asperján György író (Facebook.com, 2017. május 17.). Most is vannak még újságok, kihordók azonban már nincsenek. Vagy ha léteznek is, sajátságosan értelmezik a kézbesítést.

A földszinti postaládában végre reggel találtam a Népszava mai számát. A tegnapival együtt, amelyet műanyag borítóba csomagoltak. Íme, a többszöri reklamálás eredménye, bár egyszer sem említettem a telefonban, hogy nem érkezett meg az előfizetett újság. Mindössze azt vettem zokon, hogy nem érkezett meg időben, holott megszoktam, hogy fölkelés után főzök egy kávét, avokádó krémmel kenem meg a pirított kenyeret, a bőrfotelbe telepszem, és elolvasom az immár egyetlen napilapot, amelyet járatok. Előfizetek ugyan még a szombati Magyar Nemzetre is, amelyet rendhagyó módon a Népszavába hajt bele a kézbesítő, aki mindkét ellenzéki napilapot néhány órányi késéssel csúsztatja a postaládámba. Érdekes társítás.

A Magyar Posta ma tehát kétszer hozatott ki egy újságot, amellyel egyszer is beérném. Nem ragaszkodnék a hét óra előtti időponthoz, elég volna nyolc körül is, de úgy rémlik, az állami cég nem akarja betartani a szerződésben vállalt kötelezettségét. Gyanúra ad okot, hogy az év elején napvilágot látott a hír, miszerint 21 településen a lapokat kísérleti jelleggel csak ebéd után juttatja el az előfizetőkhöz. Akik oly kevesen vannak, hogy a postásnak nem érdemes kétszer végigjárni a települést. Reggel azzal a néhány újsággal, ebéd után pedig a levelekkel és egyéb küldeményekkel. Most értettem meg, hogy más okok mellett a kormányzat miért szerezte meg a megyei napilapokat.

Ha a Magyar Posta képtelen megszervezni a reggeli kihordást, akkor még kevesebb előfizetője lesz a kormány üzeneteit direkt módon tartalmazó központi újságoknak. A megyei napilapok azonban 1993-ban leszakadtak a posta járszalagjáról, mert az állami cég 30 százalékkal megemelte a terjesztési díjat. Azóta megszilárdították az alternatív kézbesítési hálózatukat, ennek folytán az országos lapokénál jóval csekélyebb mértékben veszítettek a példányszámukból. A megyei sajtó kormányzati meghódítása lehetőséget teremtett arra is, hogy a központi orgánumok a megyeiekkel együtt, kora reggel jussanak el az előfizetőkhöz. Az ellenzéki újságokkal pedig majd csak lesz valami. Legföljebb kétszer viszik ki belőlük ugyanazt a példányt, az egy nappal korábbit műanyag borítóba és bocsánatkérésbe csomagolva.         

 

1 komment

Médianapló - Mire kéne használni a házi nyomtatót?

2017. november 14. 09:42 - Zöldi László

A mai nap médiaeseménye Budán lesz. Este hattól a Kelet nevű kávézóban mutatkozik be a Nyomtass Te is!. A kezdeményezőt, L. László Jánost a Magyar Idők című kormányzati szócső liberális újságírónak nevezte, és a jelzőt korántsem megtiszteltetésnek szánta. Fogalmam sincs János értékrendjéről, tapasztalom azonban, hogy az önkormányzati sajtónak, különösen a polgármesteri hivatalokban működtetett honlapoknak nincs nála alaposabb ismerője. Most azt találta ki, hogy ellensúlyozni kéne a Magyar Távirati Iroda egyenirányított hírszolgáltatását.

Rövid írásokból szerkeszt alternatív hírlapot, olyan cikkekből, amelyek kimaradtak az MTI kínálatából. Fölteszi őket a világhálóra, és azt javasolja a vidéki Magyarországon élőknek, hogy ha tehetik, nyomtassák ki A/4-es méretű, 80 grammos lapra. A legegyszerűbben megfogalmazott híreket és kommentárokat a legátlagosabb, legolcsóbb papírlapra. Az ötletből a hivatalos választási kampány közeledtével akár a legerőteljesebb ellenzéki média-akció bontakozhat ki. Kiötlője azt firtatta ímélben: „Kívülről milyennek tűnik, amit csinálunk?”

Részben már válaszoltam, és ha a kérdező némi fenntartást olvas ki soraimból, nem is téved. A Nyomtassteis.hu-val eddig csupán akkor szembesültem, ha betértem a közeli könyvesboltba. A Pozsonyi úti Láng Téka minden eladott kötetbe befűzi az alternatív hírlap házilag kinyomtatott példányát. Tulajdonosa szervezi szeptember első szombatján az újlipótvárosi bulit (búcsút), amelyet az errefelé lakók ironikusan falunapnak becéznek. Az ország legvárosiasabb, és ami ezzel egyet jelent: legpolgáriasultabb falujában élek, L. László Jánosék azonban aligha erre a településre gondoltak, amidőn felötlött, hogy meg kéne szüntetni az MTI hír-hegemóniáját.

Monopóliumról azért nem beszélnék, mert a világháló korában már nincs információs egyeduralom. Az online portálokat sokan olvassák, ezért az ellenzék hangja is eljut azokhoz az emberekhez, akik az ország bármelyik részén energiát fordítanak arra, hogy több forrásból tájékozódjanak, ráadásul pénzük is van a digitális eszközökre. A Nyomtass Te is! újdonsága épp abban rejlik, hogy azokat tájékoztatná, akiknek nincs pénzük a digitális eszközökre, és talán eszükbe sem jut, hogy több forrásból is tájékozódhatnának. Ha a ma esti összejövetelen kiderül, hogy a zseniálisan egyszerű ötlet elérte a falvak népét, akkor van már helye ama 200 millió forintnak, amelyet az amerikai állam ajánlott fel a fővároson túli Magyarország tájékoztatására.  

2 komment

Médianapló - Orbán szedte-vette nyilvánossága

2017. november 13. 10:38 - Zöldi László

A Fidesz-kongresszuson elhangzott beszédek duzzadtak az önbizalomtól, nem is ok nélkül. Az ország legszervezettebb pártja nyerésre áll, bár Orbán Viktor óvatosságra intette az elvbarátait. Beszédében tíz figyelemre méltó mondatot találtam, olyan eszmefuttatás azonban nem tűnt fel, amelyet érdemes volna átemelni a szállóigék gyűjteményébe.

Például arról számolt be, hogy „A 2010-ben kitűzött céljainkat elértük.” Majd így folytatta: „A média-, az energia- és a bankrendszer többségét magyar kézbe vettük.” Megakadtam az igei állítmánynál. A „vettük” értelmezésem szerint azt jelenti, hogy a végrehajtó hatalom első embere nem adta hazai kézbe a médiarendszer többségét, egyelőre nem gyakorolt tehát kegyúri gesztust. De azt is jelenti, hogy akik megvásárolták a médiumok jelentős részét, azok a bizalmi emberei (elvégre „vettük”). Ha joggal nem is, de okkal számíthat a Mészáros Lőrinc, Andy Vajna és Heinrich Pecina kezében összpontosuló szerkesztőségek támogatására.

Mindazonáltal az a benyomásom, hogy a miniszterelnök rosszul emlékszik. 2010-ben másfél száz figyelemre méltó mondatát jegyeztem föl, és rengeteget beszélt ugyan az ország átalakításáról, de leginkább gazdasági célzattal. Kulcsmondata ez volt: „Mindennek meg kell változnia.” Majd a Magyar Nemzet október 26-i számában tucatnyi szektort sorolt föl, közülük azonban csupán a kilencedik lett a média. Egy évvel később kétségkívül sokat beszélt a nyilvánosságról, mert az új médiatörvényt bőszen vitatták az Európai Unió fórumain. 2013-ban pedig előhozakodott a médiaviszonyok „nemzetiesítésével”, ám akkor is inkább csak utalt rá.

A média akkor került előbbre a megnyilvánulásaiban, amikor 2015. február 6-án elpártolt tőle a gazdasági alapembere. Simicska Lajos magával vitte az Orbánnal közösen alapított médiabirodalmat, benne a miniszterelnöki szócsőnek számító Magyar Nemzetet is. Ama hármast, amelyet a pártelnök-kormányfő tegnap hozott szóba, mindössze néhány hónappal ezelőtt helyezte egy kalap alá, a tusványosi szabadegyetemen. A 2010-be visszavetített, de sokkal későbbi felismerés vajon magyarázható-e azzal, hogy a Simicska-féle médiumok szökése után már nem merte egy kézbe adni az időközben „államosított” médiumokat?

A szakítás nyomán három részre osztotta a „magyarosított” médiabirodalmat. Ha Lőrinc, Andy és Heinrich közül bárki is elpártolna tőle, maradjon még neki két rész az egybehangolt (gleichschaltolt) nyilvánosságból.     

6 komment

Médianapló - Korunk úri kaszinója a stadion?

2017. november 12. 10:51 - Zöldi László

„Száz stadiont, ezeret!” - írta Föld S. Péter a közösségi üzenőfalára. A fullánkos tollú publicista a Luxemburg labdarúgó válogatottjától elszenvedett vereség után utalt a magyar miniszterelnök stadionépítő tevékenységére. Az idézett mondat Petőfi Sándorig vezethető vissza. A költő pedzegette a Vasúton című versében: „Száz vasútat, ezeret! / Csináljatok, csináljatok! / Hadd fussák be a világot, / Mint a testet az erek.”

Az első sorból lett ama szállóige, amely különféle változatokban terjedt szájról szájra a nyilvánosság fórumain, például a kávéházakban, a kocsmákban és az újságok hasábjain. Egy kicsit utánanéztem a részleteknek, és figyelemre méltó összefüggések tárultak föl. Kiderült, hogy ahol naponta sétálok el, a Nyugati pályaudvar és a Váci út találkozásánál, a mai autóbusz-megállók helyén volt az Indóház. Innen indult 1846. július 15-én az első vonat Vácra. A Nyugati akkor még nem létezett, funkcióját töltötte be az Induló-ház, amely később lerövidült a köznyelvben.

Az avató ünnepségen megjelent József nádor is, aki fölismerte az eseményben rejlő kommunikációs lehetőséget. A 33 kilométernyi utat 55 perc alatt tette meg a szerelvény, amit azért nem érdemes lebecsülni, mert mellőzhetünk belőle tíz percet. A mozdony ennyit pihent a dunakeszi állomáson, talán azért, hogy kifújja magát. Bizonyára akad majd kommentelő, aki felvilágosít, hogy másfél évvel később miért éppen a Pest és Vác közti távolságot énekelte meg Petőfi Sándor. Elvégre 1847 decemberében már a háromszor hosszabb Pest és Szolnok közti sínpáron is robogott a mozdony.

Lehetséges, hogy a türelmetlenség beszélt belőle? Az első és a második vas-út után még többre vágyott, mert úgy vélte, hogy a vasút a polgárosodó Magyarország jelképe? Innen már csak egy lépés visszajutni a kiindulóponthoz: vajon a Föld S. Péter megénekelte stadion minek a jelképe? Ajánlok egy szállóigét a továbbgondoláshoz. Majtényi László alkotmányjogász mondta a VIP-páholyokról, hogy „A futballstadion az úri kaszinó.” (Népszava, 2013. március 18.) Egyelőre azonban maradnék a vonatozásnál.

Amikor a múlt század kilencvenes éveiben a nyíregyházi főiskolához szerződtem, eladtam az autót, és fölcsaptam úgynevezett Intercity-professzornak. Reggel hat körül a Nyugatiból indultam, a hajdani Indóház helyére 1877-ben átadott pályaudvarról, és 347-szer kászálódtam le a 270 kilométernyire lévő végállomáson. Felgyorsult korunkban gombócból is sok, nemhogy háromórányi utazásból.           

Szólj hozzá!

Médianapló - Anyaország vagy apaország?

2017. november 11. 10:32 - Zöldi László

Orbán Viktor beszédet mondott a Magyar Diaszpóra Tanács hetedik ülésén. A Budapestre sereglett küldöttek előtt fejtette ki, hogy „Mi olyan világnemzet vagyunk, amelynek van anyaországa.” Az anyaországról eszembe jutott, hogy a németeknek két fogalmuk is van a hazára. Az egyik a die Heimat, a másik meg a der Vaterland, amely azonban már nem anya-, hanem apaországot jelent.

Erről egy főtéri találkozás ötlött fel. A múlt század nyolcvanas éveiben Skodával jártam végig az NSZK-beli egyetemeket, hogy megismerjem a kommunikációs képzést. Worms mellett benzinért tértem le az autópályáról, és egy faluba tévedtem. Sokszoknyás, idősebb asszony álldogált a járdán, tőle tudakoltam, hogyan juthatnék vissza az autópályára. Észrevette a magyar rendszámot, és magyarul világosított fel. A második világháború után egy dunántúli sváb faluból telepítették át őket, és együtt maradtak, az idősebbek egymás között még mindig magyarul beszélnek. Számukra a Heimat Magyarország, a Vaterland pedig Németország.

A magyar miniszterelnök szerint az a különbség a „migránsokról” idegenkedő Magyarország és a bevándorlást elősegítő NSZK között, hogy nekünk egyelőre nincs szükségünk munkaerő-pótlásra, nekik viszont van. Nem vonom kétségbe a gazdasági szempontot, elképzelhető azonban másfajta megközelítés is. Tallóztam a német szakirodalomban, és figyelemre méltó jelenség bontakozott ki. A második világháborút követő menekülésekben, kitelepítésekben 30 millió ember hagyta el a hazáját, közülük 60 százaléknyi (18 milliónyi) volt a Volksdeutsch. A német eredetű menekült, akinek az ősei évszázadokkal korábban telepedtek le Kelet-Európa országaiban.

Az apaországba például 3,2 milliónyian érkeztek sziléziai, 3 milliónyian szudétavidéki, 2 milliónyian kelet-poroszországi, 1,4 milliónyian pomerániai hazájukból. A magyar állam 200 ezer „svábot” pakolt marhavagonba, közülük néhány százan meg sem álltak a Worms melletti faluig. De újságíróként jártam a Dortmund melletti Unnában is, ahol a német hatóságok valóságos kisvárost építettek ki a Szovjetunió felbomlása után érkezett volksdeutschoknak. Kiszűrték az oda nem illőket, a többinek pedig munka- és életlehetőséget kölcsönöztek.

A második világháború utáni német államnak több évtizedes gyakorlata van tehát az emigránsok fogadásában, be- és elfogadásában. Ez különbözteti meg a második világháború utáni magyar államtól, amely inkább az ide érkezők ridegtartásában jeleskedett. Volt mit örökölnie Orbán Viktor kormányának, amely az elidegenítést tökélyre fejlesztette.              

9 komment

Médianapló - Kelj fel, János!

2017. november 10. 10:30 - Zöldi László

Ha rádiós volnék, és beszélgetős műsort vezetnék, leginkább attól rettegnék, hogy nem lesz hallgató, aki betelefonál. Ez tegnap meg is történt, igaz, hogy nem velem, hanem Fiala Jánossal. Az adás első háromnegyed órájában egyszerűen nem hívta senki, ő pedig nyilvánosan háborgott ezen. Érdeklődők híján az időt ínyenc számokkal töltötte ki a zenei szerkesztő. Hangszerben a szaxofont kedvelte, ami jó ízlésre vall.

Fiala ötletével, a Kelj fel, Jancsi!-val végigjárta a fővárosban működtetett rádiókat. Nemrégiben kötött ki a kelenföldi Civil Rádiónál, amelyet nyáron volt szerencsém közelebbről is megismerni. Munkatársai mostoha körülmények között dolgoznak, és a közismert műsorvezetőtől nyilván azt várták, hogy növeli a hallgatottságot. A tegnapi fejlemények nem ezt támasztják alá, ebből azonban nem vonnék le különösebb következtetést. Elképzelhető, hogy a témaválasztással volt baj. Két olyan ügy igényelte volna a hallgatók aktivitását, amely nem biztos, hogy kora reggel képes átlépni a nyilvánosság ingerküszöbét.

Az egyik az, hogy a Fradi legutóbbi mérkőzésére visszatértek önkéntes száműzetésükből az ultrák. Mindjárt meg is rugdalták-késelték egymást. S mert szükség lehet közreműködésükre az országgyűlési választáson, a Magyar Labdarúgó Szövetség egy percre sem zárta be a legnépszerűbb csapat stadionját. Ellentétben az újpesti stadionnal, ahol minden szurkolói huhogásért (a vendégcsapatokban fekete bőrű idegenlégiósok is találhatóak) zárt kapus meccseket játszanak. Csakhogy a kettős mérce épp úgy nem foglalkoztatta a potenciális telefonálókat, mint az, hogy Gyárfás Tamás eladta a megszüntetett Nap TV zuglói székházát. A vevő Echo TV vezérigazgató-helyettese pedig a Magyar Idők hasábjain jelentette be, hogy a homlokzatról leverik a napos feliratot. Mint mondta, ezzel a médiában is befejeződik a rendszerváltás.

Lehetett volna tűnődni, vajon a két téma miért nem aktivizálta a hallgatókat. Ezt meg is kísérelte egy autós, aki félreállt, hogy részletesen kifejthesse az álláspontját. Örült neki a csalódott műsorvezető, bár még akkor sem tért magához. Közbe-közbevágott, hogy hangot adjon a megdöbbenésének, sőt megrendültségének. Régóta kitűnő rádiósnak vélem, de csak most jöttem rá, hogy a beszélgetős műsorok mezőnyében miért szorult Bolgár György mögé. Az utóbbi azzal kerekedik föléje, hogy még a legkörülményesebben fogalmazó, legbutább betelefonálót is türelmesen hallgatja végig. A Klubrádió talán ezért nem szűkölködik a hozzászólókban.            

2 komment

Médianapló - Lopásgátló hetilap

2017. november 09. 10:23 - Zöldi László

Az a magas, élemedett korú, egyik tanítványom nyilvános megjegyzése szerint „kissé hajlott hátú” férfiú volnék, aki furcsa helyzetbe került. Úriembernek egyelőre nem nevezném magam, mert tolvajnak véltek egy multi cég lakásomhoz közeli üzletében. Nem is egészen indokolatlanul.

A csütörtöki bevásárlás szerves része szokott lenni három hetilap: a 168 Óra, a Magyar Narancs és a Heti Válasz legfrissebb száma. A kifizetett termékeket már átpakoltam a szatyorba, és megindultam a kijárat felé, amikor megszólalt a sipító hang. Azóta kitanultam, hogy ha valaki olyan terméket visz magával, amely még áruvédelmi eszközt (más néven digitális címkét) tartalmaz, akkor a detektorként működő kapu hatósugarába kerülve a lopási kísérletről hangjelzés értesíti a környezetet. Az első csütörtökön „csak” kétszer vizsgálták a szatyromat, a másodikon viszont már négyszer kellett visszatérni a sípoló kapuból.

Átnézték a számlát, és bár semmit sem találtak, kínos kérdéseket tettek föl, először tucatnyi, másodszor kétszer annyi futószalag mellett várakozó vevő előtt. Akadt köztük néhány ismerős is, akiknek a szemében csalódással vegyes meghökkenést fedeztem föl: Lám, a Tanár Úr is megszegi a Ne lopj! mózesi parancsolatát. Senki sem emelte föl a hangját, még a bolti dolgozók is udvariasan végezték a dolgukat, csak éppen kiderült egy öregúrról, hogy kleptomániás. Ezt magam se tudtam magamról, ezért itthon alaposan átnéztem a szatyor tartalmát. Mindkét számla szerint minden árut kifizettem, a detektoros kapu mégis jelzett. Vajon miért?

Egyhetes késéssel, a második kutatás után jöttem rá, hogy ugyanaz történt. A Heti Válasz október 26-i számában, az 56. oldalon benne hagytak egy bakelitből készült, téglalap alakú, fehér színű, rovátkákkal ellátott címkét, majd a november 2-i számban, a 21.oldalon egy fekete színűt. Holott - és most a kereskedelmi szakirodalomból idézek - „Rendkívül fontos, hogy minden címkét hatástalanítsanak a pénztárnál”, máskülönben riasztást „generálnak” az áruvédelmi kapunál. Erről a műveletről azonban vagy elfelejtették fölvilágosítani a pénztárost, vagy túl sok vevő tornyosult előtte, és fölöslegesnek tartotta a hatástalanító eszköz használatát.

Végre megnyugodtam, hogy mégse vagyok kleptomániás. A történtekből pedig azt a szakmai következtetést vontam le, hogy ha a Heti Válasz számaiban lopásgátló címkét helyeznek el, akkor külön rovatot is szerveznek majd a törvényesített lopások meggátlására.           

1 komment