Dagad a Szájer-botrány, hullámai bezúdultak a nyilvánosság zegzugaiba. Szinte mindegyik szövegben olvasható, a mémekben látható is, hogy az Orbán-kormány brüsszeli embere mászik lefelé az ereszcsatornán. Menekül egy bárból, ahol kijárási tilalom idején azonos nemű emberek vigadtak. A pályafutását összefoglaló magyar újságíró - aki egyébként konzervatív értékrendű - ezt a címet adta cikkének: Katedrától az ereszcsatornáig. Az írásban és képben láttatott jelenet az erkölcsi botrány szerves része lett. Épp úgy, mint Borkai-ügyben a győri polgármester lyukas zoknija. 

A Fidesz-politikus üzlettársaival partit rendezett egy adriai jachton. A titokban róla készített videót tavaly, az önkormányzati választás előtt nézte meg a fél ország, és a legtöbb értelmező képzeletét egy állóképpé kimerevített mozzanat ragadta meg. A tornász olimpiai bajnokból lett polgármester hátulról látható rajta vízszintes helyzetben, egy szintén pucér örömlány fölött. Lábán felejtette azonban a zoknit, amelynek talpán lyuk tátongott. Aki közre adta, piros plajbásszal még be is karikázta azt a fránya lyukat. Azt sugallván, hogy íme, egy uborkafára fölkapaszkodott senki, aki még azt sem tudja, hogy intim helyzetben illik levenni az utolsó ruhadarabot is.

A Médianapló olvasói tudhatják, hogy igyekszem utánajárni a részleteknek. Borkai esetében nem sikerült. Azóta is foglalkoztat, hogy miközben megérdemli a sorsát, vajon idegen kezek nem varázsolták-e zoknijára a lyukat. Ugyanezen tűnődöm most, a hasonló helyzetben ábrázolt Szájer József ürügyén. A Brüsszelt nálam jobban ismerők ugyanis kifejtették, hogy ama bár nem az emeleten van, hanem egy szuterénben. Ha a belga rendőrök az ereszcsatornáról szedték le az igazolvány nélküli magyar politikust, akkor ez csak úgy történhetett meg, hogy a bárajtón belépő hatósági emberek elől fölfelé menekült, és valamelyik emeleten kilépett az ablakpárkányra, majd a függőleges ereszcsatornán ereszkedett le az utcára, a várakozó rendőrök karjaiba.

Tisztában vagyok azzal, hogy médiafogyasztóként nem vagyunk képesek kivárni a nyomozás végét. Még csak azt sem, hogy a lassú igazságszolgáltatás helyett a nyilvánosság képviselői tárják fel a körülményeket. Mondjuk egy Brüsszelben dolgozó magyar újságíró, aki bekéredzkedik az épületbe, hogy végigjárja a lépcsőházat, és megpróbálja rekonstruálni a lebukás, az erkölcsi megsemmisülés helyszínét. Például azt, hogy mitől lett véres Szájer József. Csak tán nem attól, hogy lemászás közben egy lyukba nyúlt az ereszcsatornán, és fölsértette a kezét?