Médianapló

Médianapló - A digitális sajtó mikor lehetetleníti el a hagyományost?

2020. szeptember 20. 11:33 - Zöldi László

Tegnap zajlott le az MSZP online kongresszusa. Most vasárnap van, nem jelennek meg újságok. Vajon a digitális sajtó hogyan használta ki a folyamatos üzemmódból adódó előnyét a lapzártával küszködő napilapokkal szemben? Megítélés kérdése, mennyire jelentős a szocialisták digitális térben szervezett „összejövetele”. De annyira talán mégis érdekes, hogy foglalkozzanak vele a hétvégi online kiadások.

Az Index.hu működtetői sokallották a három turnusban dolgozó hírújságírók számát, és felére csökkentették a munkatársi állományt. A szerkesztőség 3 és fél sort szentelt a pártrendezvénynek, plusz egysornyi képaláírást. A hvg.hu hétvégi erejéből 8 sornyi összefoglalásra telt. A 24.hu-n nem találtam nyomát a kongresszusnak, Ha mégis elbújt valahol, elnézést a figyelmetlenségért. Bár a rejtekhely azt sejtetné, hogy a szerkesztőség nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a párteseménynek. A 444.hu épp úgy 9 sornyit közölt, mint az atv.hu, alighanem szintén az MTI alapján. A Mérce.hu becsületére válik, hogy Pap Szilárd István korrekt módon tekintette át a fejleményeket.

A Népszava online tegnap délután az MTI-ből bővebben „táplálkozott”. Miközben ezeket a sorokat írom, az ügyeletes szerkesztő valószínűleg még nem fejezte be az értékelő cikkét. (Jóindulatú feltételezés.) Az MSZP-hez közel álló HírKlikk.hu szerkesztőségi cikkben foglalta össze a fejleményeket, az MTI értelmezését egy kicsit átírva. A NyugatiFény.hu a DK-hoz áll közel, és nem találtam benne semmit a kongresszusról. Vajon ahhoz tartja magát, hogy nem értelmezi a választási szövetséges belső ügyeit? Ettől még hírt adhatott volna róla. Három fővároson kívül szerkesztett portál közül a Debrecniner.hu épp úgy nem említette meg az MSZP rendezvényét, mint a SzabadPécs.hu. A szombathelyi Nyugat.hu pedig az atv.hu-ra hivatkozva közölt 9 sornyit.

A kormánypártokhoz közel álló portálok közül a PestiSrácok.hu Vésey Kovács László révén értelmezte az MSZP kongresszusát. A Magyar Nemzet Online kiadásában Kárpáti András számolt be róla, Bayer Zsolt pedig néhány órával a történtek után küldte melegebb éghajlatra az egyik frissiben megválasztott társelnököt. A Magyar Hírlap Online ügyeletese, Bán Károly visszafogottabb módon írt két cikket az ellenzéki párt tanácskozásáról.

Hétvégi benyomásom, hogy ameddig a digitális sajtó ilyen előzékenységet tanúsít a hagyományos iránt, nem érdemes vészharangot kongatni a holnap megjelenő napilapok fölött.    

komment
süti beállítások módosítása