Médianapló

Médianapló - Molnár Zsolt kézivezérli a pártsajtót?

2019. december 12. 10:37 - Zöldi László

A szocialista politikus „mocskos zsarolási ügy”-ről beszélt, amikor elismerte, hogy ő bizony botrányba keveredett. Az évek során azonban annyi ügybe keveredett, hogy a párt legtöbbször hírbe hozott politikusaként könyvelhetjük el. Ezért nem is foglalkoznék azzal, hogy esetleg nemcsak a kormánypárti Borkai Zsolt szórakozott prostituáltakkal, sőt talán drogozott is, hanem lám, a másik politikai oldalon szintén akadnak…

De nem bontom ki a feltételezést. Kivárom inkább, hogy a hatóságok nyomozzanak, a bíróság pedig ítélkezzen. Van viszont valami, ami nagyon is belefér e sajtószakmai rovatba. Molnár Zsolt interjút adott a Népszava magát meg nem nevező munkatársának, aki összefoglalta a beszélgetőpartner szavait. A zsaroló állítólag megkereste a hírbe hozott politikust, aki „elhitte, hogy dolgozni szeretne, és elvégzett munkáért pénz jár. Megkérdeztük, hogy miért adott volna munkát neki. Azt mondta, tehetséges szakembernek tartotta, úgy gondolta, hogy a korábbi nézetkülönbségek ellenére is segít neki, így egy baloldali hírportáltól kapott volna esélyt.”

Vagyis a zsarolási ügybe keveredett politikus elismerte, hogy a találkozón szóba került a pénz, de csak az újságírói munka ellenértéke gyanánt. A korábbi nézetkülönbség pedig azt jelentette, hogy az MSZP-hez hajdan közel álló újságíró blogját állítólag „lenyúlták” a szocialisták, ezért az illető berágott, és a tavalyi választás előtt kijelentette, hogy a Fideszre fog szavazni. Ilyen előzmények után gondolta a szocialista politikus, hogy esélyt ad neki egy baloldali hírportálnál. Nocsak. A baloldalnak van olyan hírportálja, mely az MSZP közvetlen irányításával működik?

S ha egyik legbefolyásosabb politikusa úgy véli, akkor a megtért (és anyagilag megszorult) bárány lehetőséget kap arra, hogy ismét újságírói tevékenységgel járuljon hozzá a párt fölemelkedéséhez? Az „életszerű” magyarázattal talán lehet cáfolni, hogy az ellenzék soraiban is akadnak sebezhető, zsarolható politikusok, akik magánlakásban, bárban, titkos kuplerájban bosszulják meg az emberiségen, amiért jó pénzért érzik rosszul magukat a parlamentben és a polgármesteri hivatalban. Eme feltételezésnél azonban kínosabb, amit Molnár Zsolt a Népszava tegnapelőtti számában kotyogott ki.

Arról számolt be, hogy az egyik ellenzéki párt hírportált, netán újságot is tart. Pártigazgatója és a budapesti szervezet vezetője pedig el-eldönti, hogy ki dolgozhat a kézivezérelt szerkesztőség(ek)ben.    

4 komment
süti beállítások módosítása