Médianapló

Médianapló - Miért papírozták le a Mandinert?

2019. szeptember 14. 10:23 - Zöldi László

A tegnapi sajtó egyik legérdekesebb írása a digitális térben látott napvilágot. A Bekiáltás nevű blog gazdája, Kabai Domokos Lajos fejtette ki álláspontját a Mandiner című portál alakváltozásáról. Azt firtatta, vajon a kormányzati „médiafoglalás milyen folyamatainak részeként értelmezhető” az új hetilap. Kifejtette, hogy a Mandinert valószínűleg a Magyar Hang ellensúlyozására, eljelentéktelenítésére szánták.

Okfejtése szerint a neokonzervatív fiatal értelmiségiek két táborra szakadtak. Néhányan a Simicska-féle Magyar Nemzet romjain megalapították a Magyar Hang című hetilapot. A másik csoport létrehozta a digitális Mandinert, amely maradt az Orbán-kormány közelében. Most pedig elérkezett az idő, hogy elhalkítsák a Pozsonyban nyomtatott Magyar Hangot. E gondolatmenet belefér a hatalomgyakorlás keretébe, mégse értelmezném, nem olvastam ugyanis a papír alapú Mandinert. Kerestem az Aldi, a Lidl és a Spar újságpolcán, de nem találtam. Nem zárnám ki a Bekiáltásban olvasottak valóságtartalmát, egyelőre azonban maradnék a szakmai logikánál. 

Amerikában és Nyugat-Európában egyre kevésbé van a nyomtatott sajtónak online változata, inkább az online kiadásnak van (lesz) papír alapú változata. A lapzárta nélküli digitális sajtó a gyorsaságra épít, és ha ebből hibák adódnak, pontosít (frissít). Majd a szerkesztők kiválasztják a hétközi kínálatból a legérdekesebb témákat, és olyan hátteret íratnak hozzájuk, amelyekkel érdemes megtölteni a hetilapot. Az efféle alakváltozásra, árukapcsolásra még nem nagyon volt példa a hazai sajtóban.

Vita azért zajlott a Népszava és a Vasárnapi Hírek összeolvadásáról. E rovatban tűnődtem is arról, hogy érdemes volna megszüntetni a Népszava papír alapú változatát, és a Vasárnapi Hírek bázisán létrehozni a digitális Népszava hetilap-mellékletét. Ez nem történt meg, és a döntés szakmai szempontból akár még hiteles is lehet. Elképzelhető, hogy a Népszava többnyire idősebb évjáratú törzsolvasóit nem szabad megfosztani a hagyományos újságolvasás kultúrájától, akiknek ráadásul aligha volna kedvük öreg fejjel belépni a hetilap-olvasók kasztjába. Ugyanez nem gond a KESMA nevű, kormány által kistafírozott alapítvány 476 szerkesztőségből álló hálózatában, amelynek immár a papír alapú Mandiner is szerves része.

Most pedig elsétálok a Lehel-téri piacra, ahol az állami tulajdonban lévő Magyar Postának van szolgáltatása. Hátha árulják a Mandiner című hetilapot. A fejleményekről majd beszámolok.    

14 komment
süti beállítások módosítása