Médianapló

Médianapló - Karácsony Gergely kínos esete az elipszilonnal

2019. február 22. 10:43 - Zöldi László

E rovat egyik olvasója kajánul kérdi, miként vélekedem a Párbeszéd-politikus furcsa kalandjáról. Azt is hozzáfűzte, hogy ha már írtam Bangóné Borbély Ildikó és Kunhalmi Ágnes csüggesztő megnyilvánulásáról, akkor Karácsony Gergely esetében kíváncsi arra, vállalom-e az ellenzéki politikusok totális elmarasztalását. A helyesírással vívott harcban kétségkívül vesztésre áll néhány ellenzéki politikus. Magam is tűnődöm, vajon elírásaikból szabad-e általánosítani.

Az a benyomásom, hogy nem állnak rosszabbul, mint a kormánypárti politikusok. A különbség az, hogy az utóbbiak eltitkolhatják a helyesíráshoz fűződő sajátos viszonyukat. Telik apparátusra az országgyűlési képviselőket megillető állami támogatásból. Stábjuk tagjai ellenőrizhetik a nyilvános megszólalásaikat. Épp ezért különböztetném meg a két ellenzéki honanya és a pillanatnyilag parlamenten kívüli, szintén ellenzéki Párbeszéd-politikus nyelvi kultúráját. Bangóné és Kunhalmi országgyűlési képviselőként ugyanis foglalkoztathat szakértőket (segítőket).

Ha a képviselőház folyosóján olyan papírlapot lobogtatnak, amelyen azt firtatják, hogy „Képviselőkbe folytani a szót illendő?”, ezzel azt bizonyítják, hogy rosszul választották meg a stábjukat. Karácsony Gergely jelenleg nem tagja az országgyűlésnek, és bár zuglói polgármesterként bizonyára van pénzügyi kerete egy-két szakértőre, ezúttal épp abban maradt magára, ami létkérdés számára: a gyors reagálásban. Erre valók a közösségi oldalak. Fel is rótta a miniszterelnöknek, hogy amióta a budai Várba költözött, még inkább elkülönült az embereket gyötrő gondhalmaztól: „Persze Orbán Viktor dolgozószobályából ez már nem látszik.” (Facebook.com, 2019. február 19.)

Szarvashiba ez is, ráadásul egy nappal a két honanya tragikomikus megnyilvánulása után. Még akkor is kínos, ha Karácsony Gergely mindjárt észrevette az elírást. Kijavította, pechjére újabb hibával, majd ezt is észrevette, és a második javítás már pontos j-t eredményezett. Mindez azonban már csak azt jelenti, hogy ellenőrző stáb híján egy ellenzéki politikus kiszolgáltatott helyzetbe hozhatja magát, ha azonnal akar reagálni valamire. Kiderül például róla, hogy az általános iskola felső tagozatában olyan magyartanárt fogott ki, aki elbliccelte a nyelvtant. Ugyanezt a kormánypárti politikusokról csak akkor tudhatjuk meg, ha majd a parlamenten kívül majszolják az ellenzék keserű kenyerét.         

177 komment
süti beállítások módosítása