Álhírek mindig voltak. Akkor is, amikor még nem fake news-nek hívták őket. Újdondász koromban, a puha diktatúra kellős közepén is bocsánatos véteknek számított, ha április elsején belecsempésztünk egy-egy mulatságos álhírt az újságba. Akadtak olvasók, nem is kevesen, akik komolyan vették. A szociálpszichológus Krekó Péter az álhír trumpizálódásából bontotta ki a hazai gyakorlatot: az álhír államosítását.. Sőt, a Népszava mai számában azt is fejtegette, hogy alkalmazása nélkül a magyarországi ellenzék aligha lesz versenyképes.

Sajnos van benne valami. Április 8-a óta például a vereségmagyarázatokat a többségi toposz uralja. Mi, ellenzékiek többségben voltunk, csak a torz választási rendszer fosztott meg bennünket a győzelemtől. Többen szavaztak ránk, mint Orbánékra, csak éppen pártokra morzsolódtunk szét. Ilyen és ehhez hasonló mondatok hagyták el Barabás Richárd, Gulyás Balázs, Gyurcsány Ferenc, Hadházy Ákos, Horváth Csaba, Kunhalmi Ágnes, Niedermüller Péter, Tóth Bertalan száját. E rovatban már többször is idéztem az Országos Választási Bizottság adatsorát az országgyűlési választás végeredményéről. Most csak a lényeget foglalom össze, a Fidesz-KDNP 2.819.846 szavazattal nyert az ellenzéki pártok 2.815.600 voksával szemben.

Szűk a különbség, és kétségkívül Orbánék felé lejt a választási rendszer. Amire egyebek közt az is utal, hogy hivatalosan 4246 szavazatnyi különbséggel tettek szert kétharmados parlamenti többségre. Ez önmagában is felháborító, visszafogottabban fogalmazva országos csúcs. Ezért nehéz megérteni, mi szükség van arra, hogy ellenzéki politikusok maguknak tulajdonítsák a társadalmi többséget. Ha csak az nem, hogy nem tudják (vagy nem akarják) feltárni, milyen okok vezettek a vereséghez - a torz választási rendszeren és az ellenzéki szétforgácsoltságon kívül.         

Nincs minden részletre kiterjedő magyarázatom a nyilvánvaló kudarcra, de annyi azért kiderül az ellenzéki szavazók „többségéről”, hogy két feltételezés tapad hozzá. Az egyik az, hogy az ellenzéki politikusok egyelőre a többségi álhír révén próbálnak lelket lehelni az urnához járult állampolgárok felébe, pontosabban szólva majd’ minden másodikba. A másik feltételezés megalázó volna az említett politikusokra nézve. Kínos elképzelni róluk, hogy mielőtt megemlítették volna állítólagos társadalmi többségüket, elfelejtették megnézni az Országos Választási Bizottság adatsorát. Pedig a világhálón játszi könnyedséggel férhető hozzá.