Médianapló

Médianapló - Ungár Péter a Rózsadombról meg a vidéki sajtó

2018. június 12. 10:58 - Zöldi László

Alapos portrét olvastam az LMP üdvöskéjéről. Kiderült belőle, hogy a 27 éves politikusnak, a magyar országgyűlés legfiatalabb tagjának 15 milliárd forintja van részvényekben. Családi örökségből duzzadt ennyire, bár a tőzsdei ingadozások miatt változik az értéke. Szegény gazdag fiú azonban mindössze 80 millióhoz férhet hozzá, ennyiből nem is tudta megvenni a Magyar Nemzetet Simicska Lajostól. Be kellett érnie az Azonnali.hu-val, és meg is ígérte, hogy nem szól bele a szerkesztésébe. Sokat kell még tanulnia, hogy igazán távol tarthassa magát a portál vonalvezetésétől.

Egyik mondatából azt olvasom ki, hogy fogalma sincs a hazai média valóságáról. Szerinte „Semmilyen más hang nincs vidéken, csak a Fidesz. Online nincs, print nincs, semmi sincs.” (Index.hu, 2018.06.11.) A rádiók lehetőségei kétségkívül beszűkültek a vidéki Magyarországon, de nem úgy, ahogy Ungár Péter elképzeli. Például a Klubrádiónak szívós munkával sikerült besugároznia a országot, legföljebb a határszéli megyék maradtak ki a vonzásköréből. 2010-től szinte az összes frekvenciáját elvette az Orbán-kormány, mindössze Budapest és környéke maradt meg neki. Mindazonáltal interneten az egész országban fogható, sőt a határon túlról is, olykor még Amerikából is bejelentkeznek telefonálók. Akik otthonosan mozognak a digitális kultúrában, ráadásul igénylik a sokoldalú tájékoztatást, a Fidesz harsány hangján kívül éppenséggel meghallhatják a más nézeten lévők hangját is.

„Online nincs” - utalt a digitális sajtó sivár helyzetére Ungár Péter. Velem szemben a monitor felső részébe telepített menüsor. Íme, a cáfolat, a híreket másként értelmező vidéki források: Fehérvár-kukac.hu (Székesfehérvár), Kultúrszalon.hu (Nyíregyháza), Nyugat.hu (Szombathely), Szabadpécs.hu, Szeged.hu, Vagy.hu (Debrecen), Veszprémkukac.hu. Vannak kisvárosiak is, amelyeket a tanítványaim szerkesztenek, néha még tulajdonolnak is. Nem nevezném őket ellenzékinek, hangvételük mégis más, mint a kormány nótáját fújó portáloké.

Ami pedig azt a fránya "print"-et illeti, talán nem is olyan nagy baj, hogy kritikus hangvételű alig létezik a vidéki Magyarországon. A papír alapú sajtó megyei részére rátenyerelt ugyan a kormány, és a kormányhoz lojális polgármesterek a helyi lapokat is uralják, de ha nekem volna 15 milliárd forintom, föl sem ötlene, hogy konkurenciát teremtsek nekik. Ahová ugyanis beágyazódott a kormánypárti sajtó, a falvakba, ott sosem lesz erős az LMP nevű városi párt.            

12 komment
süti beállítások módosítása