Médianapló

Médianapló - Miért nincs 19 megyei napilap?

2018. június 02. 09:40 - Zöldi László

Hont Andrásnak most jelent meg publicisztikai kötete. Remélem, jó lesz, szívesen írnék róla, ha elolvastam. Egyelőre azonban egy elszólását kell szóvá tenni. A Hír TV-ben megemlítette, hogy 19 megyei napilap jelenik meg. A tévedés nem most sűrűsödött félreértéssé, hanem tavaly, október 17-én. Ugyanezt egymástól függetlenül fogalmazta meg az ATV-ben Juhász Péter Együtt-politikus, Szakács László MSZP-politikus és Kéri László politológus.

Csalóka az a fránya 19-es szám. Ha ugyanis 19 megye van, akkor bizonyára logikus, hogy 19 megyei napilapról beszélhetünk. Csakhogy 18 lát napvilágot, mert Pest megyében nincs. Az országos újságok elsősorban Budapesten és környékén kelnek el. Minél távolabb kerülünk a fővárostól, annál inkább nő a megyei napilapok jelentősége. A jelenség másik lélektani magyarázata, hogy aki nem olvassa a megyei sajtót, annak nehéz megértenie, hogy a vidéki Magyarországon kétségkívül 19 napilap jelenik meg, ám közülük az egyik városi újság. Mindössze Dunaújvárosnak van saját napilapja.

A tévedéssel felérő félreértést tavaly októberben azért nem tettem szóvá, mert az említett urak nem újságírók. Hont András viszont szakmabeli, neki illő figyelemmel kísérni a sajtó rezdüléseit. Például azt, hogy a nevezetes G-nap (2015. február 6.) után Orbán Viktor elveszítette a Simicska Lajos tulajdonában lévő médiumok támogatását. A Népszabadság megszüntetése (2016. október 8.) után pedig felgyorsult a megyei sajtóért vívott harc.

A miniszterelnök egyik bizalmi embere, Mészáros Lőrinc a Springer-lapok után megszerezte a pannon lapokat is. Ez nyolc plusz négy megyei és egy városi napilapot jelentett - ezek jelennek meg a Mediaworks nevű cég gondozásában. A másik két bizalmi ember is mozgásba lendült. Andy Vajna megvásárolta a Lapcom-cég két megyei napilapját, a szegedit és a győrit, Heinrich Pecina pedig Északkelet-Magyarországon rendezkedett be, övé lett az Inform Média miskolci, nyíregyházi és debreceni szerkesztésű megyei napilapja. Ha az olvasó összeadja a számokat, akkor csak 18 jön ki. A 19. napilap újabb szerzemény. A korábbi Springer-lapokhoz félig-meddig kötődő, de magyar magántulajdonban lévő Nógrád Megyei Hírlap nemrégiben került a Mediaworkshoz.

Belátom, hogy ez így bonyolult összefüggés, nem is várom el a politikusoktól és a politológusoktól, hogy otthonosan mozogjanak a megyei sajtó berkeiben. De ha valaki újságíró, akkor talán elvárható tőle a pontosság - ha már szóba hozta a megyei napilapokat.         

6 komment
süti beállítások módosítása