Médianapló

Médianapló - Mire emlékeztetnek az aranyszínű macskakövek?

2018. május 15. 10:24 - Zöldi László

Olvasom a Vas Népe című szombathelyi napilapban, hogy Kőszegen megemlékeztek „a város első botlatókövéről”. A fényképpel illusztrált cikkből kiderült, hogy az emlékezők Dr. Bass Rezső hajdani állatorvos és gyárigazgató járdából enyhén kiemelkedő kövénél gyűltek össze. Egy tavaly nyári statisztika szerint ez az egyetlen botlatókő az Alpok-alji kisvárosban. Például Budapesten 142 található, Nyíregyházán pedig, ahol másfél évtizedig dolgoztam, 24.

A napi félórás egészségügyi sétát a pesti Újlipótváros utcáin rovom le. Mindegyik járdáján feltűnik a színével minimum egy, de inkább két-három tízszer tíz centis négyzet. Néhány napja unokámat kísértem a Pozsonyi úti gitáriskolába, és a bejáratnál belebotlott a sárgálló macskakőbe. Lehajolt, kiböngészte a szöveget, és megkérdezte, ki volt az a bácsi, akinek a születési és halálozási évszámát olvasta. Ebben a házban lakott - magyaráztam neki óvatosan -, és hetvenvalahány éve elvitték egy táborba, ahol meghalt. Panna még nincs 10 éves, egyszer majd elbeszélgetünk a történelmi körülményekről is.

Annyit azért megtudtam egy zsidó kulturális egyesület vezetőjétől, akit még a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületéből ismerek, hogy a tervek szerint 600 botlatókövet helyeznek el országszerte, nem teljesen függetlenül az elpusztított magyar zsidók számától. Erről többféle becslés kering a nyilvánosság fórumain. Az látszik a leghitelesebbnek, hogy 1941-ben, a mintegy kétharmad résszel (a Felvidék déli sávjával, Kárpátaljával, Észak-Erdéllyel, Bácskával és Muravidékkel) megnövelt területű országban a történészek 760-820 ezerre taksálják a zsidó származású-vallású, több törvénnyel másodrendűvé tett állampolgárok számát. A német megszállás utáni bevagonírozás és a nyilas garázdálkodás következtében pedig a veszteség 440-550 ezerre becsülhető.

Az emlékeztető akció Németországból indult. Negyedszázada kezdeményezte egy Demnig nevű kölni szobrász, aki sokat harcolt azért, hogy az úgynevezett Stolpersteine (botlatókövek) emléket állíthassanak ama polgároknak, akiket Hitler és a vele szövetséges kormányok halálra ítéltek, mert zsidók, cigányok, ellenállók, homoszexuálisok vagy fogyatékkal élők voltak. Egy-egy ilyen macskakő kihelyezése 110 euróba, körülbelül 35 ezer forintba kerül. A hazai települések emlékezetpolitikáján múlik, vajon mennyi pénzt áldoznak azokra, akiknek a nevét érdemes volna megőrizni az általuk lakott ház bejárata előtt, a járdában.                

2 komment
süti beállítások módosítása