Médianapló

Médianapló - Miért nem hazai sajtóbefektető Heinrich Pecina és Andy Vajna?

2018. május 12. 09:12 - Zöldi László

Több olvasó firtatta, vajon a tegnapi bejegyzés címében miért tettem idézőjelbe, hogy az említett üzletemberek „hazaiak”. A rövid válasz az, hogy az osztrák Pecina úr nem is tud magyarul, Vajna úr pedig eddigi 74 évéből legalább negyvenet töltött az Egyesült Államokban, és ízig-vérig amerikai menedzsernek tekinthető. A hosszú válasz érinti a rendszerváltás utáni nyilvánosság történetét. Azt vettem észre, hogy Orbán Viktor kormányzati helyzetben épp úgy kezeli a nyilvánosság média elnevezésű eszközrendszerét, mint a Németh-kormány (és mögötte az MSZP) 1989/90-ben.

A múlt század végén interjút készítettem a magyar szocialisták hajdani pénztárnokával, aki megszervezte a megyei sajtó privatizációját. A feledés homályába merült műveletből Fabriczki András két mozzanatot hangsúlyozott. A gazdasági megfontolás szerint „Csak a /tőkeerős/ külföldi cégek emberei tudtak a napi politikai csatározásoktól függetlenül cselekedni.” Ráadásul a politikai megfontolás szerint pártja „vigyázott arra, hogy egyik külföldi konzorcium se vásárolja túl magát”. (Magyar Média, 2000/2.) A választási vereségre készülő szocialisták nem merték hazai sajtóbefektetők kezébe adni a megyei sajtót, mert attól tartottak, hogy mögöttük a győzelemre esélyes MDF bukkan föl. Ezért osztották el a 19 megyei napilapot két német és egy-egy osztrák, francia meg angol cég között.

Eme lapokat vásároltatta vissza Orbán Viktor, hogy felkészülhessen a 2018-as választásra. Azért fanyalodott külföldi befektetőkre, mert 2015-ben összeveszett gazdasági háttér-emberével, aki kiépítette az Orbán-kormányok nyilvánosságbázisát. Óvatlanul hazai kézbe adta a Fidesz-médiabirodalom jelentős részét, és a szakítás megfosztotta a nyilvánosságban élvezett hegemóniától. E hibát nem akarta még egyszer elkövetni. Az a benyomásom, hogy felcsúti iskolatársa, Mészáros Lőrinc nem föltétlenül bizalmibb embere, mint székesfehérvári iskolatársa, Simicska Lajos volt. Okulva az utóbbival elromlott kapcsolatából, nem adta az előbbi kezébe a teljes megyei sajtót. Három plusz két napilapot külföldi (osztrák és amerikai) beágyazottságú üzletemberekkel vétetett meg, nehogy véletlenül magyar politikai erőcsoportok bukkanjanak föl az új tulajdonosok mögött.

Ezzel nem azt állítom persze, hogy az Orbán-rendszer névadója előképnek tekintené a Kádár-rendszert. A jelek csupán arra utalnak, hogy az állampárti berendezkedés ugyanazokat a beidegződéseket hívja elő a hatalmat gyakorlókból.     

15 komment
süti beállítások módosítása