Orbán Viktor tegnapi beszéde 37 percig tartott. 11 mondatát jegyeztem föl. Az időtartam megfelel egy kolumnás (újságoldalnyi terjedelmű) interjúnak, és ha 10-12 mondat emelhető ki belőle, akkor jónak mondható. Az a benyomásom, hogy a miniszterelnök azért láttatta a 2008 és 2030 közti folyamatot, mert az utókor máskülönben nem nevezné el róla a korszakot. Engem leginkább érdeklő gondolatmenete így hangzott: „Az új korszakban a nemzeti vállalkozásokat piaci alapon kiszolgáló kritikus infrastruktúra a döntő tényező lett, ezért a bankrendszert, az energia- és médiaszektort hazai kézbe vettük.”

A kormányfő 2013. június 21-én interjút adott az akkor még Springer-lapoknak, és kifejtette: „Örömmel látom, hogy fejlődik a magyar tulajdonban lévő média, de sok még a lehetőség.” 2017 nyarán pedig a tusványosi szabadegyetemen így összegezte a négy év alatt bekövetkezett fejleményeket: akkor lehet erős Magyarország, „ha a sorsát befolyásoló, stratégiai ágazatokban erőteljes a többségi tulajdon”.  Úgy vélte, hogy a három szektorban immár „egyértelmű nemzeti többség van”, és bevallotta, hogy mintegy ezermilliárd forintot költött „az oktalanul privatizált” ágazatok visszavásárlására. Vajon szükség volt-e a külföldi tulajdonban lévő médiumok visszavásárlására?

Az Orbán-féle médiapolitika 2015. február 6-án csorbát szenvedett. Ekkor különbözött össze a rendszer két alapembere, Orbán Viktor és Simicska Lajos. A miniszterelnök rájött, hogy kár volt egy kézbe adni a kormányközeli médiumokat, a szakítással ugyanis megszűnt a nemzeti (értsd: hozzá hű) többség a médiapiacon. Ha nem akart hasonló helyzetbe kerülni, több kézbe kellett adni ama szerkesztőségeket, amelyek még külföldi tulajdonban voltak. Lett rá pénz, amelyet nem utasíthattak vissza a túlnyomórészt német cégek. A „nemzeti” médiabefektetők között a szorgalmasan gyűjtögető Mészáros Lőrinc mellett feltűnt Andy Vajna és Heinrich Pecina is.

A Népszabadság megszüntetése (2016. október 8.) után a többfelé ágazó médiabirodalom rakoncátlankodásra hajlamos elemeit kellett összehangolni (történelmi kifejezéssel élve: gleichschaltolni). Április 8-a óta már „csak” annak eldöntése vár a szakemberekre, vajon az országgyűlési választáson milyen szerepet játszott a kormányzati médiafölény. Itt tartunk most. A helyzet elkeserítő, de a hazai nyilvánosság sorsa még nem reménytelen. Mérsékelt borúlátásomból ennél csattanósabb poénra nem telik.