Médianapló

Médianapló - A köztársaság kőbe vésett fája

2018. május 09. 10:59 - Zöldi László

Ma reggel megnéztem magamnak az emlékművet. Tegnap ugyanis fényképezkedtek nála a szocialista képviselőcsoport tagjai. Lakásomtól úgy negyedórányira, Újlipótváros legfelső csücskében található, a Duna-parti Moszkva-sétányon. Hm. A kormányzati szócső Magyar Idők milyen hangulatos kis cikket rittyentene az Újlipótvárosból meg a Moszkvából, én azonban maradnék a Népszabadság 2011. április 16-i tudósításánál.

Kiderül belőle, hogy az ötlet a civilben történész Hiller István fejéből pattant ki, ám a szobrot az MSZP akkori elnöke, Mesterházy Attila avatta. Szerinte „kőbe vésik a köztársaságot, de nem temetik”. Közelebbről megnézve azt a bizonyos követ, feltűnik, hogy akár egy ősrégi fa részlete is lehetne. Mintha még az évgyűrűk is kirajzolódnának rajta. Ráadásul a számomra ismeretlen, de szemlátomást kitűnő szobrász csak azt véste bele csupa nagybetűvel, hogy KÖZTÁRSASÁG. Megengedi tehát, hogy ne egy kőépítmény romjának képzeljük, hanem a folytatásnak. Ha úgy tetszik: a harmadik után a negyedik köztársaságnak, amelynek létrehozása április 8-án újabb halasztást szenvedett.

A tegnap itt beszélő Karácsony Gergely a Magyar Távirati Iroda tudósítása szerint imigyen fogalmazott: „Azért innen indulunk, mert ide szeretnénk megérkezni.” A mondat illik mérsékelt derűlátásunkhoz, mindazonáltal azt vettem észre az egyik tévéfelvételen, hogy a Párbeszédtől kölcsönzött miniszterelnök-jelölt körülbelül méternyi távolságban helyezkedett el a frakció összeszorult, két sorban álldogáló tagjaitól. Máskülönben a szocialisták 15 főnyi képviselőcsoportja azért nem lett a KDNP-vel holtversenyben harmadik az új országgyűlésben, mert Burány Sándort átadta a Párbeszédnek, hogy Karácsonyék is frakciót alkothassanak.

Az összehasonlítás kedvéért rögzítem a szocialisták létszámát a rendszerváltás utáni parlamentekben. 1990: 33,  1994: 209, 1998: 134, 2002: 178, 2006: 190, 2010: 59, 2014: 38. A legutóbbihoz két megjegyzést fűznék. Az egyik az, hogy ekkor már csaknem felényire, 199-re csökkentette az országgyűlés létszámát a Fidesz, a másik pedig az, hogy a szerény eredményt közösen érte el a Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció, az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért és a Magyar Liberális Párt. Az MSZP idei teljesítménye csak azért nem mélypont, mert a 386 főnyi parlamentben szerzett 33 mandátum még 11,69 százalékot ért, a mostani 16 pedig már 12,43-at kóstál. Innen lesz szép nyerni, a negyedik köztársaságot megalapítani.          

1 komment
süti beállítások módosítása