Médianapló

Médianapló - Orbán Viktor volna korunk Grósz Károlya?

2018. március 16. 10:02 - Zöldi László

Idestova harminc éve gyűjtöm a mondatokat, csaknem négyszáz oldalnyi jött össze belőlük. S mert egy oldalon hét-nyolc ütős, szellemes, visszhangos mondat fér el, háromezer körüli a szállóigék száma. Tegnap bespájzoltam, a március 15-i beszédekből húsz figyelemre méltó mondatot jegyeztem föl, bár egyetlen szállóige-gyanúsat sem találtam. Mára kiderült, hogy a legnagyobb visszhangot Orbán Viktor bejelentése váltotta ki.

A miniszterelnök körülírta a politikai ellenfeleket (a külföldi kézben lévő médiumokat, a külföldiek pénzelte civil szervezeteket, a „vérszegény” ellenzéki pártokat), és hozzáfűzte, hogy „A választás után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is.” Ha tehát a Fidesz nyer április 8-án, akkor jön a megtorlás. Hogy ez pontosan mit jelent, azt az ünnepi szónok nem részletezte, inkább a diktatúrában edződött képzeletünkre bízta. Bejelentésének eddig elhangzott, megjelent értelmezéseivel két gondom is van.

Akik azóta nyilvánosan is felidézték a meghökkentő mondatot, azok közül mindössze hárman citálták pontosan: Rónai Egon atv-s műsorvezető, Magyari Péter 444-es újságíró és Domokos Lajos újságíró, a Bekiáltás című blog szerzője. A többiek úgy tették ki az idézőjelet, hogy kifelejtették a természetesen-t. Pedig e szó hitelesíti Orbán Viktor gondolkodásmódját. Magától értetődőnek tartja, hogy ha ismét győz, üldözendő és megbüntethető ellenségnek tekintheti azokat, akik megkeserítették az életét. Ezzel eldöntheti azt a vitát, amely még nem jutott nyugvópontra: vajon most kemény demokráciában vagy puha diktatúrában élünk-e?

Az értelmezők között többen is Orbán drámai bejelentését Grósz Károly híres-hírhedt kijelentéséhez hasonlították. 1988 végén a Sportcsarnokban ugyebár ezt firtatta az MSZMP-politikus: „Ha kell, határozottan fel tudunk-e lépni az ellenséges, ellenforradalmi erőkkel szemben?” Mindjárt meg is válaszolta a szónoki kérdést: „Ha nem, az anarchia, a káosz és ne legyen illúzió: a fehérterror fog eluralkodni.” Az Orbán-beszéd értelmezői tartalmilag jó helyen kapisgálnak, ám abban tévednek, hogy 1988. november 29-én a magyar miniszterelnök fenyegette meg a rendszer politikai ellenfeleit. Akkor ugyanis Grósz Károly már nem volt kormányfő. November 24-én lemondott (vagy lemondatták).

A Sportcsarnokban nem az egész országot képviselő miniszterelnök fejtette ki az álláspontját, hanem „csak” egy párt első embere szólt az övéihez. Ma már azt is tudjuk, hogy a politikai harc későbbi vesztese beszélt belőle.     

59 komment
süti beállítások módosítása