Az első Orbán-kormány médiapolitikájáról írtam egy tanulmányt, a másodikéval és a harmadikéval azonban adós vagyok. Nem leltem azt a gondolatot, amelyből ki lehetne bontani egy kiteljesedő rendszer álláspontját a nyilvánosság eszközrendszeréről, a médiáról.

A jelek azt sejtetik, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere a nyilvánosság ama formáját részesíti előnyben, amelyben az újságíró betanított munkás. Cserélhető, bármikor behelyettesíthető, akinek az a dolga, hogy összegereblyézze a hatalom számára kívánatos tényeket. Azt már nem várják el tőle, hogy véleményt is nyilvánítson. Ez is újságírás, de a sajtó régebbi gyakorlatát hozza vissza. Amidőn még csak hírlapok jelentek meg, és az információkat petittel, nyolcpontos betűvel szedték. Amikor a hírlapírók már keresték a textusban a kontextust, az informatív szövegben az összefüggést, akkor az értelmezést elnevezték kommentárnak. Csakhogy a hírmagyarázatot nem vélték olyan fontosnak, ezért kisebb betűvel, a hatpontos nonpareille-jel szedték, bár keretbe zárták, hogy elkülönítsék a tényektől.

A Fidesz-politikusok szórványos megnyilvánulásaiból az olvasható ki, hogy fontosabbnak tartják a hírt, mint a véleményt. Orbán Viktor ki is fejtette, hogy „A politikai vélemények nem helyettesítik a tényeket.” (Magyar Rádió, 2013. március 22.) Megjegyzése akár kiindulópontnak is tekinthető, elvégre minden szakpolitika forrása a miniszterelnök valamelyik gondolata. Ráadásul az idézet egy homályban maradt sajtótörténeti összefüggést világít meg. A volt Springer-lapok fél Magyarország (nyolc megye) nyilvánosságát uralták. A vélemény-műfajokban a kormány nótáját fújták, ám a hírrovatban az államilag irányított Magyar Távirati Iroda helyett a Népszabadság Online-tól kölcsönözték az információkat. Az olvasók észrevették a hírek és a vélemények közt tátongó szakadékot, amelyet a hírforrás szó szerinti megszüntetésével sikerült betömni.

Mostanában sokat vitatkozunk arról, vajon érdemes-e fizetni a digitális tartalomért. A nyilvánosság kormányzati értelmezése sajátos válasz az időszerű kérdésre. Az államosított szerkesztőségektől a médiafogyasztók választópolgári jogon kapják a kormányzat számára kívánatos híreket. Az információk érzelmezése már hozzáadott értéknek számít, ezért aki a hírről alkotott véleményre is kíváncsi, az fizesse meg. A nem kívánatos értelmezésekről lemaradnak tehát ama milliók, akik ingyenesen jutnak hozzá a kormányzat számára kívánatos hírekhez.