Médianapló

Médianapló - Véleményvezérek-e a vezércikkírók?

2018. március 09. 10:50 - Zöldi László

Olvasom, hogy Törökországban börtönre ítéltek huszonöt újságírót. Állítólag szerepet játszottak az Erdogan elleni puccskísérlet szellemi előkészítésében. A diktatúra névadója úgy kommentálta az ítéletet, hogy „A terrorizmus nem magától terem, kertészei a vezércikkírók, véleményvezérek.” Az egyik elítélt, Atilla Tas pedig azt fűzte a verdikthez, hogy ha egy országban bűn ellenzékinek lenni, akkor ő bűnös. Nálunk egyelőre szelídebb szelek fújdolgálnak. Bár kormánypárti politikusok már minősítettek bűnösnek ellenzéki véleményformálókat, a bíróságok még nem nyomtak pecsétet az ítéletre.

Ettől persze foglalkoztathat, vajon miként is állunk az úgynevezett vezércikkírókkal és véleményvezérekkel. Az a benyomásom, hogy a vezércikk a papír alapú sajtóra jellemző, a véleményvezérség viszont inkább a digitálisra. A hagyományos sajtó ma már olyan kis példányszámban lát napvilágot, hogy a vezércikkek szerzői aligha formálhatják a fősodor (az elektronikus és digitális médiumok) nézőit, hallgatóit, olvasóit. Akkor lesz belőlük véleményvezér, ha írásaikkal felhívják magukra a tévé- és rádióműsor-, valamint a portálszerkesztők figyelmét, akik meghívják őket vendégszereplésre. Minél gyakrabban jelennek meg a nyilvánosság nagy látogatottságú fórumain, annál inkább formálhatják százezrek álláspontját.

Mindazonáltal a hagyományos sajtón belül is különbség rajzolódik ki. Mintha az ellenzéki lapokat kevésbé jellemezné a vezércikkesdi. Ez az ellenzék elaprózódásával, szerteágazódásával, széttagolódásával, egymás ellen fordulásával magyarázható. Ott nem lehetnek közismert, irányt kölcsönző véleményformálók, ahol sokféle álláspontot fogalmaznak meg. A publicisták ütköző helyzetértelmezései a kívánatos ellenzéki egység szempontjából kioltják ugyan egymást, az igényesebb médiafogyasztókat mégis önálló véleményalkotásra ösztönzik.

A kormányzati sajtóban szűkebbek a keretek. A véleményvezérségre kijelölt újságírók „megzenésítik” a kormányzati kabinetirodában megfogalmazott irányelvet, amelyet a legjobb tollúak egyéni ízekkel adnak közre, ám ez mit sem változtat a vezércikk vonalas jellegén. A nemrégiben felvásároltatott megyei lapok például a harmadik oldal jobb felső sarkába szánt vezércikk helyére nyolc-tíz pesti publicista jegyzetét tördelhetik. Akik aztán vagy eltalálják a vidéki olvasókat érintő témákat, vagy nem. Inkább az utóbbit tapasztalom, ezért nem is becsülhető túl sokra a jó öreg vezércikk hatékonysága.          

1 komment
süti beállítások módosítása