Médianapló

Médianapló - Érdemes-e fizetni a tájékozódásért?

2018. február 14. 10:25 - Zöldi László

Ezt kérdezte néhány napja Tóta W. Árpád. A 41 éves hajdani angoltanár bloggerből lett újságíró. Ezt azért jegyezném meg róla, mert figyelemre méltó publicisztikájában inkább a papír alapú sajtóra összpontosított. Azt fejtegette, hogy az országban nincs több 150 ezer embernél, aki hajlandó pénzt adni az újságért. Azon az ellentmondáson is eltöprengett persze, hogy még azok is ingyen olvassák a portálokat, akik egyébként fizetnek az újságokért.

Ezzel magyarázható, hogy a példaként említett Dudás Gergely kísérlete kudarcot vallott. Az Index volt főszerkesztője a Politis.hu-ra gyűjtötte az előfizetőket. Olyan portálra, amely kikerülte volna a politikai és a gazdasági hirdettetőket, a digitális tartalomszolgáltatás árát pedig kizárólag az olvasókkal fizettette volna meg. Évi tízezer forintra gondolt, de csak háromezer előfizetőt sikerült szereznie, és a szükséges 300 millió forint helyett csupán harminc milliót. A helyzet továbbgondolásához kivételesen ne ama fiatalokból induljunk ki, akiknek kevés a pénzük, és meg is szokták, hogy a világhálós tartalomért nem kell fizetni! Nézzünk körül azoknak a háza táján, akiknek van házuk, és az élemedett koruk miatt járattak már újságokat!

Az előzetes számítás reálisnak mondható, csakugyan körülbelül tízezer forintot ér az egyévnyi tájékozódás egy online hírügynökség kínálatából. Ezt onnan tudom, hogy az Inform Média nevű megyei lapcsoport hasonló összegért kínálja a digitális kiadás szolgáltatásait. Igen ám, de az alapos tájékozódás épp azt jelenti, hogy nem egy forrásból szedjük össze az információkat. Márpedig ha általánossá válna az évi tízezer forintnyi előfizetési díj, akkor elég végigtekinteni az előttem lévő monitor felső során, és nyilvánvalóvá válik, hogy az imént felvázolt kezdeményezés miért életképtelen.

Íme, a digitális lelőhelyek: Facebook.com, YouTube.com, Blog.hu, Index.hu, Origo.hu, Mandiner.hu, hvg.hu, 24.hu, 444.hu, Zoom.hu, FüHü.hu, atv.hu, InfoRádió.hu, 168Óra.hu, PestiSrácok.hu, 888.hu, Látószög.blog, Mozgástér.blog, Zsúrpubi.hu, Mérce.blog, Bekiáltás.blog, Nyugat.hu, NyugatiFény.hu, Reflektor.hu, Vagy.hu, InfoRádió.hu, Baon.hu, Délmagyar.hu, Kisalföld.hu. Csak azért nem írok hozzá még egyet, hogy kilegyen a harminc. Azt firtatom inkább, vajon kinek volna évi 300 ezer forintja a sokoldalú tájékozódásra. Vagy maradjunk egyetlen fizetős információs lelőhelynél, és bízzuk magunkat a szerkesztőség függetlenségére?       

2 komment
süti beállítások módosítása