Médianapló

Médianapló - Kire szavaz majd a falvak népe?

2018. január 29. 10:15 - Zöldi László

Csak azért nem nevezem Orbán Viktort digitális migránsnak, mert kerülöm az idegen szavak kettőzését. Fontosabb a digitális, ezért a migráns helyett maradnék a bevándorlónál. Miniszterelnökünk úgy érkezett Digitalisztánba, hogy akcentussal beszéli a befogadó ország nyelvét. Éppenséggel ad pénzt a digitalizációra, de a folyamat levezénylésére nem a legjobb emberét jelölte ki. Talán mert bízik a hírtovábbítás és a véleményformálás hagyományos eszközében, az újságban.

A Népszava mai számában Gulyás Erika tudósít egy konferenciáról, ahol kifejtette álláspontját Tóta W. Árpád is. A hvg.hu munkatársa ezt mondta: „A Fidesz-kormány sikertelen a sajtóviszonyok átalakításában. Tömegeket akart elérni, de a nézők és az olvasók száma zuhan.” Gulyás Erikának elhiszem, hogy a kitűnő publicista ilyesmikről beszélt. A nézők szóval bizonyára a közszolgálati tévé szerény hatására utalt, ehhez nincs hozzáfűzni valóm. Az olvasók kifejezés azonban valószínűleg a megyei napilapok hatását jelenti. Hatvan éve még csak a kecskeméti Petőfi Népét olvastam, aztán családi okból a szegedi Délmagyarországot is megismertem, majd egyetemistaként írni kezdtem a debreceni Hajdú-bihari Naplóba. Mire hivatásos tollforgató lettem, mind a 19 napilapot figyelemmel kísértem. Csupán azért nem írom, hogy a mai napig, mert Pest megyében már nincs napilap.

Kollégám és vitapartnerem, Ballai József azt jegyezte meg minapi cikkem olvastán, hogy a Petőfi Népe csaknem 80 ezer példányban látott napvilágot a múlt század nyolcvanas éveiben. Csupán Kecskeméten 20 ezer példány fogyott el belőle, ma ennyit vásárolnak meg a félmilliós lélekszámú Bács-Kiskun megyében. Ha Tóta W. Árpád csakugyan a megyei sajtóról beszélt, akkor tehát a digitális bevándorló Orbán Viktor rossz óra tett. Nem érte meg bizalmi embereivel felvásároltatni a még létező megyei napilapokat. Lehet, hogy mindenkinek igaza lesz, aki óvta az elavult sajtótól, vagy most kárörömmel figyeli a térhódítási kísérletét. A befolyásolási folyamat sorsa azonban április 8-án dől el.

Ha kormányfőnk a megyei lapok révén úgy lesz képes eljuttatni lebutított üzeneteit a zsákfalvakba, hogy a digitális kultúra által érintetlen választópolgárok urnához járulnak, és reá voksolnak, akkor bizony sikeresnek kell tekintenünk egy digitális bevándorló ásatag, ósdi kezdeményezését. Addig viszont minden értelmezőnek, köztük e sorok írójának is azt ajánlom, hogy véleményformálás helyett szorítkozzunk inkább a várakozás álláspontjára.  

34 komment
süti beállítások módosítása