Médianapló

Médianapló - Polgári engedetlenség volt-e a 2007-es kordonbontás?

2017. június 18. 10:01 - Zöldi László

Sándor Zsuzsa dr-rel különbözteti meg magát a 168 Óra azonos nevű munkatársától. Évtizedekig bíráskodott, a Fővárosi Bíróság szóvivőjeként pedig kapcsolatot is tartott a nyilvánosság fórumaival. Majd ahogy mondta egy interjúban, „vénségére” újságírásra adta a fejét. Áldozatul esett ugyanis az…

Tovább
10 komment

Médianapló - Adamik tanár úr miért nem díszpolgár Kecskeméten?

2017. június 17. 10:21 - Zöldi László

Azt hittem, hogy kiírtam magamból az osztálytalálkozót. Mégis foglalkoztat valami, ami nyugtalanít. Miközben ettünk, ittunk, beszélgettünk Mérnök Jancsi nagymarosi házában, Mérnök Menyus szóba hozta, hogy néhány napja találkozott az osztályfőnökünkkel, egyetlen élő tanárunkkal a kecskeméti Katona…

Tovább
komment

Médianapló - Ki hazudott reggel, éjjel meg este?

2017. június 16. 10:29 - Zöldi László

Tegnap Kunhalmi Ágnes is beült az ATV stúdiójába. A nap híre című műsorba meghívott három vendég egyikeként a szocialista politikus kifejtette: „Hazudik a Fidesz éjjel is, nappal is.” A különböző napszakokban űzött közéleti csúsztatásról, füllentésről, hantáról, lódításról, tódításról óhatatlanul az…

Tovább
3 komment

Médianapló - Digitális bevándorlók egymást közt, a Dunakanyarban

2017. június 15. 10:58 - Zöldi László

A tegnap megjelent bejegyzést 21596-an olvasták, és 57 komment érkezett. Az érdeklődést köszönöm, ám a hozzászólásokat szó nélkül hagytam, mert csak este láttam őket. Nem voltam itthon, és még az okostelefont se vittem magammal, hogy minél többet beszélgethessünk a rendhagyó osztálytalálkozón.…

Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása