Médianapló

Médianapló - Korlátolt felelősségű szerkesztő

2017. december 30. 10:54 - Zöldi László

Pápai Gábor karikatúrái a Népszava Vélemény-rovatában szoktak megjelenni. A mai számban nincs rajza, a helyén fénykép látott napvilágot. Csak tán nem? Gábort nemcsak azért becsülöm, mert Léphaft Pál mellett a legjobb politikai karikaturista. Azért is közel áll hozzám, mert az egyik könyvemet ő illusztrálta. Most azonban mintha tragikai vétséget követett volna el.

Tegnap ezt jegyezte föl a digitális naplójába: „A mi oligarchánk nyers üzleti érdekből összesorosozta a baloldal egyetlen, 150 éves napilapját.” A Népszava „csak” a 145. évét tapossa, ez azonban mellékes. A lényeg, hogy a szerző minősítette Puch László üzletpolitikáját. Bátor tett, remélem, a karikatúra mellőzése nem a válasz rá. Az előzmény egyébként az, hogy az országgyűlés december 12-én határozatot fogadott el az Európai Unió bevándorlás-politikájáról. A baloldali ellenzék immár csakugyan egyetlen napilapja pedig rendszeresen közli a velejéig hazug szöveget, amely ráadásul ütközik a szerkesztőség szellemiségével.

Azzal például, hogy a gazdaságra szakosodott munkatársak épp rászálltak Kósa Lajos Fidesz-politikus üzleti ügyeire. Van persze magyarázat az ellentmondásra. Több mint két évtizede írta Tamás Ervin, a Népszabadság akkori főszerkesztő-helyettese: „A hirdetők nem lapot vesznek, csak helyet a lapban.” (1996. augusztus 3.) Azóta menlevél a kiadóhivatalok számára, hogy a szerkesztőség értékrendjével ellenkező reklámokat közöljenek, ha abból anyagi hasznuk származik. Csakhogy a szintén Puch-portfólióhoz tartozó Vasárnapi Hírek főszerkesztője már lemondott, mert nem értett egyet a tulajdonos „nyers üzleti érdekével”: az országgyűlési határozat megjelentetésével.

Tisztelem Kertész Annát a döntéséért, a Népszava főszerkesztőjét, Horváth Gábort viszont nem ítélem el, mert a helyén maradt. Más a helyzetük, az utóbbinak van még egy jelzője, a megbízott. A tulajdonostól nem kapta meg a teljes bizalmat, a felelősségkör korlátozása alighanem az anyagi ügyekre, például a hirdetéspolitikára vonatkozik. A hvg.hu nemrégiben megnézte a sajtó hirdetési bevételeit. Kiderült, hogy Puch László volt MSZP-kincstárnok cége a reklámpénzek 56 százalékára állami forrásból tett szert. Ha a belső arányokat vesszük szemügyre, a Népszava 56, a Vasárnapi Hírek 42, a Szabad Föld pedig 25 százaléknyit könyvelhet el. Az ellenzéki sajtó másik hálózatából, a Simicska Lajoshoz tartozó Magyar Nemzetet öt, a Heti Választ négyszázaléknyi mértékben „támogatta” az állampárt.

komment
süti beállítások módosítása