Volt idő, amikor nem kellett a kilencedik oldalra lapozni, hogy megnézhessük Pápai Gábor karikatúráját. Az első oldalon vele indult a Népszava, amidőn az esemény (a közbeszéd megrajzolt témája) elérte az országos ingerküszöböt. Tegnap azonban az esedékes karikatúra visszahúzódott a publicisztikai rovat közepébe, holott a téma ezúttal is országos érdeklődést váltott ki. Igaz, hogy nem politikai jellegűt.

Javában zajlik a zaklatási (abúzus, metoo) botrány. Épp attól zengnek a nyilvánosság fórumai, hogy a Fővárosi Operettszínház művészeti vezetője valószínűleg többször is visszaélt a hatalmi helyzetével. A szexuáltörténészek majd kinyomozzák, hogy az illetőt előbb rúgták ki az állásából, és utána jelentette be, hogy nyugdíjba vonul, vagy fordítva történt. A lényeg az, hogy Gábor megrajzolta azt a pillanatot, amidőn a rendező tükörbe néz. Hálóköntösben van, bal kezében fogkefe, a jobb lába mellett egy tömzsi kiskutya, „akinek” az orra belóg a tükörbe. A buborékba bújtatott szöveg sejteti a helyzet imént vázolt iróniáját: „Jut eszembe, miért nem vagyok én nyugdíjban?”

Pápai kolléga illusztrálta az egyik kötetemet, kedvelem tehát a rajzait, ennek ellenére most nem tetszett két mozzanat. Az egyik az, hogy a szöveg kijelentő módban kezdődik, következésképpen a második tagmondatban hiába van kérdés, a végére nem kellett volna kérdőjelet biggyeszteni. Eme hibát a szerkesztők észrevehették volna. Az meg végképp érthetetlen, hogy a jobb alsó sarokban mit keres az a kutyus. Aztán megértettem Gábor fészbukos megnyilvánulásából, üzenőfalára ugyanis föltette az eredeti karikatúrát, és az öleb farka alatt feltűnt egy ragtapasz. A végbélnyílását képletesen leragasztotta a rajzoló.

A szellemes utaláson felröhögtem, de aztán megkérdeztem tőle: „Megbeszélték veled, hogy kiretusálják a poént?” A válasz mindössze ennyi volt: „Nem.” 1967 óta vagyok szerkesztő. Nem egyszer kerültem olyan döntési helyzetbe, hogy változtatást kértem, vagy változtattam. De ami szakmánk egyik velejárója, azt mindig megbeszéltem a szerzővel, és ha jól érvelt, hagytam magam meggyőzni. Pápai Gábor a szabadkai Léphaft Pál mellett a legjobb magyar politikai karikaturista. Ráadásul régi bútordarab a Népszavánál, sokkal régebbi, mint bármelyik a jelenlegi szerkesztők közül. Igazán megérdemelt volna egy ímélt vagy telefont.

Nem az a baj tehát, hogy a szerkesztők nem vették észre a fölösleges kérdőjelet. Az inkább, hogy észrevették a ragtapaszt, és a szerző megkérdezése nélkül lelőtték a poént.