Igaza van Dzizarinak abban, hogy nem kell túl komolyan venni, ha sokan olvasnak egy bejegyzést. Szerinte ugyanis a kommentelők egy idő után már nem a témával foglalkoznak, hanem egymással. Néha az a benyomásom, hogy a jegyzetet el sem olvasták, helyette inkább egymás anyját szidják, olykor még napok múltán is. Ettől persze még figyelemre méltó, hogy a megyei sajtó sorsa foglalkoztatja a digitális sajtó olvasóit.

Tegnap arra utaltam, hogy a Hány megyei napilap van? című bejegyzést 21169-en kísérték figyelemmel, ami a Médianaplóval korántsem mindennap fordul elő. Ma már arról tűnődhetnék, hogy a számuk 21343-ra gyarapodott, és ez akkor is érdekes fejlemény, ha néhány hozzászóló külön meccset vívott egymással. Ráadásul kölcsönös anyázásukat megelőzte egy másik jellegzetesség: e sorok írójának, általában pedig a szerzőknek a froclizása. Ezúttal például három kommentelő (csepelhirek, Aurora86 és szánmonoxid) egymást erősítve tette szóvá, hogy velem ellentétben úgy vélik: tizenkilenc megyei napilap jelenik meg Magyarországon.

Mert igaz ugyan, hogy a Pest Megyei Hírlap nyomtatásban már régóta nem lát napvilágot, a Dunaújvárosi Hírlap azonban szintén megyei napilap. Egyikük még „érvelt” is azzal, hogy Székesfehérvárott látott egy példányt belőle. Ám ebből semmi sem következik, mégis azt követelték: ismerjem el, hogy tévedtem. Igazán kár, hogy sajtótörténettel foglalkozom, tankönyvet írtam, szűkebb kutatási témám a glokális sajtó (a jelző a globális és a lokális összevonásából származik), egy időben pedig a Dunaújvárosi Hírlap szakmai konzultánsa is voltam. Három évtizede naponta böngészem a pillanatnyilag 4500 példányban elkelő újságot, amelynek a fejléce alatt ez olvasható: „Városi napilap”.

Az epizódnak nem tulajdonítanék jelentőséget, ha a három hozzászóló magába szállt volna. De hiába javasoltam nekik, hogy ismerjék el a tévedésüket, hallgatnak, mint süket disznó a búzában. Akkor tehát összefoglalom a helyzetet: álnéven kétségbe vontak egy állítást, amelyet teljes névvel vállaltam, és amikor bebizonyosodott, hogy tévedtek, visszahúzódtak a homályba. De még ezt se hoznám szóba, ha nem tapasztaltam volna meg a fikakultúra legszánalmasabb mozzanatát. Tapintatból többnyire a nyilvánosság kizárásával, ímélben szoktam figyelmeztetni az álneves hozzászólókat, hogy tévedtek. Ez több százszor történt meg, és eddig egyetlen esetben sem válaszolták, hogy elnézést. Úgy tettek, mintha semmi sem történt volna.