A hét legnagyobb durranása Botka László lemondása volt. Az MSZP volt miniszterelnök-jelöltjéről 37 mértékadó jellemzést gyűjtöttem össze. Bukáshoz vezető tevékenységét boldog-boldogtalan értelmezte, szellemesen vagy csak lényegre törően. Egyelőre nem csatlakoznék hozzájuk, akad azonban valami, ami az értékelésekből fölkeltette a figyelmem. Verebes István, az ország egyik legjobb színházi rendezője kifejtette, hogy fél évszázada műveli a szakmáját, és megtanulta a hatáskeltés mesterségét.

Majd így folytatta: „Van színész, aki belép a színpadra, és a néző azt gondolja: ’Jaj, de édes, szeretem.’ És van, amelyik belép, mire is a nézőtér lehűl. Na, az ilyennek nagyon jól kell játszania. Botka nem játszott jól.” (Facebook.com, 2017. október 2.) Az idén ugyanezt éreztem, ám színházi tapasztalatok híján nem voltam képes szavakba önteni. Mindazonáltal fél évszázada művelek egy másik mesterséget, a szerkesztést, és a tartalom burkát, a kommunikációt annál inkább érzékelem. Például a közönséggel való kapcsolattartás egyik formája az írás. Ahányszor Botka László neve jelent meg egy-egy cikk címénél, mindig kínos érzéssel olvastam.  A profi szerzők között amatőrnek hatott. Vagy azért, mert csupán ennyire telt a szókincséből, vagy pedig azért, mert olyanokat választott „íródeáknak”, akik nem tartoznak az újságírás élvonalába.

Másik megnyilatkozási formája az interjú volt. Az országos hírnév előtti korszakából eltűnt különleges ismertetőjele: a rövid, pattogós hangvételű okfejtés. Előtérbe került a szintén pattogva előadott, de korántsem kiérlelt mondandó ismételgetése, a Fizessenek a gazdagok! hosszadalmas és bizony unalmas körülírása. Valószínűleg ez a hatáshiány is visszavezethető a rosszul megválasztott stáb szakmai alkalmatlanságára. A harmadik mozzanat a közönség előtti beszéd hatása. Az ország úgy ismerte meg, hogy egy 197 centis ember összenőtt a szónoki pulpitussal. A harmincfokos szögben kiképzett asztalkán tornyosult egy csomó papírlap, és Botka László lassan, szinte szótagolva olvasta a szöveget. Az, hogy ritkábban bakizott, mint az „útelágazásos” Medgyessy Péter, aligha erény. A szocialisták idei kirakatembere a teremhatás szempontjából legföljebb a közéleti személyiségek derékhadához sorolható.

Elismerem, hogy adós maradtam az úgynevezett Botka-jelenség tartalmi megítélésével. Azt azonban állíthatom, hogy egy patinás párt miniszterelnök-jelöltjét elfelejtették fölkészíteni a nyilvánosság előtti szereplésre.