Médianapló

Médianapló - Előny kovácsolható-e a vidéki újságokban meg nem jelent írásokból?

2017. október 01. 10:47 - Zöldi László

Kedves kollégám, Szávay István a Délmagyarország főszerkesztő-helyetteseként ment nyugdíjba. Nemrégiben előadást tartott az MSZMP-s reformkörökről szervezett konferencián, és arról beszélt, hogy a szegedi napilap „nem a megyei, hanem a városi pártbizottsághoz tartozott”, ami „másokhoz hasonlítva növelte a mozgásterét”. Mondandója úgy foglalható össze, hogy a vélemény műfajú írásokat a megyei napilapoknál általában be kellett mutatni az ideológiai titkárnak. Sok múlott azon, vajon az illető milyen médiaszemlélettel töltötte be a szűrő funkciót.

A publicisztikának, jegyzetnek, glosszának megint bealkonyult a vidéki sajtóban, bár a pártbizottsági titkárok helyett a választókerület kormánypárti képviselője, a megyeszékhely fideszes polgármestere, az alá tartozó médiaholding vezérigazgatója vagy a miskolci, nyíregyházi és debreceni napilapnál a veszprémi újság éléről Északkelet-Magyarországra áttelepített „tartalomfejlesztő” főszerkesztő szűri az újságírói véleményeket. A sajtótörténet fintora, hogy a jelenlegi médiahivatalnokok ugyanazt a feladatot kapták, mint az ideológiai titkárok. Bizonyára közöttük is akadnak tágabb látókörűek (szűrőjűek), a lényegen azonban aligha változtatnak. De ha már így alakult, a helyzetet épp úgy kéne kihasználni, mint hajdanában.

1975-ben, huszonévesen kerültem az Élet és Irodalom szerkesztőségébe, és az első hónapokban felsültem. A publicisztikai rovat vezetőjeként nem nagyon kaptam kéziratokat az úgynevezett bölényektől, a közismert publicistáktól. Ama pályakezdő szerzőkre fanyalodtam, akiket ismertem a megyei napilapok hasábjairól. Tapasztalt kolléganőm, Katona Éva, a riportrovat vezetője hasonlóképpen gondolkodott, és megosztoztunk a legtehetségesebb vidéki újságírókon. Azokra, akiknek írásai elakadtak a helyi szűrőkben. Lapunk azzal jutott el a 65 ezer példányig, hogy a múlt század nyolcvanas éveiben benne lélegzett az egész ország. Bocsánat a fennkölt fogalmazásért, de tényszerűen bizonyítható, hogy az újságírás nagyjai közül elég sokan mondhatják el magukról: az irodalmi hetilap hasábjain tettek szert országos ismertségre.

Ha a gleichschaltolt megyei napilapok legjobb munkatársai manapság sem közölhetik a véleményüket, akkor abból lehetne előnyt kovácsolni, hogy a fővárosban szerkesztett újságok és portálok várják a cikkeiket. Ami bevált a puha diktatúrában, miért ne válhatna be a kemény demokráciában?            

komment
süti beállítások módosítása