Médianapló

Médianapló - Az Aczél-interjú margójára

2017. augusztus 29. 10:59 - Zöldi László

Ha élne, holnapután lenne 100 éves. Azért nem várhatok két napig, mert egy 1991-ből való portréfilmet vasárnap este sugárzott az ATV. Szinetár Miklós készítette az interjúalany év végén bekövetkezett halála előtt néhány héttel. A betegség jelei nem látszottak Aczél Györgyön, teljes szellemi vértezetben fejtette ki álláspontját a Kádár-korszakról, amelyben az első és az utolsó fél évtizedtől eltekintve vezető szerepet játszott.

A film értékelői közül Kuczogi Szilvia a Bukás címet adta kritikájának, amely a Népszava mai számában látott napvilágot. A kulturális újságíró más korosztályba tartozik, ezért nem vehető tőle zokon, hogy így fogalmazott: „Az egykori potentát és klientúrájának egyik résztvevője egymás között bukásnak nevezett valamit, aminek a következménye az éppen akkor épülgető demokrácia volt.” A mondat második feléről az a benyomásom, hogy ami éppen csak épülgetett 1991-ben, az most, több mint negyedszázad múltán kezd hasonlítani a Kádár-korszak nyolcvanas éveire. De ha Orbánék egy újabb választási győzelem után tovább fokozhatják a nyomást, akár még a Rákosi-korszakba is visszajuthatunk.

Ami pedig az idézett mondat első felét illeti, az egykori potentát és az úgynevezett klientúra kapcsolata inkább ellentmondásos, viszontagságos volt. Aczél szívesen fedezett föl fiatalokat, e sorok írója is azok közé tartozott, akiknek figyelemmel kísérte a pályafutását. S mert még a magánéletünkbe is beleszólt, ez a figyelem olykor terhesnek bizonyult. A puhuló diktatúrában, 1975 eleje és 1984 vége között például ötször rúgott ki - és a döntését ötször szívta vissza. Csütörtökön megjelent valami az Élet és Irodalom című hetilapban, és a kézivezérlés jegyében indulatosan hívott föl telefonon, majd hétfőn reggel közölte, hogy nem talált a helyemre mást, és menjek dolgozni a szerkesztőségbe. Szoktam beszélgetni harmincas lapszerkesztőkkel, akik arról számolnak be, hogy manapság is akadnak indulatos politikusok, akik kirúgással fenyegetőznek, olyannal azonban még nem találkoztak a keményedő demokráciában, aki néhány napnyi gondolkodás után változtatott volna a döntésén.

Szinetár már megkapta a magáét az utókor árnyalatokra érzéketlen képviselőjétől, nyilván én is megkapom a magamét az álnevek mögé bújt kommentelőktől. Ennyit azonban érdemes vállalni, mert az ATV olyan filmet mutatott be, melyet iskolákban kéne vetíteni, hogy legalább az unokáink megértsék: a bukás előtt mi történt a hatalom berkeiben.              

4 komment
süti beállítások módosítása